"Nagy magyar télben picike tüzek"

Gergely Gábor írta 2024. 06. 05., sze - 03:51 időpontban

104 éve, hogy a magyarság elszenvedte történelme legnagyobb veszteségét. Az akkori nagyhatalmak úgy döntöttek, hogy mint egy darab rongyot, felszabdalják az országunkat. Sokan úgy gondolnak erre a napra, hogy ekkor veszítettük el területünk kétharmadát. Elveszítettük a hegyeinket, erdőinket, ércbányáinkat, a tengerpartunkat, olyanná tettek minket, mint akinek minden végtagját levágták. De nem minket ért a legnagyobb veszteség. A végtagok nélküli ember megcsonkítva ugyan, nyomorékan, de tovább él. De a levágott végtagok! A nyugati hatalmak által megszabott új határokon kívül rekedt magyarság nem a területük kétharmadát veszítették el, hanem a teljes országukat. Az ezt követő évtizedekben éppen csak megtűrt, megvetett idegenként éltek a saját földjükön. 85 évvel a tragédia után egy újabb csapást kellett elszenvedniük, mikor azon a gyalázatos népszavazáson, a megtévesztett, becsapott, megrémített anyaország nem csak hogy lemondott róluk, hanem egyenesen kijelentette: nem kérünk belőletek, ti már nem vagytok magyarok.

Még ma is vannak, akik magyarságukat elvitatva uszítanak ellenük. Magyart a magyar ellen. Ne legyenek kétségeink, ők a trianoni ítélethozók szellemi örökösei. Szerencsére egyre kevesebben vannak, de ébernek kell lennünk, és a mi dolgunk, hogy minden általuk elkövetett bűnt ellensúlyozzunk. Ma is erős a törekvés a nemzetek felszámolására, Európát olvasztótégellyé változtatnák, állampolgáraikat pedig értékeitől, elveitől, identitásuktól megfosztott, a háttérhatalmi érdekeket teljes mértékben kiszolgáló alattvalókká tennék. Új Trianonra készülnek, ezúttal egy teljes Európát érintő Trianonra. A többi nép nem érdekel, a saját felelősségük, hogy engedik vagy sem. Nekünk kell kitartanunk, és ez a 104 év is azt bizonyítja, hogy a megmaradás csak rajtunk múlik. A nemzeti összetartozás érzésének erősítésére most talán nagyobb szükség van mint valaha. Minden egyes „picike tüzet” nem csak lehetőségünk, de kötelességünk is táplálni. Nem elég eljátszani, úgy csinálni, tenni kell, minden nap.

 

Reményik Sándor: Nagy magyar télben

 

„Nagy magyar télben picike tüzek,

A lángotokban bízom,

Legyen bár messze pusztán rőzseláng,

Bár bolygófény a síron,

Szent házi tűz, vagy bujdosó zsarátnok:

Boldog vagyok, ha magyar lángot látok.

 

Nagy magyar télben picike tüzek,

Szikrák, mécsek, lidércek,

Mutassatok bár csontváz halmokat,

Vagy rejtett aranyércet,

Csak égjetek, csak melegítsetek ma,

Soh’se volt ily szükség a lángotokra!

Nagy magyar télben picike tüzek,

Jaj, be szétszórva égtek,

Királyhágón, Kárpáton, mindenütt!

De mondok egyet néktek,

Szelíd fények és szilaj vándorlángok:

Mit gondoltok: ha összefogóznátok!

Nagy magyar télben picike tüzek,

Soh’se volt olyan máglya,

Mintha most ez a sok-sok titkos láng

Összefogna egy láncba……!

Az égig, a csillagos égig érne,

És minden idegen rongy benne égne!”

Új hozzászólás