János bá, az öreg székely azt számítgatta, hogy az eljövendő vasárnap észhez téríti ezt a fenekestől felfordult világot. Tódta- fodta es a világ, no meg a maga baját, de nem tudott kikecmeregni belőle. Feszt az okoskodókra hallgatott, azok oszt valahol, valamiért útközben furt elokoskodták.
Naphosszat tenyeribe vett fejjel emésztette magát, hogy ezuttal mitévő es legyen, méges jó legyen. Észjárásának az leve veleje, ha ég s föld ellene szegül es keresztül viszi akaratát és végképpen maga útjára állítja. Mert hát ugye nem olyan fából faragták őkemit, hogy játszadozzék a szóval, de vele osztáng más se tegye. Ha zsákostól kellene es elhordania az esztendő hegyetrakott baját- búját, ha bicskája belétörik es, ha belébukik es a maga politikájába ugyes megmutassa, hogy többé ország-világ nem kacag rajta, sem pedig atyafiságán. Fogta magát, vasárnap lévén, nyakaskodva kemény járásával elment a templomba. Gondolván, hogy egy kicsi ájtatossággal, jámborsággal addig es verje magát. Az orgona szép hangja puhított es nyakasságán, s az intő igék es kezdék helyire tenni székely atyámfia észjárását.
- Ne háborogjatok, ne zugolódjatok, örvendjetek annak, hogy fejetek felett minden reggel felkel a nap! Isten útjai kiszámíthatatlanok, fogadjátok el, törődjetek belé Isten akaratába. - intette jóra jámbor híveit a tisztelendő atya.
- Hm, a szentségit! - futa ki a szó János bá, a székely atyafi száján és hirteleniben a felszedett igéket szélnek es eresztette. Jedtibe még a csend es megrekett a padok között. S az öreg székely alíg tudá megállni, hogy helyiről fel ne szökjék s oda ne kiáltsa: - Jaj, aki fenn van! Hoppá, de nagy ez az árok! Átszökjük-e vagy esment beléássuk magunkot!
A borítóképen András Csaba festőművész alkotása, címe: Székely atyafi (részlet).
Új hozzászólás