..."Kukorékol, váltig nyakas. Szemétdombján: ez a ....kakas."
"Szemétdombon hetykén állok. Virradatkor kiabálok!"
Hiába hízelegtem neki, elkerrentette magát, felborzolta tollait, felém iramodott, reám szökött, sarkantyús lábával rúgni kezdett. Jedtemben bőgni kezdtem, szívszaggattóan sikítoztam.
- Jaj, lelkem, leánkám, a frászt hozod reám. Úgye esment reád szökött a kakas? Elveszem a harcias kedvit. - termett ott rögtön az én jó anyám.
- Összekarmolt, megrugdosott az édesanyám KENDERMAGOS kakasa. - szipogtam.
- Hányszor mongyam el neked lelkem, gyermekem, messziről kerüld el!
- Csak hát az nem olyan könnyű édesanyám.
- Vedd el az ágseprűt, hanem egy karót, hadonásszál vele, ne fé'j akkor nem mer bántani.
- Akkor es félek tőle - még mindig hüppögtem maszatosan. Kendermagos, az én jó anyám harcias kakasa naphosszat a ganyédombon kakaskodott, pontosan a vécé mellett. Rendesből kiszúrt magának. Nem mindég sikerült bemenekülnöm előle a vécébe. Egy üdő után az én jó anyám es megelégelte.
- Káruj - szólt egy napon apámhoz, - levágom azt a verekedős kakast, még kárt teszen a leánkába.
- A te bajod, tőlem osztán akármikor megölheted, ott a másik a fiatalabb, jámborabb.
"Pál Kata Péter jó reggelt!
Már odakint a nap felkelt
Szól a kakasunk az a nagy tarajú
Gyere ki a rétre Kukurikú!" - csúfondároskodtam vele.
Még jobban felberzenkedett. Azért nagy csendben én es megértem a pénzem. Szegény Kendermagos, nem mene ki többé se a rétre, sem a gyepre, mert az útját az anyám fazakába végezte. Finom húsleves főtt belőle vasárnapi ebédre. A végén még sajnáltam is pedig sokszor megrugdosott.
A Kendermagos harciassága kismiska volt a szomszéd Marciék peckes GÚNÁRja mellett. Lúdjaival együtt hangosan gágogott, felverte az utca, patakmente csendjét, ha megneszelt engemet. Ahol lúdjaival megjelent, én ész nélkül menekültem. Ha a pipék, libák közelébe férköztem írtózatos támadásba lendült. Elgágította magát. Szétterítette hatalmas szárnyait, csapkodott, csípkedett. Tátogva, sziszegve, hosszú, erős nyakát előre nyújtva felém közeledett. Szívott, egyenesen a lábszáramba kapott. Sírtam, üvöltöttem, összegyült az utca népe,nem lehetett belém lelket önteni. Gúnár ide- lúd oda, nagyon féltem, haragudtam rájuk. Csak akkor sajnáltam a buta libákat, amikor Döbrögi elvette Lúdas Matyitól. Láttam a filmet otthon, a kultúrházban vetítették. Végig izgultam Matyikának, hogy ellássa a Döbrögi baját. Meg es püfölé istenmáriáson, mégpedig háromszor. Másnap játékos kedvemben, a libuskák, no meg Matyi örömére kezdtem- végeztem:
"Nincs szebb madár, mint a lúd,
Nem kell neki gyalogút
Télbe- nyárba mezítláb
úgy kíméli a csizmát."...
- Nyughass má' te leánka! - vetett véget ludas gágogásaimnak apám. Liba- liba, libuskáimat akkor es sajnáltam, anyám elmondása szerint, amikor ősszel eljárt a tanítóúrékhoz libákat tömni. Fel kellett hízlalni, hogy Márton- napra jó kövérek legyenek.- mesélte.
Márton -napkor, novemberben, akkora cécó, felhajtás, mulatozás volt mindenhol, hogy egyből sajnálni kezdtem, hogy nálunk a hátsó udvaron nem gágogtak libák. Kirakóvásárokat tartottak, hajnalig tartó bálozások voltak. Összeverődött a tömeg, ki evvel- ki avval segítették egyik- a másikat. A rezesbanda fútta a talpalávalót, a kihajtottam a libámot... én pedig velük együtt énekeltem:
"A rátóti legények, libát fogtak szegények Nem jól fogták a nyakát, s hej a nyakát, Elgigantotta magát."
"Aki libát nem eszik, egész évben éhezik! Libapapucs, libaláb a nap sütne legalább De mert nem süt gi-gá- gá Mind elmennek világgá"... - kurjangattak a leányok, legények.
Árulták, kínálgatták a portékájukat az emberek. Libánk az nem volt, de Márton- napján nálunk is az asztalra került a finom libapecsenye, ludaskása. Ej, hogy szerettem, az volt a kedvencem. A tollseprűket pedig a tornác végibe felakasztva nagy becsben tartotta az én jó anyám. A Márton- napi hagyományok Szent Márton történetéhez kötődnek.
E történetbe nem igazán akarok belébonyolódni (attól tartok hosszúra sikeredik).
Új hozzászólás