Az anyag 2051-ig titkos, azonban ennek feloldását kezdeményezték

Balassa Endre Bálint írta 2022. 11. 20., v - 08:16 időpontban

Megtették első jelentésüket a magyar titkosszolgálatok vezetői a baloldali pártok külföldi finanszírozásával kapcsolatban a nemzetbiztonsági bizottság mai ülésén. Az ügyben megismert tények megdöbbentőek, a helyzet sokkal súlyosabb, mint ahogy azt az eddigi nyilatkozatokból gondolni lehetett. A titkosszolgálati anyag minősítése 2051-ig titkos, azonban a bizottság mai ülésén Kocsis Máté kezdeményezte ennek feloldását, hiszen az ország szuverenitását súlyosan sértő cselekményekről és tranzakciókról van szó, melyekről joga van tudni a teljes magyar nyilvánosságnak. Remélem, hogy ennek nem lesz akadálya és azt is, hogy a baloldali pártok sem ellenzik mindezt.

A megismert információkból kiindulva nyilvánvaló, hogy az elemző-értékelő munka következő időszakos jelentése is olyan tényeket hoz majd a felszínre, melyek segítenek majd tisztán látni a rendszerváltozás óta eltelt három évtized legsúlyosabb botrányát, annak személyi és szervezeti összefonódásait.

A dollárbaloldalt, annak képviselőjelöltjeit a Soros-világ egyik hazai kijáróembere, Korányi Dávid által alapított amerikai szervezeten, az AD-n keresztül eddig ismeretlen külföldi személyek 1,8 milliárd forinttal támogatták a választási kampányban. Ám a magyar törvények nem teszik lehetővé pártok külföldi finanszírozását, hiszen ez az ország függetlenségének súlyos megsértését eredményezheti.

 

A borítókép forrása: origo.hu.

Új hozzászólás