orosz-ukrán konfliktus

Ez az álláspont a jelek szerint általánossá vált a blokkban, miután Moszkva olyan javaslatokkal állt elő, amelyek szerinte enyhítenék az Oroszország és a kollektív Nyugat közötti jelenlegi feszültségeket. A javaslatok értelmében a brüsszeli székhelyű szervezet beleegyezne abba, hogy Oroszország számára egyfajta biztonsági garanciaként visszafogja területi növekedését. Miután a javaslatokat 2021 decemberében bemutatták a NATO-nak, annak főtitkára, Jens Stoltenberg azt is kijelentette, hogy a blokk soha nem ígérte meg, hogy nem terjeszkedik...

Az ukrán-orosz határon kialakult konfliktusról tárgyalt csütörtök este telefonon az amerikai és az orosz elnök. Ez már a második telefonos egyeztetés volt decemberben Joe Biden és Vlagyimir Putyin között, az amerikai és orosz vezetők január 10-re tervezett genfi találkozója előtt. Az orosz elnök azt mondta, hogy ebben a nehéz helyzetben Oroszország úgy fog tenni, ahogy az Egyesült Államok is tenne, ha támadó fegyvereket vetnének be az amerikai határ közelében...

Moszkva és a NATO között nagyon feszült a viszony, Oroszország pedig így akarja kifejezni nemtetszését amiatt, hogy Kijev és a katonai-politikai szövetség kapcsolata erősödik. Az elmúlt napokban olyan videók jelentek meg a közösségi médiában, amelyeken orosz katonai vonatok és konvojok nagy mennyiségű katonai erőket, köztük tankokat és rakétákat szállítanak Oroszország déli és nyugati részére...

Ukrajna keleti határától az orosz csapatokat nem kezdték el visszavonni. Továbbra is “ellenséges erők és haditechnika van nagy számban jelen” a Voronyezshez közeli katonai táborokban és a voronyezsi területen lévő Bogucsar városban. Utóbbi alig néhány tíz kilométerre van az ukrán határtól...

Az egyik legfőbb kifogásuk az volt, hogy Oroszország nem jelentett be semmilyen hadgyakorlatot és úgy végzett ilyen manővereket. Szergej Sojgu védelmi miniszter friss közleményében azt állítja, hogy a hatalmas összfegyvernemi gyakorlatot azért nem jelentették be előre a nemzetközi közösség számára, mert az Oroszország hirtelen támadásra adott reakcióját volt hivatott ellenőrizni. A gyakorlatot most lefújták...

Amíg az Európai Unió tagországaiban a február folyamán benyújtott menedékjog iránti kérelmek száma az előző hónapok adataihoz viszonyítva stabil maradt, januárhoz képest viszont 72 százalékkal több ukrán állampolgár fordult nemzetközi védelemért az unióban. Az Európai Unió máltai központú ügynökségének elemzése szerint februárban mintegy 38 300 nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtottak be az EU-ban, amelyek közül közel ezer ukrán állampolgárok beadványa volt...