Tóth Margit:
Az én jó anyámmal, gesztenyehulláskor
Az én jó anyám csak futtában gyönyörködött az őszi tájban. Nem vót arra üdeje szegénynek. Ha igen, az es csak templomozás után, úgy vasárnap délután. Pedig a lelke színarany volt, akárcsak az ősz gazdag- színes világa.
Világéletiben, így ősszel is sokat dolgozott. Október derekáig má kész kellett lennie a mezei munkával, má csak a kertben az ásást, mezőn a szántást kellett elvégezni. Ősszel kiszedni a földből a termést, behordani az életbe, azt elrendezni pincébe, kamrába, híjúba felhordani... valósággal nyakába szakadt a munka. Na meg otthon a nagy család, az állatok. Igaz, hogy belőlük nem volt sok, mint módoséknál dehát azokat es kurálni kellett. Sokszor mondogatta nekem: - Jól jegyezd meg lelkem- leánkám, a vannal baj van, a nincsennel jaj van. Hogy ez nála mit jelentett nemigen fogtam fel, de azt tudom, hogy irtózatosan haragudtam arra a bajra, amelyik agyondolgoztatta az én jó anyámot. Csakhogy ő a bajra sosem panaszkodott, ezért aztán nem es firtattam nála sem a bajt, sem pedig a jajt.
A legkisebb, az elmaradott, a vakarék lévén nekem osztán minden szabadott. A bajban segítenem nem igen akaródzott. Ha kimehettem a kapu elejibe, megláttam Gyuri bácsi vén gesztenyefáját egybűl kisepertem fejemből a dolgot. Az a vén gesztenyefa teljesen elvette az eszemet. Ő volt a mesebeli égigérő fa nekem. Csak néztem, bámultam tágranyílt szemekkel, mint kicsi borjú az új kaput. Magán hordozta az ősz minden szépségét. Cserélgette ruháit, halványzöld, sárga, majd aranysárga levelei közül mutogatták magukat a héjából kikandikáló gesztenyék. Attól a perctől kezdve naponta lestem, mikor hullnak, potyognak a földre. Nemsokára búcsúzkodni kezdtek a fától. Barnán, fényesen kandikáltak ki a színes levelek közül. Aztán a fa lombja, mintha izzani, veresedni kezdett volna, a sárga levelek közül sokan más színű köntösbe öltöztek. Egyik szebb volt a másiknál. És a vén gesztenyefa teljében pompázott,nagy karéjú rozsdabarna, tiri-tarka leveleivel. Gesztenyéi hova tovább, mind többen puffantak le a fődre, hagyták el a fát. Már nem kellett kutakodnom utánuk. Alíg vártam, hogy teljék az üdő, felszálljon a harmat, usgyé ki a kapun. Teleraktam zsebeimet, alíg fértek el kezemben, de csak a legeslegszebbeket szedtem fel. Jó anyámtól kaptam egy régi papondléki skatulyát, abban tartottam őket mégpedig a tornácon. Ahogy nyáron elvoltam a mezei virágokkal, tarka lepkékkel, a játékos patakocskámmal, így az ősz is sok játékkal ajándékozott meg engem.
- Édesanyám nekem az ősz teccik a legjobban! Nézze , milyen gyönyörű gesztenyék! A levelek közül melyiket választaná? Nem cserélném el őköt egy bóti játékért sem. Igaz, nekem arra nem tellett, még egy bubára sem. Az én anyám ilyenkor magához húzott, megsimogatta buksi fejecskémet, rácsodálkoztam, idétlenül átkaroltam, hirtelenében arcán ráncait nagyon szépnek láttam, mintha kisimulva simogatták volna lelkemet.
- A vannal baj van, így a játékaiddal es. Vigyáznod kell rájuk, a gesztenyék még frissek, ne tarcsd állónap a skatulyában, esszemelegednek, megpenészednek. Szárítani kell őköt, akárcsak a kiszedett hagymát, vagy a kibontott fuszujkát.
