<> Oktatás | Hungary First

Oktatás

  • A hazai közoktatási, közösségi és felekezeti körökben is ismert előadót, Uzsalyné dr. Pécsi Rita neveléskutatót, az AVKF docensét, a Váci Egyházmegye EKIF pedagógiai igazgatóját hívtuk meg egy beszélgetésre, hogy mondjon néhány szót a pedagógiai módszer és irányzat lényeges elemeiről és arról, hogy mit is jelent ez az esemény az organikus pedagógia hazai közgondolkodásba való elültetésének szempontjából...

  • A számon kérhető tananyag csökkenése, a fogalmak bemagolásának elhagyása - egyebek mellett így változna meg a matematikaoktatás az általános és középiskolákban, ha az új Nemzeti alaptanterv (NAT) szerint készülnek majd a kerettantervek - írta a Népszava szombaton.

  • A finn oktatási rendszer mindig is a világ élvonalához tartozott, ezért talán nem meglepő, hogy a reformok következtében úgy döntöttek, egy teljesen más koncepcióra építik fel a tanítást.

  • Hol hit, ott szeretet, Hol szeretet, ott béke, Hol béke, ott áldás, Hol áldás, ott Isten, Hol Isten ott szükség nincsen. Mindannyian ismerjük ezt a házi áldást, és úgy tűnik a Magyar Katolikus Egyház igyekszik Irakban is Isten képét megmutatni.

  • A Cambridge Egyetem egyike a világ csúcs-egyetemeinek. Oxford után a második legrégebbi egyetem az angolul beszélő világban és a világ 4. legrégebben működő egyeteme. Minden évben az intézmény publikálja kutatások számára az egyetemre felvett diákjainak felvételi eredményességét nemzetiségük és sikerességi rátájuk alapján rangsorolva őket.

  • Négy érmet nyertek az 50. Nemzetközi Kémiai Diákolimpián a magyar diákok, a vasárnap befejeződött verseny nem hivatalos rangsorában Magyarország a tizedik helyen végzett.

  • Gyakran hivatkoznak Szent István intelmeire a migránspártiak manapság. Az uralkodó a valóságban regnumról, a királyi udvartartásról beszélt, és azoknak a befogadását tartotta helyesnek, akik emelik az udvar fényét, gyarapítják értékeit. Roppant tiszta gondolatok ezek. És senki sem csodálkozott azon, hogy ilyenek születnek a magyarok fejében. Európában a mi országunkat archiregnumnak nevezték, ami nem régit jelentett, hanem olyat, amelyik érti és ismeri a világegyetem működését.

  • Ma a magyar nyelv és irodalom írásbelikkel folytatódnak az érettségik, a diákok emelt- és középszinten adnak számot tudásukról.

  • A Családok éve program keretében az Emberi Erőforrások Minisztériuma Család- és Ifjúságügyi Államtitkársága országos verspályázatot hirdetett Szabad a Vers! címmel.

  • Nemzeti Lovasakadémia és Tudásközpont kezdi meg munkáját, az akadémia hároméves képzést nyújt élménylovasoknak és lovasszakembereknek.