Habsburg Ferdinánd

Szeptember elején indult el Izabella és udvara a keleti országrészbe. Veleük tartott Szapolyai volt kincstartója, a Tiszántúl új kormányzója, György barát, vagy a kortársak által Fráter Györgynek nevezett pálos szerzetes is. György barát, amikor rájött, hogy Szülejmán ezúttal már nem a megszokott módon segíti ki magyar vazallusát a Ferdinánddal szembeni küzdelemben, azaz nemcsak katonai segítséget nyújt, hanem véglegesen birtokba veszi a fővárost, önmagát okolta Buda elvesztéséért. Egész életében önvád gyötörte emiatt...

Az 1521–26-os háború az Oszmán Birodalomnak a Magyar Királyság ellen vívott konfliktusa, melynek kimenetele döntő hatással lett a közép-európai térség sorsára nézve. A középkori magyar állam ebben a harcban bukott el, bár mellette állt még Csehország és a Német Birodalom is, valójában néhány segédhadon kívül komolyabb segítséget nem nyújtottak. A római egyházfő is mindössze néhány zsoldost tudott biztosítani a harchoz...

Szilágysomlyón, 1533. szeptember 27-én született Báthory István, Erdély fejedelme, Lengyelország királya. Famíliája az akkoriban Erdélyhez tartozó Partiumban birtokolta a somlyói mellett a szatmári és szinéri uradalmat is. Báthory István gyermekkorában I. Ferdinánd bécsi udvarában apródoskodott, ahol humanista műveltséget szerzett. Felnőtt ifjúként tért haza a Habsburg uralom alatt álló Erdélybe és előbb Habsburg Ferdinánd, majd Izabella és János Zsigmond híve lett belőle...

Eger ostroma az Oszmán Birodalomnak abban az évben a Magyar Királyság területén folytatott hadjáratának az utolsó hadieseménye volt, melyet az egri diadal elnevezéssel illet a magyar történelemtudomány és a nemzet emlékezete. Az 1552-es török hadjárat a királyi Magyarország és az Erdélyi Fejedelemség 1551-es egyesítési kísérletének megtorlására indult. A törökök kitartó várostromokkal igyekeztek meghódítani a végvárrendszerrel megerősített Magyar Királyságot. Ez a végvárrendszer hatékonyan működött és egészen az 1510-es évekig ellenállt az oszmán törökök hódítási kísérleteinek...

1540-ben meghalt Szapolyai János király, akinek halála esetére, a váradi béke értelmében, a kezén lévő magyarországi területeket át kellett volna adni Habsburg Ferdinándnak. A halálos ágyán János azonban megeskette az urakat, hogy a keleti országrészt nem hagyják Ferdinándnak, hanem fiát, az akkor született János Zsigmondot emelik királlyá. Fráter György kincstartó, Werbőczy István, Török Bálint, Petrovics Péter szeptemberben királlyá is választatták a kisdedet, de a koronázás elmaradt...