- Egyet se búsúljon édisanyám, a két szemem s a gesztenyék - mondtam gyermeki komolysággal. A gesztenyék továbbra is hulldogáltak a fáról. Naponta gyűjtögettem, de már a leesett gyönyörű levelek közül. A tornácunk tapaszos főgyén kezdetben sorba raktam. Megszámoltam. Kettes sorba, hármas, majd négyes sorba állítva meneteltettem őket. Szép, szebb, legszebb halmocskákba raktam. Elgurultak, utánuk szaladtam. Fejemben furcsa gondolatok kavarodtak. - Na megálljatok! Holnaptól másként lesz! A kert mentinél leveleket szedtem össze. Színek szerint osztályoztam. Órákig elbajlódtam velük, hiszen egyik szebb volt a másiknál, ragyogtak akárcsak az ősz napfényes napokon. Leborítottam velük a tornác főgyit .Olyan tarka -sokszínű szőnyeget varázsoltam a fődre, hogy az anyámszőtte rongyszőnyegek elbújhattak mellőle. Még a mesebeli repülő szőnyegnél is szebb volt. Be es kéne rendezzem - Édesanyám teccik-e adni valami pálcikát, ha nincs legalább egy skatulya gyufát?- Azt meg minek? Tudod a gyufa nem gyermek kezibe való.
- Játékokat szeretnék a gesztenyékből, pálcikák kellenének.
- Tessék, csak légy óvatos. Sok mindent készíthetsz belőlük. - mondta szelíden.
Először egy három lábú széket fabrikáltam, hamar ment, az volt a legkönnyebb. Székek mellé jöhet a négylábú asztalka. Aztán jöttek az emberkék, majd az állatok. -Melyik is legyen, sünike? És egy idő múltán egész sünnemzetség szuszogott - maszogott a lapik között. Na ez a falevél es jól elszomorodott, kezdett töredezni. Szedek másikat, frisseket. Kiszaladtam a kapun a kerthez. A gesztenyefa nagyon megörvendett. Épp elémbe, fogadjuk, hogy nekem hullatott le szebbnél szebb leveleket. Zizzentek- zörrentek az ágak között. Ahogy szedegettem, kopp a fejem, aztán esment. Nana... kezdtem kacagni, ma játékos kedved van, és a gesztenyék egy tompa puffanással pont a fejemre, majd földre estek. Ilyen szépeket még álmomban sem láttam. Elérzékenyülve megköszöntem a fának, az meg halk zizzenéssel visszaköszönt nekem.
- Holnap is jövök!- kiálltottam. - Várunk!- susogták a még fentlevő levelek.
A sünikékből hiány nem volt. Jól érezték magukat a színes levelek között. Tüskés gomolyájukkal gurultak,hol ide - hol oda az avarszőnyegen. Ahogy gurultak- gurultak, a pálcikás tüskéjükbe beléakadtak a falevelek. Hát ez pont olyan, mint erdőn Sün-süniék. Egészen izgalomba jöttem. Így egy levelekkel borított süncslád is elfoglalta helyét a tornácon. Aztán megjelentek a giliszták , katicák, madárkák. Az öröm csak akkor igazi öröm, ha azt az én jó anyámmal es megoszthattam. Karperecet, gyönygyöt fűztem neki, sze soha az életben nem hordott, mert neki csak a dolog jutott. Egy levél egy gesztenye, és ez olyan jól sikeredett, hogy hamarjában az első gyöngy el is készült. - De mikor es viselje szegény? Máskor nem, de vasárnaponként amikor menyen a templomba felteszem a nyakába. Megkéne próbáljam a vonatot? Valahogy esszeeszkabálom. Virágot a tehénkét, na meg Bodrit a házőrző kutyust es jó lenne ide varázsolnom! A végén már annyian voltak, hogy alíg fértek a tornácban. Nagyon hálás voltam Gyuri bácsi öreg gesztenyefájának, hiszen tömérdek játékkal ajándékozott meg engem. Úgy ügyeltem,, hogy még egy légy, egy darázs sem szállhatott rájuk. Miközben jöttek- mentek az őszi napok, észre sem vettem, hogy az én jó anyám feje felett igen tornyosulnak a felhők, azaz a bajok amelyeket nekem annyiszor mondogatott és a dologgal járnak. Ki sem látszott belőle. Ott száradt a hagyma a hátsó udvaron, arra várt, hogy koszorúba fonják. Tekenőben tarkálottak a fehér és tarkaszemű fuszujkák. A csűr főgyin pedig egy csihányzsák fuszujka bontásra várt. A tökököt es haza kellett hordania a mezőről.
Estéli imájánál arra lettem figyelmes, hogy miután befejezte az imádságát, hangoson még hozzatette- Köszönöm Istenem, milyen gazdag és csodálatos ősszel ajándékoztál meg minket. Hálálkodott anyám a termésért, én pedig az istenkének a gesztenyehullásért.
A borítókép illusztráció.
Új hozzászólás