Elmaradt imádság a székely hősökért, avagy páter Urbán Erik „feledékenysége”

Stoffán György küldte be 2018. 12. 02., v - 21:48 időpontban

Elkeserítő témájú beszélgetést folytattam a minap Csíkszeredában Petres Kálmánnal, a Csíkszéki Huszár Egyesület elnökével. A beszélgetés témája a Székely Hadosztály csíksomlyói emlékmiséjén történt megalázó árulás volt…

– Mi történt, vagy mi nem történt a szentmise alatt? – kérdeztem az Petres Kálmán elnök urat.

– Azzal kezdeném, hogy Krisztuskirály vasárnapjára esett az a szentmise, amelyen a Székely Hadosztályra emlékeztünk – volna, a Huszár Egyesülettel, Őexcellenciája a magyar konzul úrral, a megyei és a városi vezetőkkel együtt. Felkértük Urbán Erik templomigazgató atyát, hogy a szentmisében emlékezzen meg arról a Hadosztályról, amelynek tagjaként Márton Áron is harcolt Erdély megmentéséért. Azt is kértük Erik atyától, hogy a szentmise végén hívja fel a hívek közösségét, hogy koszorúzzuk meg együtt a somlyói emlékművet. Az atya megígérte, azonban sem a szentmisében, sem utána nem ejtett szót ennek a hős székely különítménynek a létéről, az ünnepségről és a koszorúzásról, amelyre elvártuk volna a somlyói ferences atyákat is, akiknek az elődeiért sokat tett a Székely Hadosztály. 

– Nem kérdezték meg miért volt e „feledékenység”?

– De, megkérdeztük. Ám ez is olyan fájdalmas és elkeserítő, hogy nem is beszélek róla szívesen...

– Kérem, mondja el!

– A ferencesek részvétele nélkül lezajlott koszorúzás után, 15 huszár társammal visszamentünk a kolostorba, hogy megkérdezzük Erik atyát, miért nem tartotta be a szavát, s miért tagadta meg a hősöktől – megállapodásunk ellenére – az egyházi áldást, imádságot és megemlékezést, hiszen jobbára egykori katolikus székely legényekről, hősökről, hősi halottakról van szó. A portás testvér azt mondta, hogy Erik atya üzeni, kérjünk más időpontot, mert most nem ér rá. No, erre felmérgelődtem, s visszaüzentem az atyának, hogy ha öt percen belül nem hajlandó velünk szóba állni, akkor holnap az újságból és a rádióból megtudhatja a kérdéseinket… Jött es mindjárt. S mi kérdeztünk is három dolgot: – Miért nem említette meg ígérete ellenére a Székely Hadosztályt a szentmisében? Válasza az volt: – a hívek nem akarnak politikát a templomban… Nem értettem a választ, hiszen a magyar történelmi hősökről való megemlékezés nem politika, s nekik is kijár, hogy a hősi halottakért a Csíksomlyói Segítő Szűz Mária lábánál imádkozzunk. Egy magyar zarándokhelyen, amit a Székely Hadosztály is védett, s védte általában a papokat, híveket, templomokat… nem politika a megemlékezés, kivált, hogy maga Márton Áron püspök úr is szolgált ebben a hadosztályban még teológiai tanulmányait megelőzően… Urbán Erik atya erre úgy reagált, hogy: – „az akkor volt”. Végül arra szerettünk volna választ kapni: – miért nem hirdette ki, miszerint a szentmise után a magyar konzuli, és megyei, városi vezetők tisztelgő jelenlétével koszorúzás lesz? – Ez az én felelősségem – volt a válasz.

– Mit gondol, miért lehet ez a magatartás azok részéről, akik mindig megtartóerőnek számítottak a székelység körében? Vajon Nagy Tarzíciusz atya vagy a régi nagy ferences elődök is megtagadták volna a magyar múltról való megemlékezést? – kérdeztem az elnököt.

–  Nem hiszem. Ma valami változik az egyházban, és ez nagy baj. Úgy látszik új szelek fújnak Somlyón is, ahová a világ magyarsága mindig bizalommal jött… s eddig mi is úgy…

A beszélgetés után eltűnődtem: megtagadhatja-e népét, népe hőseit, nemzete kiválóságait és múltját a somlyói ferences pap? Nem! S ha mulaszt, hazudhatja-e, hogy nem ér rá, s bujkálhat-e a kolostor hétlakattal zárt biztonságában? Jellemes dolog-e, hogy csak a sajtó és a rádió említésére jelenik meg tisztázni(?) a helyzetet? Nem!

Most látom annak a mondatnak az igazságát, amit másfél évtizede hallottam – még Esztelneken – a már említett néhai Tarzíciusz atyától egyik beszélgetésünk során: – „Meglátod fiam, ha a Magyarországon nevelt fiatalok átveszik a rend vezetését, itt megszűnik a régi erdélyi ferences hagyomány. Szépen lassan beolvadunk. Közéjük… S majd együtt mennek ki az ortodoxokkal a Nyeregbe… mert ez is az ökumenizmus és a románosítás útja. Hidd el, az a cél”…

És, lassan-lassan valóban ott tartunk. Hiszen, ha a magyar hősöket – Márton Áronnal egyetemben – egy somlyói ferences barát megtagadja, s nem büszke nemzete múltjára, akkor Isten a tudója annak, mi jöhet még… Szívesebben hallottam volna Petres Kálmántól, hogy lám, milyen szép beszéddel tisztelgett a somlyói templomigazgató a Székely Hadosztály megalakulásának 100. évfordulójára megtartott emlékmisén…

Remélem azért, hogy nem tette el a méltató szavakat egy héttel későbbre… egy másik centenáriumra…

De lássuk, mit is ír az történelemportál.hu és Katolikus lexikon Márton Áronról és a Székely hadosztályról… Hátha így, legközelebb nem ijed meg páter Urbán Erik ofm templomigazgató úr egy-egy nemzeti megemlékezéstől… hiszen, ha a Székely hadosztályért mondott imádság politika, akkor mit szóljunk Madéfalvára, Trianonra, vagy épp rendtársuk, a tudós Boros Fortunát atya dunacsatornai halálra veretéséről... Semmi nem politika és minden az... de a templom falai között a székely halottakért imádkozni, két helyen számít  politikának: Bukarestben és csíksomlyón - immár... Isten bocsássa meg!

