Magyarul is feliratozni kell a magyar vonatkozású köztéri alkotásokat Romániában

Wertheim László írta 2022. 11. 18., p - 13:04 időpontban

"Romániában mostantól magyar nyelven is kötelezően feliratozni kell a kihelyezett emléktáblákat, köztéri alkotásokat, műemlékeket, amelyek valamilyen formában a magyar közösséghez kötődnek." - közölte a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).

A közlemény egy - a parlament által megszavazott, múlt héten kihirdetett – friss törvénymódosításban szereplő, a nemzeti kisebbségekre vonatkozó előírásra hívta fel a figyelmet. Ennek értelmében minden olyan köztéri feliratot, amely valamely nemzeti kisebbséghez köthető történelmi eseményre, személyiségre, vagy már nem létező építményre vonatkozik, kötelező módon az illető kisebbség nyelvén is fel kell tüntetni.

"Nemcsak azokon a településeken kell alkalmazni ezt az előírást, ahol a magyar részközösség aránya meghaladja a közigazgatási törvényben megszabott húszszázalékos anyanyelvhasználati küszöbértéket, hanem minden településen, ahol a magyar kisebbséghez kötődő alkotást, emléktáblát helyeznek ki..." - emelte ki Szabó Ödönt, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezető-helyettesét idézve a közlemény.

A törvénymódosítás másik jelentős újítása, hogy nagy részben decentralizálja az ilyen jellegű alkotások kihelyezésére vonatkozó eljárást, a művelődési minisztérium jóváhagyása helyett elegendő a szaktárca megyei kirendeltségének jóváhagyását megszerezni, amelyet a Köztéri Műemlékek Országos Bizottsága helyi szervének ajánlására állítanak ki.

A törvény egy olyan internetes felület elkészítésére is kiterjed, amelyen minden köztéri alkotás megtalálható, a feliratozásokat pedig QR-kódokkal is ellátják, amelyek további információkat nyújtanak az érdeklődőknek.

 

Forrás: MTI;

A borítóképen a kolozsvári Mátyás király emlékmű. A kép forrása: wikimedia.

Új hozzászólás

Forrás neve
MTI