arany

A történet előzménye, hogy egy magyar vállalkozó geológiai kutatásokra hivatkozva azt állította, 13 000 milliárd forintnyi aranyat és ezüstöt rejt a Börzsöny. A hírre három svájci bányászati egyetem 7 műhold segítségével georadar-kutatást készített, amely során kiderült, hogy az eddig hitt mennyiség több mint háromszorosát fedezték fel. „Ez egész egyszerűen hihetetlen...

A szándékot a Hun-Bányászat Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Kft. fogalmazta meg, terveit és számításait tavaly október végén küldte el a Magyar Bányászati és Földtani Szolgálathoz (MBFSZ), amelyet arra kért, hogy végezze el a koncessziós bányászati engedély kiírását megelőző érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálatot. A munka egy 44,23 négyzetkilométeres területen folyna, ezen belül a Nagyirtás és a Rózsahegy kutatási zónában. A felszín alatti lelőhelyet a kft. Márianosztra, másodsorban Nagybörzsöny, alternatív lehetőségként pedig Kóspallag önkormányzati területéről indított lejtaknákkal közelítené meg...

A nagybányai állami és magán-aranybányákból rendszeresen lopkodták a nyersaranyat, amely a megszervezett csempészhad kezén keresztül átvándorolt a román határon Csehszlovákiába. A Romániából kifelé megszervezett csempészet főállomása Nagyszőlős, ide irányították a nagybányai nyersaranyat is az összeszedett ezüst- és aranypénzeket. A szekérszámra érkező csempészárut itt értékesítették az ügyes emberek, akiknek eladási, kölcsön és egyéb pénzműveleteit egy csehszlovákiai bank, a Nagyszölősi Hitelintézet Rt. bonyolította le...