Csehszlovákia

1939. március 14-én a Jozef Tiso vezette szlovák kormány kikiáltotta Szlovákia függetlenségét. Erre válaszul Volosin is kikiáltotta a független Kárpát-Ukrán Köztársaságot és országának német védnökség alá helyezését kérte. A magyar katonai vezérkar azonban már kidolgozta a hadműveleti terveket a terület megszállására: három hadseregcsoportot hoztak létre, egyet Munkácson, egyet Ungváron, a harmadikat pedig Beregszászban...

Az antant akkori ígéretei szerint az új határokat nemzetiségi elvek alapján fogják meghatározni, tehát egy olyan várost, melynek lakossága 41 százaléka németnek vallja magát, 40 százaléka magyarnak és csak 15 százaléka mondja magát szlováknak, semmilyen veszély nem fenyegethet. Ráadásul, ha megkérdik, még a szlovák anyanyelvű lakosság jó része is a Magyarországhoz való tartozás mellett voksolt volna. De kit érdekelt a polgárok véleménye?

Egy békeszerződés nem rózsaszín leányálom, legalábbis a vesztes fél szempontjából sosem az. Ezt úgy nagyjából az ókor óta pontosan tudhatjuk, mikor a gallok Brennus vezetésével betörtek a Római Köztársaságba. A hadisarc lemérésénél a gallok megcinkelték a mérleget, és ezt nem is nagyon titkolták. Amikor a római küldöttség tiltakozott ez ellen, Brennus a legenda szerint a képükbe nevetett, és így szólt: „Vae victis!”, azaz „Jaj a legyőzötteknek!”. És a kardját a mérleg serpenyőjébe dobta…

Mint tudjuk, Magyarország a trianoni békeszerződésbe foglaltak miatt elveszítette területének kétharmadát, ezért gyakorlatilag nem volt olyan szomszédja, akivel szemben ne lett volna területi követelése. Mindezt azonban a diplomáciai szabályok betartásával kívánta kivitelezni. A tárgyalások a területi revízióról a csehszlovák féllel – küldöttségük érdekes módon kizárólag szlovákokból állt – 1938. október 9-én kezdődtek meg a délszlovákiai Komáromban (Komarno), azaz a Komárom északi részében, amely Szlovákiához került Trianon után...

1918. október 28-án alakult meg a Csehszlovák Köztársaság a széteső Osztrák–Magyar Monarchia ausztriai és magyarországi, zömében cseh illetve szlovák lakosságú országrészeiből: a régi Csehországból, Morvaországból, Szilézia egy részéből valamint a Magyarországtól elcsatolt Felvidékből. Határait politikai alapon vonták meg a saint-germaini és a trianoni békeszerződések, azok az etnikai határokkal szinte sehol sem estek egybe...

1884. május 28-án született Eduard Benes cseh politikus, a csehszlovák állam egyik megteremtője, az ország második elnöke. Akiről bizonyos dekrétumokat neveztek el és akinek mi magyarok oly sokat „köszönhetünk”. Azt szokták mondani: halottról jót, vagy semmit. Akkor mondom a jót: Benes úr kiváló politikus volt. És a maga szempontjából a legjobb időben, a legjobb helyen került „helyzetbe”.

Már a szavazást megelőző napon a nyitrai Hlinka-gárdisták fogadásokat kötöttek Esterházy János várható állásfoglalásáról az elkövetkező szavazás során. Tudatában voltak, hogy e szavazás politikai precedens értékű lehet: amennyiben gróf Esterházy János megszavazza egy kisebbség kitoloncolásának elvi lehetőségét, úgy lehetővé teszi, hogy akármikor egy hasonló törvény kerülhessen a parlamenti asztalára, amely esetleg a magyar kisebbséget érintené. Ez számára a politikai öngyilkossággal lett volna egyenlő...

100 éve annak, hogy mintegy két-háromezer komáromi hajógyári és győri vagongyári munkás, tatabányai bányász, kiszolgált katona, valamint sok helyi és környékbeli ember nem tudva belenyugodni abba, hogy a trianoni tragédia nyomán az egységes Komárom északi, történelmi része csehszlovák kézre került, az életük kockáztatása árán is megpróbálták visszafoglani azt, újraegyesíteni a várost...

A románok először nem kívántak csatlakozni a szövetséghez, mert Franciaországban eleinte nem nézték jó szemmel Magyarország ekkora mértékű elszigetelését. 1920 őszén azonban gyökeres fordulat állt be a francia külpolitikában: Philippe Berthelot lett a külügyminiszter és ő már teljes szívvel támogatta a kisantant gondolatát. A magyarok iránti „barátságát” már a trianoni békeszerződés aláírásakor kimutatta. Állítólag a tárgyalások megkezdésekor tette fel a nevezetes kérdést: „Különben is, kik a magyarok?” De ő minden erőfeszítése ellenére is csak ezüstérmes lehet a jó Beneš mögött a magyargyűlölők képzeletbeli rangsorában...

A háború lezárásának közeledtével az egész Kárpát-medencében baljós, gyilkos szelek lengedeztek. 1000 esztendő vitézségét taposta sárba a proletárok vérgőzös bosszúja, mely a tradíciók legapróbb jeleit is el akarta tüntetni a magyar lelkekből. Ezen időkben 1919 januárjában Nógrád vármegye székhelyén is eljött a szinte elmúlást jelentő pillanat, amikor idegen csizmáktól retteghetett a magyar. Az egész Felvidéken kisebb ellenállásokat leszámítva végigmenetelő cseh légiók sajátjukká akarták tenni Balassagyarmatot is. Mellesleg nem ez lett volna a végállomás, ahogy azt sok korabeli térkép és visszaemlékezés is bizonyítja. A Hatvan, Gyöngyös, Miskolc vonalig akarták kitolni határaikat a csehek...