(Ám, mit várhatunk, ha a legszentebb fegyvert, kollektíve eltávolították a rendi viseletről... s ma már nem látjuk a Rózsafüzért az oldalukon... lehetnek e hűek bárkihez is, ha Máriát, az Istenszülőt, az Ő kérése ellenére mellőzik...)

***

„Márton Áron fegyverrel a kézben küzdötte végig az első világháborút. A székelyudvarhelyi 82-es gyalogezred közlegényeként került harctéri szolgálatra Doberdóba. A fronton avatták tizedessé, azt követően pedig hadapródjelöltté. Több mint egyévi első vonalbeli tartózkodást követően Nagyszebenbe küldték tiszti iskolába, elvégzése után hadnagyi rangban az Ojtozi-szorosban, majd újra az olasz fronton harcolt. Szigorú, de beosztottjait megbecsülő parancsnok volt. Tiszttársai szerették, katonái rajongtak érte. Bátor, a veszélyes helyzeteket sem kerülő hadfiként négy alkalommal sebesült meg, mindig a végsőkig kitartott. Még 1919 tavaszán is részt vett a székely hadosztály Tisza-menti hadműveleteiben, amiért hadifogolyként a brassói Fellegvárba zárták. A következő történetek a hazáját védő katonáról szólnak.”

http://tortenelemportal.hu/2010/10/marton-aron-a-fopap-es-katona/

„A Székely Hadosztály volt a neve annak a katonai egységnek, amelyet 1918. december 1-je után, az Erdélybe betört román csapatok elleni védekezésként hoztak létre Kolozsváron, Lukács Béla nyugalmazott altábornagy kezdeményezésére, a Kolozsvári Hadosztály együtt maradt törzséből (38. magyar hadosztály székely katonáiból), amelyhez csatlakoztak a Kratochvil Károly parancsnoksága alatt Erdélyben szerveződött alakulatok. A létszám: 400 tiszt és 4000 közlegény. A 38. hadosztály 1919 januárjában, saját kérésére a Székely Hadosztály nevet vehette fel, majd Székely Különítménnyé nevezték át. Az erdélyi fronton az egyetlen jól felszerelt, harcképes magyar katonai erő volt, amely harcolt az oláh hódítók ellen. Az alakulat legnagyobb létszáma 649 tiszt, 12 438 fő legénység, 68 löveg és egy repülőosztály volt.

A Katonatanács és a kormányzat, szervezésüket és ellátásukat gátolta, a bp-i Székely Nemzeti Tanács támogatásával 1919-re így is 5 zászlóaljra növekedett.

Fox Aurél százados mozdonyból, gépfegyver- és ágyús-kocsiból álló páncélvonatot foglalt le (ezzel mentették meg november 13-án Brassóból az adóhivatal és postatakarékpénztár pénzét), melyhez még 3 páncélvonatot szerveztek. Az oláhok előrenyomulását csak késleltetni tudta, a Maros vonalától december 25-én, Kolozsvártól nyugatra, 1919 februárjában a Szinérváralja-Szilágysomlyó-Csucsa-Vaskoh vonalra húzódott vissza. Március 21-én, a kommunista államcsíny után a Forradalmi Kormányzótanács az ekkor kb. 13.000 katonát megbízhatatlannak tartotta, ellátását akadályozta. Az általa ellenőrzött, kb. 150 km hosszú vonalon eredményesen nem védekezhetett. Április 16-án a csapatokat Tasnád, majd Nagykároly környékére visszavonták. Az április 16-i oláh támadással a Székely Hadosztály két tűz közé került, mivel a vörös katonák a politikai megbízottaikkal együtt szétfutottak.

A behatolók foglyokat nem ejtettek, akit katonáik életben hagytak, azt az oláh lakosság meggyilkolta. Kratochvil nem csatlakozott a Tisza vonalánál álló Vörös Hadsereghez; a Székely Hadosztály hátraküldött vonatait és a vonatőrző székelyeket április 19-én Debrecenben és Nyíregyházán a vörösök megtámadták, a vonatanyagokat elrabolták, a székely katonákat lefegyverezték és letartóztatták. Emiatt a parancsnokság megszakította a további összeköttetést a hadügyi népbiztossággal. A harcolva visszavonult, kimerült csapat, kb. 5000 fő - az oláhok (antant-támogatással) április 25-i fegyverszüneti ajánlatára - április 27-én Demecsernél letette a fegyvert a kb. tizenötszörös túlerőben lévő oláhok előtt. A szerződés ellenére, mint foglyokat kirabolták őket; Brassóba, Földvárra, onnan Fogarasra és Krajovába hurcolták. Április végén (nagyrészt csak egy szál gatyában) szabadultak. A kb. 1150 fős Verbőczy-féle kolozsvári nemzetőrök, a 2. zászlóalj kb. 500 fős lovassága és tüzérsége visszavonult, ők alakították meg a Székely Dandárt, melynek egységei a Nemzeti Hadsereg részeként november 16-án bevonultak Budapestre.”

http://lexikon.katolikus.hu/S/sz%C3%A9kely%20hadoszt%C3%A1ly.html

Stoffán György

Új hozzászólás