Szvatopluk, a poloniai vezér III. rész – A sorsdöntő ütközet és Szvatopluk halála

Szvatopluk, a poloniai vezér I. rész – Ki volt valójában?

Szvatopluk, a poloniai vezér II. rész – A fehér ló

Sorozatom első részében arról írtam, hogy Szvatopluk poloniai fehér szkíta vezér volt, aki az egykori római tartomány, Pannónia területén uralkodott. Vagyis mindaz, amit a hivatalos történetírás Szvatoplukról állít, még nyomokban sem tartalmaz igazságot. Szvatopluk se szláv, se morva nem volt, már csak azért sem, mert ilyen kategóriák akkoriban még nem léteztek. A hiteles történeti kép kialakítását nehezíti, hogy bizonyos krónikákban a Duna–Tisza közét és a Felső-Tisza vidéket uraló Salán fejedelem alakja, erősen összemosódott Szvatopluk fejedelem alakjával. Nagy figyelem és körültekintés szükséges ahhoz, hogy a kutatás során külön tudjuk választani a két fejedelemre vonatkozó részleteket. Sorozatom második részéből megtudhatták, hogy az a történet, melyben Árpád vezér egy fehér lovat küldött a pannóniai fejedelemnek, egészen másképpen is értelmezhető, mint ahogyan eddig gondoltuk. Sorozatom harmadik részében egy sorsdöntő ütközetről, illetve Szvatopluk haláláról olvashatnak.

Kézai Simon történeti munkájában és a Képes Krónikában a bánhidai csata van megemlítve olyan ütközetként, mely eldöntötte Pannónia sorsát. Ám a források egyértelművé teszik, hogy ezt megelőzően egy másik ütközetre is sor került a Duna bal partján, valahol Pest térségében. A Tárih-i Üngürüszben a sorsdöntő csata lefolyása és Szvatopluk halálának körülményei, olyan részletességgel vannak leírva, hogy semmi okunk nincs kételkedni ezek valóságában. Mint ahogy abban a történeti képben sincs okunk kételkedni, amit Szvatopluk poloniai vezérről, Bracta és Pannónia fejedelméről, krónikáink alapján eddig felállítottunk. Sokkal inkább kételkedhetünk azokban az írott forrásokban, amelyek a krónikáink által felvázolttól eltérő történeti képet próbálnak sugalmazni.

Szvatopluk serege valószínűleg Pest térségében kelt át a Dunán és aztán letáborozott. Vele szemben Árpád szállt meg a seregével. A Tárih-i Üngürüsz így ír a csata előtti éjszakáról és magáról a csatáról:

„Azon az éjjelen nem feküdtek le és nem aludtak, amíg reggel nem lett és ki nem világosodott.

Akkor a két megszámlálhatatlan sereg tetőtől talpig felfegyverkezve lóhátra ugrott, rendezett sorokba felsorakozva egymásra rohant. Mindkét fél bőszült nagy kaszabolást végzett. A csata folytonosan hevessé vált, végül is a királynak (Szvatopluk) egyik vezére, aki a balján szokott ülni, a csatatérre rontott, karddal kaszabolta a csatatéren az [ellenséges] katonákat, és Árpád seregét egy pihenőhelynyi távolságra visszavetette.

Amikor ezt Árpád hat kapitánya látta, kettejük rárontott [az ellenségre], a két sereg összekeveredett, és hatalmas harcot vívtak. Annyira áttörték egymás sorait, hogy csata közben [az ellenség] a két kapitány közelébe rontott, leteperték őket, és vérükkel vörösre festették a földet.

Amikor ezt Árpád fővezér látta, azt parancsolta, hogy egy bőszült általános támadást indítsanak. A megmaradt kapitányok tehát támadásba lendültek, a két sereget [még jobban] összebonyolították, és a húj-haj ordítások az égbolt csúcspontjáig felhallatszottak.

Végül is az történt, hogy harc közben a király (Szvatopluk) vezérével szemtől szembe kerültek, egy alkalmas pillanatban azonnal leterítették, és vérét a földre folyatták.

