ÁVH

1945. január 16-án, egyes források szerint, Gerhard Schmidhuber német páncélos vezérezredes megakadályozta, hogy a nyilasok lemészárolják a budapesti gettóban összezsúfolt körülbelül 60-80 ezer embert. Más történészek alapvetően megkérdőjelezik ezt az egész történetet, mely kapcsán egyetlen bizonyíték sem kerül elő. 1945. január 17-18-án a szovjet csapatok elérték Pest központi részeit. A harcok Budán még javában tartottak, de az 1944. november 29-én Vajna Gábor belügyminiszter rendeletére létrehozott, VII. kerületi zsidó gettó felszabadult...

1948. december 26-án, kedves karácsonyi ajándék gyanánt a magyar katolikusoknak, az egyháznak, és nem utolsósorban, magának a bíborosnak, az ÁVH letartóztatta Mindszenty József esztergomi érseket, Magyarország hercegprímását. Az érseknek - mondhatni -, már praxisa volt az ilyesmiben, a hajdani nyilas hatalom 1944. november 27-én már egyszer letartóztatta. Akkor az volt az ürügy, hogy megtagadta katonák elszállásolását a püspöki palotában...

1956. Október 30-án délelőtt, nem sokkal 10 óra előtt, egy fegyveres nemzetőrcsapat behatolt az épületbe, felszólítva a karhatalmista védőket, hogy adják meg illetve igazolják magukat, de ekkor az épület belsejéből is lőni kezdtek és kézigránátot dobtak a nemzetőrökre. Ekkor egy sebesült társukat hátrahagyva, a felkelő csoport kimenekült, de néhány rendőr és karhatalmista is együtt futott ki az épületből...

A magyar ember, kivált az utóbbi évtized biztosította jólétében mindennel elégedetlen. Mindent jobban tud, mindent kritizál, és semmi sem tetszik neki úgy, ahogy van. Ez jellemző összeférhetetlen, a kákán is csomót kereső társadalmunkra, az Eucharisztikus Kongresszust illetően is. Nem tetszik a zene, nem tetszenek az előadók, a programok, nem tetszik semmi… Igaz, ami ízlés kérdése, az ízlés kérdése...

Különösen a 70-es évektől, amikor a Kádári gulyáskommunizmus megalapozta a bőséges karácsonyi vacsorák lehetőségét, és a sok-sok ajándékot a fa alá. Dúskált ilyenkor a magyar minden jóban: halászlé került az asztalra töltött káposztával, sült malaccal és bejglivel. Mindenki örülhetett az ajándékba kapott Hélia-D vagy Fabulon kozmetikumoknak, Trapper farmernak, Alföldi cipőknek, Tesla lemezjátékoknak. Már senki nem emlékezett azokra a kommunista időkre, amikor még ünnep sem volt a karácsony...

1956 tavaszán Szegeden alakult meg az első, pártvezetéstől független ifjúsági szervezet, a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége, ami létrejött más egyetemvárosokban is. Debrecenben viszonylag későn, gyakorlatilag a forradalom előestéjén. Október 23-a délelőttjén a debreceni fiatalok az egyetem előtti téren kezdtek el gyülekezni, s követeléseket is megfogalmaztak, amit húsz pontban foglaltak össze...