Klaus Iohannis nácijai december 1-jén terrortámadásra készülnek – Vigyázó szemünket most Kézdivásárhelyre vessük…

Stoffán György írta 2022. 11. 23., sze - 19:21 időpontban

Úgy tűnik, az oláh nácik nem bírnak magukkal. Mint kis hazánkban, ebben a csonkában, úgy Romániában is jól fizetik a nácizmust. Igaz, ott nem csak az ellenzék, hanem maga a bukaresti kormány is a hitleri – ma már uniós – elvek alapján igyekszik megsemmisíteni a szülőföldjén, Erdélyben élő nemzeti kisebbséget – a székelyeket. 

Uniós elvekről beszélek, hiszen az Unió semmilyen védelmet nem nyújt a nemzeti kisebbségeknek és mereven elzárkózik az őshonos népek védelmétől is, újratervezve a náci halálgyárakat, a koncentrációs táborokat és a gázkamrákat. A von Leyen-i és Verhofstadt-i Unió immár nem különbözik a hitleri Németországtól, amely háborúpárti, kisebbségellenes, vallásellenes, és embertelen volt. Ma ugyanezt tapasztaljuk, amikor Magyarországról és a magyar nemzetről, vagy akár kereszténységről, zsidóságról esik szó Brüsszelben. Hiszen, amíg Nyugat-Európában egyre szaporodnak a zsidók és a keresztények elleni támadások, addig a magyarok ellen is intenzív támadássorozatot követ el a brüsszeli nácizmus.

Most Erdélyben támadja a Brüsszel által generált gyűlölet a székelyeket és magyarokat, a december 1-jei nemzeti ünnepünkön, ami valójában csupán egy magyarellenes provokáció, hiszen 1918. december elsején semmi más nem történt, mint az, hogy egy az akkori magyar kormány által engedélyezett, és az odautazást e kormány által biztosítva, az oláhok magukénak jelentették ki Erdélyt. Felolvastak egy kiáltványt is, amelyet egy, azóta a csíksomlyói "pápajárással" egybekötött romániai pápalátogatáskor boldoggá avatott görögkatolikus püspök fogalmazott meg… és amelynek eredményeképpen magyarok tízezreit irtotta ki a román állam...

 Most ezt az oláh ünnepet Kézdivásárhelyen tartják meg Klaus Iohannis és Antonescu nácijai, azzal a jelszóval, hogy Kézdivásárhely is legyen végre Románia. Mintha eddig útlevéllel kellett volna odamenni. Félelmetes és aljas ötlet ez, hiszen az egyik legszebb, fejlődő, békés magyar kisváros nyugalmát, az ott élő románságot és székelységet akarja így rettegésben tartani az a náci söpredék, amely itt-ott megjelenik Erdélyben, és van ahonnan a románok, van, ahonnan a magyarok zavarják el őket. Az katonatemetőben is rendszeresen cirkuszolnak, meggyalázva az ott nyugvók emlékét, míg a saját hőseik temetőit felveri a gaz, a szemét…

Bukarest és Iohannis, az áruló szász elnök eközben lázít, hiszen maga a szász kisebbségét eláruló államelnök is arról beszél, hogy magyarok vissza akarják foglalni Erdélyt… Brüsszelben pedig, a vastag arcbőrre és rájuk jellemzően arról beszélnek az oláh képviselők, hogy Romániában a kisebbségek helyzete példás, mert minden emberijogi és kisebbségvédelmi törvényt és szabályt betartanak.

Most, 2022 decemberében tehát Kézdivásárhelyre kell figyelnünk, mert könnyen előfordulhat, hogy Iliescu receptje szerint megismétlődhet Marosvásárhely 1990 márciusa, emberek halhatnak meg, mert magyarok, székelyek. Oda kell figyelnünk, mert Bukarest támogatja és ösztönzi ezt a náci kísértetjárást, ezt a hitleri, antonescui visszarendeződést, a most újjáalakult Vasgárda által.

Milyen szép volna, ha most, mint a pünkösdi ünnep alkalmával vonatokat és buszokat indíthatnánk egy kis kézdivásárhelyi zarándoklatra, s egyes magukat magyarnak valló civilszervezetek, két feljelentés között hazaterelnék sajátjaik védelmére, a nyugatra „menekült” székelyeket”. Diplomáciai úton is fel kellene hívni mind a világ, mind a román biztonsági szervek figyelmét arra, hogy egy megújult náci szervezet vonul a békés székely városba, hogy ott terrorcselekményeket hajtson végre…

Ám ez idáig semmi nem történt, és ahogy magunkat, csonka-magyarországiakat ismerem, nem is történik. Hiszen mindenkivel jóban akarunk lenni, baráti viszony akarunk ápolni és Brüsszelnek is meg akarunk felelni… sok ló ez egy fenékhez!

S, ha 2022. december 1. után gyászolnunk kell, majd akkor és utólag protestálunk és vonulgatunk a budapesti oláh követséghez, és Brüsszelben is felszólalunk, ha szót kapunk – a magyarok elleni atrocitást elítélve.

Nem pánikkeltésként írom e sorokat, hanem egy liberális-náci vezetésű országban tervezett magyar-, és székelyellenes támadás előtti figyelmeztetés a részemről. Tegyünk meg végre mindent azért, hogy megfékezhesse valaki ezt a söpredéket, amelynek szellemi elődei zsidók, szászok, románok és magyarok százezreinek haláláért felelősek, s követőik ma ugyanezt a gyilkos eszmét követik és keltik életre Klaus Iohannis Romániájában, a Hitler-i és ez esetben Antonescu-i Brüsszel által támogatva.

Remélem, hogy mind a politika, a diplomácia, a civilszervezetek és az egyházak is az esemény előtt lépnek és felhívják a világ figyelmét az oláh náci terror Kézdivásárhelyt fenyegető súlyos és végzetessé is válható veszélyére! Ha nem teszik, úgy cinkosokká, bűnösökké és nemzetárulókká válnak!

 

Stoffán György

Új hozzászólás