Dr. Padányi Viktor

Ez a kép, amely semmivel sem tragikusabb, mint az európai katasztrófa többi tragédiájának képe, az un. zsidó-tragédia, amely sokkal színtelenebb a valóságban, mint a propaganda prizmájában, s amely azért lett nagyobb, mint a többi hasonló borzalom amit a háború, meg a háború utáni megtorlás produkált, mert átretusálták, felnagyították szégyenét emberekre és intézményekre meg, a háború helyett, nemzetekre hárították át anyagi előnyök meg a bosszú érdekében és így terjesztették szét a jóhiszeműség fellázítására az egész világon...

Individuális népekké való tagolódásuk a 2. évezred végére (az a kor ez, mikor az achájok, vagy dórok megérkeznek Peloponnezoszba) már befejeződött, noha ők csak úgy emlegetik egymást, "a népek". A "nép" szó, abban az értelemben, hogy vérségileg, vagy egyéb alapon összetartozó embercsoport, szumirban éppúgy, mint az összes őstörök nyelvekben, szak, szaka, saag, sagga...

Padányi Viktor tézisei szerint (lásd Dentu Magyaria című könyvét) Etelközben három onogur/ugor (Nyék, Kéri, Keszi) és négy szabir-magyar (Megyer, Kürt-Gyarmat, Tarján, Jenő) törzs kötött szövetséget. A törzsszövetség vezető ereje a Megyer törzs volt, melynek élén Álmos állt. Őstörténetünk hivatalos művelői mindeddig nem ismerték fel, hogy a lebédiai, kazár fennhatóság alatt élő ugor/onogur törzsek szálláshelye mellett, a Donyec és a Dnyeper között létezett egy másik „képlet” is, Dentu Magyaria, melyet a szabir-magyarok alkották...

Mikor az európai társadalomtudomány a 19. században felállított egy történelmi értékelméletet, amely az ókori és a középkori népeket életformájuk alapján emberi értékükben; faji minőségükben osztályozta "letelepedett", tehát felsőrendű, és "nomád", tehát alacsonyrendű kategóriákká, nem vette észre azt az egyébként hangosan kiabáló tényt, hogy a kontinenseknek nemcsak parti régiója, hanem belseje is van, és az ókor kezdetén a nagy vizetlen térségek közlekedési lehetőségek híján teljesen lakatlanok voltak, vagy legfeljebb kisebb folyók, patakok vidékén apró fejlődésre képtelen diaszpórák vegetáltak rajtuk.

Kr. e. a 17. szd-tóI Kr.u. a 10. századig eltelő 2700 év folyamán babiloni, egyiptomi, asszír, káld-huni, perzsa, görög, örmény, római, bizánci és arab kútfőkben, különböző korokból származó különböző nyelveken, különböző írásrendszerűekkel, írásmódokon leírt és különböző helyeken talált leletek adatai újra és újra értesítenek egy népről, amelynek a neve határozottan és egységesen "M" hanggal kezdődik és van a belsejében egy lágy mássalhangzó, amelynek pontos visszaadására a fenti nyelvek fonetikai rendszere képtelen...

A Neparáczki Endre és munkatársai által korábban kimutatott hun, avar, honfoglaló magyar férfi ágú genetikai vonal nagy valószínűséggel az ázsiai hunokra vezethető vissza. A közlemény megállapította, hogy ezen adatok megerősítik a 18. század óta vitatott tézist, miszerint az európai hunok az ázsiai hunok leszármazottjai. Tehát néhány ázsiai hun apai és anyai vonal is visszavezethető egy közös ősre, amely megtalálható az európai hunokban, az avarokban, a mongolokban, a honfoglaló magyarokban és a Turul-dinasztiában...

Az új tankönyv azt írja, hogy „a 9. század közepén a Magyar Nagyfejedelemség népe részben már átköltözhetett a Kárpát-medencébe, a Vereckei-hágón és Erdély hágóin keresztül”. Az onogurokat magyarul beszélő elő-magyarokként mutatja be (ez szintén a kettős honfoglalás elméletéhez kapcsolódik), illetve a finnugor nyelvrokonság csak egy 19. századi elmélet, és több helyen is a kizárólagos hun leszármazásról van szó.

A lovaglás, a tömeges lótenyésztés, a nyereg és a kengyel indítja meg Eurázsia üresen ásítozó, vizetlen belső tereinek benépesítését, az hozza az addig merőben ismeretlen lovas-civilizációkat létre, az emeli az addig juhtenyésztő gyalogos embert szarvasmarha tenyésztő lovas emberré...