Egészségere!

Barta Ferenc írta 2024. 05. 11., szo - 17:38 időpontban

Nem tudom, ki hogy van vele, de én kifejezetten szeretem, ha olykor hülyének néznek. Mert ez azt jelenti, hogy szerintük nem olyan vagyok, mint „ők”. És nagyon nem szeretnék olyan lenni, mint némelyik ismerős, szomszéd, ne adj' Isten, valamelyik dicső vezetőnk a történelemben.

Meglehetősen sűrűn fordult elő az elmúlt évtizedekben, hogy egy-egy derék dolgozó valóságosan, avagy képletesen, csak úgy távolból, megpróbált hülyére venni, de sose bántam. Bánja ő! Még arról se akartam meggyőzni soha az ilyeneket, hogy tévednek, mert nekem is megvan a magamhoz való eszem – ha nem is túl sok –, gondoljanak, amit akarnak, tegyenek, amit akarnak, hiszen a véleményük a szememben kevesebbet számít, mint a háztetőn üldögélő galamboké.

Lehet, hogy azok se szeretnek és ezért próbálnak néha letojni. Megsértődhetnék a jószágokra és keríthetnék egy csúzlit. De minek? Ha elkergetek pár galambot, jön helyettük másik - tán még több is – és ugyanúgy megpróbál letojni. Akkor meg mi végre az egész herce-hurca?

A legjobban azt csípem, amikor teljesen átlátszó simlis sóderrel próbálnak megvezetni, mert abból rögtön kiviláglik, hogy kinek szerények a szellemi képességei. Egy ügyes szélhámos úgy ver át, hogy észre sem veszed, míg egy szerencsétlen pancser úgy akar megvezetni, hogy nem csak a lóláb, de az egész ló kilóg.

A legviccesebb az egészben, ha azt hiszi magáról, hogy jól csinálja. Mondja a marhaságait és úgy gondolja, ő bevenné, akkor biztosan más is… Fel sem merül benne, hogy nem ő a világ legokosabb embere, hogy ő sem tud mindent. És ettől roppant nevetséges lesz. Amit – természetesen – szintén nem vesz észre.

Az már keményebb verzió, ha hisz is abban, amit mond. Mert akkor még dühös is. Dühös, mert én esetleg másban, vagy nem „úgy” hiszek, mint ő elvárná. Amiben szerinte mindenkinek hinni el. És igaza biztos tudatában, büszkén lehülyéz.

Köszönöm!

 

 

A  borítóképen 1900-ből úriember egy korsó sörrel./Adományozó: Róna Annamária/Fortepan 223390.

Új hozzászólás