<> Történelem | Hungary First

Történelem

  • 734 esztendeje, 1285 februárjában ismét egy olyan ellenséggel kellett szembenéznie Magyarországnak, melynek dúlásáról azóta is legendákat mesélnek. Megint jöttek a tatárok, épp úgy, mint alig több, mint negyven esztendővel azelőtt. gen, volt még egy, egy alig emlegetett tatárjárás. Az első, az 1241-42. évben történt tatárjárás szerepel minden történelemkönyvben, tanítják az iskolákban.

  • A szabadkőművesség eredetileg sok értéket hordozott amiket a társadalmi életben is megvalósítottak. Magyarországon, mivel engedélyezték a szabadkőművesség működését virágkorát élte a XIX-XX század fordulóján. Nagyon sok híres közéleti embert is be tudtak szervezni a mozgalmukba, ilyen volt Benedek Elek és Kosztolányi Dezső is, de a legtöbbjüket nem hatotta át erősen a szabadkőművesség, sőt csak „papíron" voltak azok.

  • A szép gyűrű fényképét a világhálón találtam, ahol III. századinak és rómainak határozták meg. Ez utóbbit megkérdőjelezi két körülmény. Egyrészt a székely írás és a magyar hieroglif írás jeleivel azonosítható szójelekből áll a világmodell, másrészt pontos indián párhuzammal rendelkezik. Már pedig a genetikusok (Ornella Semino és társainak egyik táblázata) nem a latin, hanem a magyar nép indián rokonságát, kisebb genetikai távolságát mutatták ki.

  • A "kegyelemdöfést" Drezdának 1945. február 15-én, 311 amerikai repülő erőd bombázóakciója adta meg. A három napig tartó hadműveletben az angol-amerikai légierő 3749 tonna bombát dobott a városra, ezek körülbelül 75 százaléka gyújtóbomba volt.

  • „Üdvözöljük Budapest lakosságát. Üdvözöljük olyan szokatlan módon, amely páratlan az egész világon. Üdvözöljük az első várost, amelyből a Telefonhírmondó az egész világon győzedelmes útjára indul.” - e szavakkal kezdte meg működését Puskás Tivadar telefonhírmondója 126 esztendeje, 1893. február 15-én.

     

  • A magyar fővárosért folyó küzdelem 1944. december 25. és 1945. február 13. között zajlott. Az első szovjet páncélos 1944. november 3-án jelent meg a város határában, és Budapest 102 nap múlva adta meg magát.  A lakosság kitelepítésére nem került sor, ezért sok polgár áldozatul esett a véres küzdelemnek, amelynek hevességét a kortársak a sztálingrádi csatáéhoz hasonlították.

  • Korábban már írtunk Szent Mártonról és az Iseumban kiállított, meg az alkalomra megjelent kötetekben előforduló rövid magyar hieroglifikus szövegekről. Mindezek alapján azt feltételeztem, hogy az Iseumban, vagy a környékén volt egy díszes terem a magyar (hun, szabír, szarmata?) őstiszteletnek szentelve, ami aligha magyarázható másként, mint a városban élő hun (szabír) lakossággal...

  • Hetvennégy évvel a második világháború vége után még mindig kínos óvatossággal fog az ember olyan riport megírásához, amelynek témája az 1945. február 11–16. között lezajlott budapesti kitörési kísérlet. Szerencsére még élnek emberek, akiknél hitelesebben senki sem tudná elmondani, mit tapasztalhatott egy civil a budai oldalon ezekben a napokban. Ilyen kortanúra bukkantunk Perbálon Bauerné Palányi Mária személyében, aki tizennégy évesen látta meg a háború legborzalmasabb arcát.

  • Mert kérem, ez is előfordult a magyar történelemben. Az egyik trónkövetelő, a 758 esztendeje, 1261. február 11-én született Bajor Ottó, akár egy szórakozott polgár a kulcscsomóját, úgy veszítette el a Szent Koronát. Az ezerháromszázas években a magyar trónigen csábító ülőalkalmatosság lehetett, hiszen annyian kívánkoztak rátelepedni...

  • Ugyan miért gondolják az őstörténet kutatói, hogy az ő munkájuk esetében nem fogalmazhatók meg minőségi követelmények? Haynau és a dicsőséges Vörös Hadsereg már a múlté, nem remélhetik az eddigi aljas rendszer huzamosabb ideig való fennmaradását. Reményeim szerint a tények, a kritika és a társtudományos eredmények tudatos és sorozatos figyelmen kívül hagyása egyre kevésbé lesz garancia az akadémiai fizetésemelésekre.