A bolgár történelem rejtélyei VIII. rész – Péter cár és a magyarok bizánci adószedő hadjáratai

Franzoni Zoltán írta 2024. 02. 08., cs - 21:56 időpontban

A bolgár történelem rejtélyei I. rész – Az al-dunai bolgár állam alapítása

A bolgár történelem rejtélyei II. rész – A bolgárok fiktív uralkodói

A bolgár történelem rejtélyei III. rész – A borissza fejedelem és Anonymus igazsága

A bolgár történelem rejtélyei IV. rész – Az első magyar-bolgár szövetség és az ellenségei

A bolgár történelem rejtélyei V. rész – Vladimir fejedelem és a második magyar-bolgár szövetség

A bolgár történelem rejtélyei VI. rész – Simeon fiktív háborúi és a magyarok etelközi vereségének hazugsága

A bolgár történelem rejtélyei VII. rész – Simeon cár és a bolgárok elszlávosításának kezdetei

 

 

 

Simeon cár halála után a második házasságából származó első gyermeke, Péter lett a bolgár uralkodó (927). Ám Péter nem vált azonnal teljes jogú uralkodóvá. A hivatalos változat szerint Simeon a halála előtti órában(!) jelölte ki fia gyámjává(!) és társuralkodóvá(!) a sógorát, fia nagybátyját Georgi Sursuvult. Mivel Simeon cár egy hirtelen szívroham következtében távozott az élők sorából, ez a verzió nem tűnik túlságosan hihetőnek. Sokkal valószínűbb, hogy a cár már korábban megírta a halála esetén követendő eljárás forgatókönyvét. Bár Péter születési idejét nem tudjuk biztosan, de mivel ő Simeon második gyermeke volt, ezért biztosra vehetjük, hogy 927-ben már nem volt kiskorú. Ennek tükrében elég furcsa, hogy Simeon „gyámot” jelölt ki a trónörökös számára. Ha nem tudnánk, hogy a cár a bizánciak bábja volt, akkor nem értenénk azt a gondosságot, amivel Simeon igyekezett elkerülni, hogy a hatalomváltás során valamilyen váratlan fordulat következzen be. Ha el is fogadjuk, hogy a cár az elsőszülött fiát, Mihályt nem sokkal korábban zárta ki a trónöröklésből és ezért Péter felkészületlenül jutott lehetőséghez, akkor is nagyon szokatlanok a hatalomváltás körülményei. A történtek semmi mással nem magyarázhatók, mint azzal, hogy Simeon kínos gondossággal ügyelt arra, hogy a halála utáni hatalomváltás folyamata és az új bolgár uralkodó személye, messzemenően megfeleljen a bizánci érdekeknek. Péter csak azután válhatott teljes jogú uralkodóvá, miután az apja által kijelölt személy közreműködésével megegyezett Bizánccal, elkötelezve magát apja politikájának folytatása mellett.

Bár a 927. évi megegyezés kapcsán „békeszerződésről” olvashatunk, ez nyilvánvalóan téves megközelítés, hiszen Bulgária 924-ben, Simeon cár alatt elvileg már békét kötött a bizánciakkal és azóta nem tört ki közöttük háború. Valójában a bolgároknak egyáltalán nem kellet békét kötniük Bizánccal, hiszen nem is háborúztak ellenük. (Simeon fiktív háborúiról a sorozatom VI. részében írtam.) A 927. évi megegyezés részletei arról tanúskodnak, hogy Bizánc igyekezett magához kötni Simeon utódját, hogy annak még véletlenül se jusson eszébe a magyarokkal való szövetkezés lehetősége. Pétert a bizánciak egy előnyös házassággal kötötték a császári családhoz. A megállapodás értelmében a bolgár érsekséget kanonikusan önálló bolgár patriarchátussá emelték, Bizánc pedig hivatalosan is elismerte a bolgár uralkodó cári címét. Ez utóbbi nyilván úgy értendő, hogy Simeon „cári” címe személy szerint csak rá vonatkozott és az utódja ezt a címet nem örökölte automatikusan. Érdekes módon a bolgár cári udvarban nem mindenki volt elégedett a megkötött szerződéssel. Bizonyára voltak olyanok, akik azt remélték, hogy Simeon halálával megszűnik majd a bolgár nép bizánci érdekeknek történő kiszolgáltatása, de nekik csalatkozniuk kellett.

Péter cár uralmának kezdeti törékenységét mutatja, hogy 928-ban Péter öccse, Iván, 930-ban pedig a jogfosztott korábbi trónörökös, Mihály kísérelt meg lázadást szítani Péter ellen, de egyikük sem járt sikerrel. Bizonyos adatok alapján arra következtethetünk, hogy Iván az általa szervezett felkelés bukása után, életben maradt harcosaival Itáliába menekült. A történelemhamisítók Iván alakját pontosan 297 évvel korábbra (Heribert Illig!), a fiktív 631. évbe helyezték át, és személyéből megalkották a fiktív Alceket, az ugyancsak fiktív Kuvrat fiát.

