Apró-Dobrev klán

Vajon akik őt ennyire istenítik azok tisztában vannak a felmenőivel? Nagyapja a hírhedt kommunista főkáder, a Nagy Imre kivégzését követelő Apró Antal. Anyja, Apró Piroska már fiatalon az állambiztonságnak súgott egy német újságíróról, később olyan állásokban dolgozott, amelyek a hírszerzők terepei voltak, aztán a “modellváltás” háttérembere lett. Néhai apja, Petar Dobrev bolgár impexes, gyaníthatóan kém vagy hírszerző, korai halála miatt nem igazán futhatta ki magát...

Ez a megállapítás és fejtegetés, amelyet ez a szörny elmondott, egyezik ugyan Gyurcsány „minél több halott, annál jobb” elvével, ám, annyira ízléstelen és sérült lélekre vall, hogy talán nem is kellene foglalkozni vele. Azonban, mégis szót kell ejteni ezekről a hullarablókról – ahogyan a Pesti TV munkatársa is jellemezte a gondolatsort. Mit is tart tehát a DK még az emberéleteknél is fontosabbnak? A hatalom megszerzését. Hogyan is képzeli el? Úgy, hogy örvendezik a’fölött, hogy halottaink vannak, hogy halottainkat gyászolják, és e gyászolókat esetleg meg is lehet győzni arról, hogy az ő fájdalmukat a Fidesz, de leginkább Orbán Viktor okozta, s ezért jobban teszik, ha a DK-ra szavaznak…

Elképesztő titkokat árult el az MSZMP egykori főtitkárának állandó légikísérője, Sanyi bácsi a Blikknek. Arról is mesélt, hogy 1971-ben Kádár tárgyalásokat folytatott Nicolae Ceaușescu román pártfőtitkárral Bukarestben, de Kádár a tárgyalások után feldúltan azt mondta állandó segítőjének, hogy “nem lesz semmi a visszacsatolásból… túl sokba kerülne ez Magyarországnak, Apró elvtárs (…) nem szeretné”...