A reggel simogató melegében libák gágogása, két kis libapásztor huncutkodó kedve verte fel az ébredő csendet. Gyermeki üdeségük, csengő hangjuk tette derűsebbé, izgalmasabbá a napot. A legényke nem is kérette sokáig magát. Szólt a nóta (aki tudja vele fújja), zengett belé a határ.
..."Lyukas a kalapom teteje
Kilátszik a hajam belőle
Magam is szégyelem legény létemre,
Hogy lyukas a kalapom teteje"...
De, magam es… (kezdte újra) Ő, a falu Palikája. Ki is lehetne más, mint az a jóvágású, nótás kedvű, zöld kalapos, mezitlábos suhancocska. Vígan danolgatott. Belé- belé fütyörészett. Meg- megcifrázta, miközben terelgette libuskáit a gyepre. Hajlékony, hosszú pálcájával rá-rákopintott egy-egy sorból kiálló lúd fejére. Minél közelebb került a libalegelőhöz annál kerekebb lett lurkós kedve. Énekelt es torkaszakadtából a maga siheder módján. Falcs hangok is keveredtek jócskán a dallamba. A ritmusát es igencsak szaporázta, no meg rákontráztak a gágágáló kis libák.
Eje-haj, kezdte fütyörészve: -... "Kihajtom a libám a rétre" - majd lelkiből fútta, fúdogálta: "Magam es kiülők melléje/ Elkiáltom magam hajja libuskám"... - kerekre tágult a szeme. - Jajaj... ajajaj,... nagy a baj! Félre bánat, félre bú most légy okos nagyhangú! Távolabbacska, jobbra-balra dülöngélve liba- libuskák mendegéltek lőtőre.
- Ejszen világgá!-gondolta. Nem hiába mondják, buta liba! Hol van a gúnár, hát a tojó? Kinek a libái? Csak nem öregapámé? Itt valami nincs rendjén! - szegezte le magában a dolgot. Aztán nemsokat teketóriázott. A szembeni határban észrevette a gúnárt. Elgigantotta magát! Utánozta a gúnárt: - Hej, Gúnárom, gá-gá-gá! Mennek a pipék világgá!
A Gúnár éppen a tó körüli gyepen legelészett, csipegetett, csíkot, békát keresett. Palit nem olyan fából faragták, aki hagyta ám magát. Kieresztette hangját: - Tojólúdam gá-gá-gá! Palkó vagyok gi-gá-gi! Gyere hezzám ideki! Nézzél csak szét lefelé! A liba-liba, libuskáid, nem-e a pipéid?
- Hahó! Hékás, Palikám,bolondgombát ettél tán? Mit mind gágogsz, sápítozol, elijeszted a gúnárom! - Kiáltott át Palihoz, Mihály bá szeplős arcú, talpraesett leánykája, Marcsa. Nem messze terelgette libáit, dédelgette pipéit.
- Nézze meg az ember ki beszél? Mit nagyoskodsz nagyokos gyere inkább segíts most! - fitymálta le kis Marcsát. Utoljára mégegyszer úgy istenigazából belékurjantott a levegőbe: - Gá-gá-gá, gi-gá-gá! Lúdanyóka nagy a baj! A sok pipéd odavan!
Marcsa sem hagyá magát. Csúfondároson visszagigágolt: - Tojólúdam ne gyere! Ne hallgas a kölyökre! Pipatyi - pipatyi, merre tartnak pipéid, nem tudni. Azt gágogja a Pali, pipatyi- pipatyi! - köszörülte nyelvét Palikán.
Délután négy- öt óra tájékában járt már a nap. A lúdak hazafelé tartottak. Gúnár begyesen feszített a sor elején. Lúdanyó tollászta, számolgatta pipéit. - Egy, kettő, három... hét… hiányzik még kétszer hét! Elgigantotta magát. Férjemuram, gágágáló Gúnárom! Hiába számolom, egy, kettő, három, négy... hiányzik tizennégy! Jaj- jaj, mit tegyek? Libuskáim elvesztek! A hatalmas gúnár támadásba lendült. Vészjóslóan előre nyújtotta nyakát. Ssz...Ssz… sziszegett, haragosan csipkedett. Szárnyait csattogtatta, nagy iramban libamódra felröppent a dombig. Szerencsére még ott találta rakoncátlan pipéit. Tojólúdam sem volt rest. Dülöngélve jobbrabalra pipéihez sietett.
- Hallod, gá-gá-gá, Százszorszép pipécském? Hol vagytok Pimponya, Libapimpó, Lúdláb??? Gyertek haza libuskák!!! - Gá-gá, gi-gi-gá, pipatyi-pipatyi! Peckes Gúnár, Lúdanyóka nem megyünk! Márton-napi sült pecsenyék nem leszünk! Kis butuskák, buta libák sem vagyunk! Tollseprűnket, libamájunk olyan könnyen nem adjuk!-gágogták a kis libák. Lúdanyó nem adta fel könnyen a dolgot. Ismét próbálkozott: - Legelőnkön kövér a fű! Ott nő a sok sárga pitypang, egérfű! Van itt libaúsztató! Gácsér és a kis rucák várnak rátok libuskák! Gá-gá, gi-gi -gá, ne menjetek világgá!
A libuskák összedugták csőrüket, meggágogták az esetet. Százszorszép a legbátrabb visszaszólt a tojónak: - Gágágáló, elég volt! Nem lesz többé csipkedés, tolltépés, leckéztetés, libatömés! Hadd éhezzen mindenki! De belőlünk Márton-napi libalevest, lúdaskását, sem töpörtyűt, sem pecsenyét többé senki nem eszik!
A gúnár és a tojó a két kis libapásztort hívta segítségül:- Gyertek, gyertek gyerekek! Szedjük össze a pipéket!. A gyerköcök tették is a maguk dolgát. Volt gágogás,zűrzavar, tollseprűzés, csipkedés, gyermeklárma, hangzavar. Egybe terelték a pipéket. Számolták a gyerekek: - Lúdanyóka nézd! Egy, kettő, három, négy... megvannak a pipéid! Libapimpó, Lúdláb, Szászorszép libuskák s a többiek megtanulták a leckét. A két libapásztor, Marcsi és Pali hazafelé terelgették az ővéiket. Gágágoltak, pipatyoltak szép sorjában a libák. Hej, liba- libuskáim, begyeskedő gúnárom nem adnálak semmi áron. Zendíts rá Marcsa, szóljon a nóta! Fújja velünk aki tudja!: "Kihajtottam a libámat a zöld pázsitra/ Arra jött a bíró fia meghajigálta,/ Ne hajigáld bíró fia az én gúnárom/ Hazamegyek s az apádnak elpanaszolom"...
A borítókép forrása: Say-Cheese/Getty Images.
Új hozzászólás