Az igazi, „békebeli” maszekvilág 1990 előtt „dúlt” Magyarországon. Magát a kifejezést Kellér Dezső író, humorista alkotta meg, vagy legalábbis ő terjesztette el. Először 1951-ben használta konferansziéjában, a magánszektor kifejezést rövidítve így.
A maszek egyszerre jelentett akkoriban minőséget és bóvlit, attól függően, hogy ki, hol és mikor használta. „Maszektól van” – dicsekedett el az ifjú hölgy új ruhaszerzeményével és „maszek barmolta el” – mondta a dühös lakástulajdonos, mikor egy félrészeg vízvezeték szerelő több kárt okozott, mint hasznot hajtott. Egyformán maszeknak számított a kisiparos és a kiskereskedő, a tetőfedő és a lángossütő.
A maszek a szocialista viszonyok között amolyan megtűrt állatfajta volt, amelyről olykor meglehetősen különös elképzelések éltek a dolgozókban. E sorok írója maga is megtapasztalhatta, mikor ifjú házasként besétált nejével a tanács – a nyeretlen kétévesek kedvéért: akkoriban így becézték az önkormányzatot –, hogy beadja a lakáskérvényét. Az ügyintéző hölgy megnézte, hogy mivel is foglalkozunk, aztán rögtön megkérdezte:
„Maguk maszekok? Akkor miért nem vesznek készpénzért lakást?”
Mondtam, hogy messze nincs annyink, mire ő legyintett: „Majd kigazdálkodják” s ezzel becsúsztatta kérvényünket egy jókora stósz aljára, a többi lakásigénylés alá. Ezzel részéről a dolog el volt intézve. Részünkről is. Ennyiből csak az egészen szerény képességűek nem érthették meg, hogy nagyjából akkor számíthatunk önkormányzati otthonra, ha a paci benyihog az ablakon. Mi meg – bár nem dicsekedhetek – annyira azért nem voltunk visszamaradottak, hogy ne értsük a finom célzást. Inkább belehúztunk a melóba, aminek nem is olyan sok idő elteltével meglett az eredménye.
De a személyes kitérő után vissza a „maszekvilághoz”. „Az a szocialista, ami gazdaságosabb, ami hatékonyabb, ami valamennyiünk gyarapodását, a fejlődést szolgálja... ez az elgondolás nem azt célozza meg, hogy most egy csapásra valami egészen új, valami egészen más vagy pláne holmi maszek világ valósuljon meg” – írta a Közgazdász 1981. május 19-i számában Liska Tibor. Elég érthető szavak voltak ezek, a maszek amolyan eltűrt rossz volt, amit persze azért keményen meg lehetett adóztatni.
Már ha tudták… „Az 1986-ban kezdődött nagy adóreform-folyamatig, nem volt a magánszektorral foglalkozó központi adóhatóság Magyarországon. Persze, miért is lett volna, igazából adórendszer sem volt. A gazdasági élet túlnyomó részét – még a nyolcvanas évek végén is több mint kilencven százalékát – az állami-szövetkezeti szektor uralta.”
És jártak a hírek, milliókat kaszáló maszekokról, akik mindenféle simlis módszerekkel szerezték vagyonukat – olykor a Kék fény műsorban is szerepeltettek ilyeneket –, de a többség, amennyire én tudom, keményen dolgozó melós volt, aki igyekezett kicsit jobbá tenni a maga és családja életét, boldogulni a nem annyira fényes viszonyok között. Volt akinek bejött és volt akinek nem. Mint bármikor a történelem során… Aztán maszekvilágnak is vége lett, mint ahogy mindennek szokott.
Fotó adományozó: Péterffy István / Fortepan 141994 A szövegben található idézetek Haász János az Egymillió maszek országa című, az Indexen megjelent írásából származnak.
Új hozzászólás