A szépítően vagy inkább ördögi cinizmussal a „bolgár nyelv és kultúra virágkorának” nevezett bolgár kultúraváltási folyamat, mely I. Simeon cár (913-927) uralkodása alatt kezdődött, I. Péter cár (927-969) uralkodása idején tovább folytatódott. Ennek keretében a bolgárok eredeti nyelvére rávezették a Cirill és Metód bizánci ügynökök által kidolgozott „ószláv egyházi nyelvet”. A bolgár rovásírás helyét átvette a „glagolita ábécé”, amit később a „cirill ábécé” váltott fel. A Bizáncból származó liturgikus szövegek görögről „ószlávra”, vagyis az új, mesterséges nyelvre fordítása mellet zajlott a régi rovásírásos szövegek megsemmisítése, ami megmagyarázza, hogy a korai bolgár történelmet miért csak bizánci, manipulált forrásokból ismerhetjük. Aztán az „ószláv” nyelvű templomi szertartás szavai az egyházi közegből lassan átkerültek a hétköznapi nyelvhasználatba. Teljes nyelvcsere ugyan nem történt, de a bolgárok eredeti nyelve óriási mértékben megváltozott, amit a „szláv írásbeliség” megteremtése és az eredeti, „óbolgár” írásbeliség megsemmisítése alapozott meg. Mai napig zajlik az „ószláv”, illetve az „óbolgár” fogalmak rafinált összemosása, amivel a történelemhamisítók folytonosan azt sugalmazzák, hogy a bolgárok már Cirill és Metód működése előtt „szláv nyelvűek” voltak.

A kultúraváltási folyamatnak új lökést adott, hogy 929-ben Velehradban meghalt Metód bizánci ügynök-diplomata, akinek kirajzó tanítványai úgy hurcolták szét „szellemi örökségét”, mint valami járványos, fertőző betegséget. Metód halálát a történelemhamisítók 44 évvel visszadátumozva a 885. (fiktív) évbe helyezték. Metód tanítványait a hamisított történelemben Borisz fejedelem fogadja Bulgáriában. A valóság ezzel szemben az, hogy a tanítványok Péter cár uralkodása idején érkeztek bolgár földre. Metód tanítványai részt vettek az ún. „cirill ábécé” megalkotásában, melynek tökéletesítését 930 és 937 között végezték el az ohridi „ószláv nyelvű egyházi iskolában”. A Bulgáriában készült és már cirill betűkkel írt „ószláv nyelvű” liturgikus könyvek ekkoriban kezdenek eljutni a 931-ben függetlenné váló Szerb Fejedelemség, illetve a Kijevi Fejedelemség területére a pliszkai (937-től preszlávi) és ohridi „ószláv nyelvű egyházi iskolák” tanítványai által.

A bizánci források szerint a magyarok Péter bolgár cár uralkodása idején kezdtek el Bizánc ellen „hadjáratokat” vezetni, de ennél sokkal valószínűbb, hogy ezek a bizonyos „hadjáratok” már korábban is elindultak. Itt ugyanis arról van szó, hogy a magyar uralkodók bizonyos időközönként sereget küldtek Konstantinápolyba, hogy beszedjék azt az adót, amit még Attila király rótt ki a Római Birodalom utódállamaira. Ez az adószedési tevékenység, melyet a magyar uralkodók mindig haderő elküldésével nyomatékosítottak, egyértelmű bizonyítéka a hunok és a magyarok közötti folytonosságnak. A magyar nagyfejedelmek Attila király leszármazottaiként és örököseiként hajtották be azt az adót, melynek célja a hatalmi egyensúly fenntartása és az egykori Római Birodalomhoz hasonló, az emberi szabadságot, az emberi méltóságot és az emberhez méltó életet rákos daganatként pusztító birodalmak létrejöttének megakadályozása volt. A bizánci propaganda igyekezett ezeket az adószedő hadjáratokat minél rosszabb színben feltüntetni és mintegy „rablóhadjáratokként” bemutatni. Ez végül is érthető, hiszen Bizánc hosszú évtizedekig kénytelen volt kifizetni a magyarok által követelt adót. A magyarok bizánci adószedése valójában már Borisz fejedelem uralkodása idején elkezdődhetett és Simeon cár idején is zavartalanul tovább folytatódott. Ez Bulgária esetében sokáig az ország viszonylagos politikai függetlenségének biztosítékául szolgált, amit I. Borisz és az utána következő Vladimir fejedelem ki is használtak, de a Bizáncnak lekötelezett trónbitorló Simeon cár már nem. A mindenkori bolgár fejedelmek érdeke alapvetően az volt, hogy a magyar haderőt zavartalanul átengedjék országuk területén és Bizánc túlhatalma ellen ezzel is biztosítsák magukat. Mivel a Bizánc által Simeonról megrajzolt hamis képbe nem illettek bele ezek az adószedő hadjáratok, ezért a bizánciak megpróbálták azt a látszatot kelteni, hogy Péter cár volt az első, akit a magyarok rákényszerítettek hadaik átengedésére. Feltételezhető, hogy egy ideig a bizánciak számára is hasznos volt az a fajta politikai stabilitás, ami a magyaroknak történő adófizetésnek köszönhetően a balkáni térségben fennállt. Már csak azért is, mert ez tette lehetővé, hogy Bulgáriában zavartalanul folytatódjon VI. (Bölcs) Leó bizánci császár „nagy tervének”, a bolgárok elszlávosításának megvalósítása. Ám a 960-as évekre megváltozott a helyzet és a bizánciaknak már egyre kevésbé állt érdekében a „bolgár nyelv és kultúra virágkorának” nevezett elszlávosító tevékenység anyagi támogatása, sőt elérkezettnek látták az időt arra, hogy teljesen felszámolják a bolgár államot, területét pedig bekebelezzék a Birodalomba.

 

 

A borítóképen Péter cár halála. (Miniatúra Manassé krónikájának vatikáni átiratából.)

 

 

A bolgár történelem rejtélyei IX. rész – A szkíta szövetség harca a bolgár nép szabadságáért

Új hozzászólás