Maradtam tisztelettel...

Cabe Ferrant írta 2022. 11. 19., szo - 08:51 időpontban

Kérem szépen, maradtam tisztelettel, nem fogok magyarázkodni. Mert minek is tenném? A tisztelt hölgy, avagy úr nem hülye pontosan érti, hogy miről beszélek, de szíve teljes elszántságával mindent megtesz, hogy ne kelljen értenie. Az már nem férne bele az ő egyszerű világképébe. Aki azt vallja, amit ő, az a jó, mindenki más meg pokolra való ebadta.

Ugyanő szorítja a szemére mind a két tenyerét, hogy ne kelljen látnia a nyilvánvalót. Sose tudom eldönteni, hogy valahol egy alternatív valóságban leledzik-e, avagy csak szélhámol, netán, végső esetként: én vagyok a teljesen hülye, hogy olyasmit is látok, ami nincs is. Legalábbis szerinte…

Nem fogom a fejem törni azon, hogy vehetik be. egyébként rendkívül értelmes emberek azt a maszlagot, ami kábé annyira hiteles K. Lajcsi aranypajszerdíjas pavilonfosztogató beismerő vallomása, miszerint ő ott sem volt, pajszer aztán meg végképp nem volt nála és különben is T. Pityesz csinálta a balhét. A Z. Ödön meg különben is többet lopott...

Régebben még megpróbáltam meggyőzni némelyeket olyan egyszerű alapigazságokról, hogy ha valamit feldobunk, akkor az a gravitáció feltalálása óta le is esik – erről is az a gyanús Newton úr tehet! –, ha valamit drágán veszünk és olcsón adunk, akkor arra ráfizetünk. A kacsalábon forgó palota felépítéséhez meg nem elég egy kacsalábat beszerezni, mert az a legkisebb tétel a költségvetésben.

Nekem ne akarja senki centiméterrel, avagy kilóra mérni a „magyarság teljesítményemet”. Ne állapítsa meg, hogy „vadmagyar” vagyok, mert büszke vagyok némelyik kiváló elődünk teljesítményére és ne vonja le a következtetés, hogy elárulom a nemzetet, mert a másik elődünkre egy cseppet sem vagyok büszke. Igen kérem, orbitális balfékek is előfordultak hajdan ezen a földön, róluk se tudtam eldönteni soha, hogy szimplán csak ütődöttek voltak-e, vagy csak rosszindulatúak.

Amíg az én oldalamon nem áll senki, tőlem ne kérdezzék, hogy melyik oldalon állok. Főleg azért ne, mert pontosan tudom, hogy az a focicsapat, amelyikben széthúzás van, ahol a jobb bekk nem passzol a bal összekötőnek, mert nem bírja a pofáját, az a csapat sose nyer meccset. Legfeljebb véletlenül, ha az ellenfélnél még gázosabb a helyzet.

Nekem nem kerül semmibe, hogy ne gyűlöljek senkit, akit mást gondol a világról, aki másban hisz. Azon viszont csak mulatni tudok, ha valaki úgy utál, mint leveli béka a lekváros kenyeret. Főleg, ha valamely szép, magasztos – és mellesleg igaz – eszme nevében teszi ezt, tökéletesen félreértve, vagy félrelódítva annak valódi értelmét.

Maradtam tisztelettel, nem haragszom én senkire. Miért is tenném? Az óvó néni avagy esetemben: óvó bácsi – sem haragszik, mikor előtte toporzékol a gyerek, azzal, hogy de igenis úgy van! Legfeljebb unja az egészet és közben azon mereng, hogy esetleg más pálya után kéne néznie. Mert az addig még rendben, hogy a gyerekek olykor… De ha még a szülők is…

Tisztelettel mondom: sosem akarok szándékosan megbántani senkit. Aztán néha mégis úgy sül el. Nem okvetlenül azért, mert a másik… Olykor én is lőhetek mellé, de ha rájövök, akkor mindig elnézést kérek. Nem olyan nehéz az…

Maradtam tisztelettel…

Ja, és nem hagyom abba!

 

A borítóképen 1971. Köszönő fiatalember/Fotó adományozó: Gyulai Gaál Krisztián/Fortepan 262357.

Új hozzászólás