Amikor ezt a király serege látta, hátat fordított a királynak, és megfutamodott. Mihelyt a király (Szvatopluk) ezt a helyzetet látta, azonnal haragra lobbant, kirántotta kardját hüvelyéből, és támadásra indult. Ekkor azonban Árpád fővezér is támadásba lendült, a két sereg összekeveredett, és oly hevesen kezdtek harcolni, hogy a csatatér tele lett holttestekkel, és a Duna folyó vize a vértől zavarossá vált.

A krónikások szavai szerint az a két sereg hatalmas csatát vívott, és mindkét oldalon rengeteg ember pusztult el. Végre a király (Szvatopluk) seregét megbontották és legyőzték, s bégjeinek előkelő neves embereinek nagy része kardélre hányva elpusztult.”

A Tárih-i Üngürüszben olvashatunk Szvatopluk kétségbeejtő helyzetéről és a lehetséges menekülési útvonalak lezáródásáról:

„Amikor a király (Szvatopluk) ezt látta, azt hitte, hogy mindennek vége. Ezzel a gondolattal elmenekült, és Pest felett át akart kelni a Duna folyón, hogy majd Budin (Buda) várát harci eszközökkel megerősíti és felszereli. De Árpád fővezér katonái a környéket elfoglalták, minden oldalról körülvették, és elzárták az utakat.”

Szvatopluk valószínűleg a Megyeri-révnél szeretett volna átkelni a Dunán, de Árpád katonái minden menekülési útvonalat lezártak. Ezért a fejedelem egy végső, kétségbeesett lépésre szánta rá magát, ami végül megpecsételte a sorsát:

„Amikor a király (Szvatopluk) ezt a szerencsétlen helyzetet látta, azonnal az a gondolata támadt, hogy lovastul a Duna folyóba veti magát, átúsztat és megmenekül, s a várban menedékhelyet talál. Ezzel a csalóka gondolattal, akarva, nem akarva, lova fejét visszafordította, és az említett folyóba vetette magát. De azon a helyen életének folyását [a sors] összetiporta, életének defterét megállította, a kor végzetének a nyila eltalálta őt és megölte, ámbár annyira igyekezett és törekedett, hogy a folyóból kiszabaduljon, de ez sehogy sem sikerült neki, és nem találván menekvést, azon a helyen Csopolug (Szvatopluk) király ruhástul-lovastul, mint a fáraó, megfulladt, s híre-neve feledésbe merült.”

A Képes Krónika így ír a pannóniai fejedelem tragikus sorsáról: „Az Úr segítsége a magyarokkal volt, futásnak eredt előlük a sokat emlegetett fejedelem. A magyarok a Dunáig üldözték, ő pedig félelmében a Dunába vetette magát, és megfulladt a sodró vízben.” (Képes Krónika, 28.)

Bár nehéz együtt éreznünk a szkíta származásához méltatlan fejedelemmel, de mégiscsak szánalomra méltó a magyarok elől menekülő és kilátástalan helyzetében a lovával együtt a Dunába ugrató Szvatopluk története. Ha akkor, abban a pillanatban, amikor Kusid elébe vezette a fehér lovat, ő úgy viselkedett volna, ahogy egy szkíta fejedelemhez méltó, akkor soha nem került volna ebbe a kilátástalan helyzetbe. Ha Szvatopluk megértette volna Árpád vezérnek a fehér ló alakjában küldött üzenetét és elfogadta volna az ajánlatot, akkor Árpáddal szövetségben megtarthatta volna a hatalmát. Így azonban nemcsak országa, hatalma, de az élete is elveszett. Szvatopluk, aki már elfelejtette, hogy mit jelent szkíta módon élni, gondolkodni és viselkedni, élete utolsó pillanatában mégiscsak szkíta módra, lovával együtt temetkezett a Duna hullámai közé...

A borítóképen a magyarok bejövetele Pannóniába (A Képes Krónika miniatúrájának részlete, XIV. század).