Élet és Stílus

Most, hogy túl vagyunk a gyalázatos trianoni rablóbéke aláírásának 103. évfordulóján, úgy hallom egyre sűrűbben emlegetni a 2010-től hivatalosan is „Nemzeti Összetartozás Napja”- ként a nemzet testét és lelkét szétszakító emléknapot, amelyet sokkal inkább a nevén kellene nevezni: Nemzeti Gyásznap-ként kellene mondani!

Eljön még, eljön még, mert el kell jönnie annak a Június 4-nek amikor a magyarnak bárhol is lészön, amikor fajtámnak, székely embernek, „az én szerelmetösen szép bajlátotta fődemnek”, Székelyhonnak a VILÁGOSSÁG, SZABADSÁG nem fekete ürömöt, hanem örömöt, virágot, virágot, egy ölrevaló bokrétát teremhessen. Légy istenem segedelmem, amit adtál, mit nem adtál, add meg az én nemzetemnek, fajomnak, jaz én népemnek...

Aztán az is lehet, hogy titkon felnéznek rá, olyanok szeretnének lenni mint ő, de hát a "hozott anyag” is számít, így ők is sejtik, hogy ennek sincs esélye. Ahhoz, hogy egyáltalán megértsék a Miniszterelnök urat, szükség lenne némi szürkeállományra, de mint tudjuk, a szivárványban ritkán szerepel a szürke szín, így nem nagyon bővelkednek benne...

Először úgy 1989 táján hallottam, hogy utolérjük Ausztriát. Akárhogy is számolom, azóta eltelt jó sok év. Azok a sunyi osztrákok meg csak nem akarják behúzni a kéziféket, rükvercbe se kapcsolnak. Hát lehet így versenyezni?! Lehet. Csak nem mindegy, hogy miben „műfajban”, „sportágban”. Mert, kérem szépen, nem kell nekünk erőlködni, egy sereg dologban, nem, hogy máris utolértük, mi több, messze megelőztük Ausztriát...

Az utcákon nincs szemét, nincsenek szeméttől kibuggyanó szemetesek, nincsenek csikkek, nincsenek műanyag palackok eldobálva, senki szájában nincs cigaretta. Úgy tűnik, az egész országban senki nem dohányzik, esetleg (Oslo) a fővárosban látni bevándorlókat vagy turistákat füstölögve. A szemetet a háztartásokban kizárólag csak szelektíven gyűjtik: szervest, a papírt és műanyagot. Nincsenek csak szelektív kukák a társasházak körül. Rendkívül környezettudatosak, ezt az iskolában intenzíven oktatják, csakúgy, mint a családban a szülők...

Nekünk, keresztényeknek nem csupán jogunk, de kötelességünk is megvédeni magunkat a világméretű keresztényellenességgel szemben és fel kell lépnünk azok ellen a liberális, kommunista, de egy tőről való ellenségeinkkel szemben is, akik idegen érdekek mentén, a magyar nemzet és a magyar kereszténység ellen terrorcselekményeket követnek el. A méla, ostoba hallgatás egyenlő az önfeladással...

Mikoron röviddel előbb a gyűjteményembe jutott az alábbi eredeti levél, azt gondoltam erős hévvel, hogy cikket írok az ún, „kormányzósértések” történetéből, nem csupán a többé-kevésbé ismert Beniczky Ödön, Sztáron Sándor, Hock János, vagy éppen az alábbiakban számba vett Vanczák János ügyeiről, hanem az összes fellelhető esetről is...

Annak ellenére, hogy kérelmét a pesti orvostanári kar támogatta, Trefort Ágoston vallás- és közoktatási miniszter - az érvényes törvényekre hivatkozva - elutasította a nosztrifikálást. Orvosi állást csak olyan személy tölthetett be, akinek oklevelét magyar egyetem adta ki, illetve ismert el. A helyzet valóban ellentmondásos volt, hiszen érvényes oklevéllel nem működhetett orvosként, erre a felsőoktatási törvények nem adtak lehetőséget...

Hogy mióta áll ott? Nem tudom. Sosem kérdeztem szüleimet. Már születésemtől fogva ott volt. Feneketlen, mélységes kút. Víze tiszta, friss, hideg, akárcsak az erdei forrásé. Hatalmas két kereke fából, vasabronccsal erősítve. A fából készült fogazatai szilárdan, keményen állták az idők viharát. Nyirkos, vastag, hengeralakú fájára lánccal odaerősített kettős veder. Nagyok. Szintén fából vasabronccsal körbe erősítve oldala, feneke...

Meglehetősen sűrűn fordult elő az elmúlt évtizedekben, hogy egy-egy derék dolgozó valóságosan, avagy képletesen, csak úgy távolból, megpróbált hülyére venni, de sose bántam. Bánja ő! Még arról se akartam meggyőzni soha az ilyeneket, hogy tévednek, mert nekem is megvan a magamhoz való eszem – ha nem is túl sok –, gondoljanak, amit akarnak, tegyenek, amit akarnak, hiszen a véleményük a szememben kevesebbet számít, mint a háztetőn üldögélő galamboké...