A segesvári csata

1849-ben az osztrákokkal talán csak elboldogultunk volna és ezt ők is tudták. Nem véletlenül hívták be az oroszokat… Azok meg jöttek. Bem apó serege 1849. július 31-én találkozott az orosz haddal a Fehéregyháza és Segesvár közti völgyben. Természetesen ott volt hadsegédje, Petőfi Sándor honvédőrnagy is…

Bem József tábornok moldvai hadjárata után – melyet a magyar szabadságharc ellen felkelő románok ellen vezetett - visszatért Erdélybe. Az ő feladata volt, hogy az elaprózott magyar erőket összevonva feltartóztassa a császári hadat, a velük szövetséges havasalföldi román felkelőket, valamint a támogatásukra érkezett orosz sereget. Bár Erdélyben a magyar csapatok nem voltak akkora hátrányban, mint a magyarországi hadszíntéren, Bem apó akkor se vigadozhatott.

A legjobb erőit a Temesközbe küldte, a magyarországi honvédsereg támogatására. A helyben maradtak pedig többnyire lelkes, de tapasztalatlan újoncok voltak. Ha nem muszáj, valószínűleg nem vállalta volna a csatát az Alekszandr Nyikolajevics Lüders tábornok vezette orosz és az Eduard Clam-Gallas tábornok irányította osztrák hadsereggel. 

De nemigen volt más választása. Kétezerötszáz – más források szerint háromezer, de akad, aki hatezret emleget - fős magyar had nézett szembe a hozzávetőleg 12000 fős ellenséges sereggel. A magyarok 12 ágyút vonultathattak fel, a harminccal szemben.

A tűzpárbaj – számunkra - mégis jól indult. Szkarjatyin tábornok, Lüders hadsegédje, elesett. De aztán… 

„A segesvári csatában az oroszok ellen nem vettem részt. A zsibói fegyverletétel után azonban találkoztam a Mezőségen olyan honvédekkel, akik azon csatában részt vettek. Hosszasan beszélgettünk az elmúlt csaták eseményeiről, s a többek közt Petőfiről is. Az egyik honvédhuszár, állítása szerint látta Petőfi Sándort a segesvári csata folyama alatt, s midőn Bem Szkarjatyin orosz vezérőrnagyot egy háromfontos golyóval lelőtte, s az oroszok rárohantak az egész magyar táborra, Petőfi e szavakat mondta: „Potomság az egész.”

E pár szó bevésődött emlékembe, már azért is, mert – őszintén megvallva – a potomság szó jelentőségét akkor nem értettem, annak értelméről felvilágosítást kértem; ezen szót nem igen használják Erdélyben. Azon kérdéseimre, hogy Petőfi Sándor miképp és hol, melyik ponton esett el, nem tudott még csak egy szó felvilágosítást sem adni, miután a nagyszámú orosz hadsereg rohama alkalmával nagy zűrzavar támadt a magyar hadseregben, mely rendetlenül meg is hátrált. A felbőszült oroszok nem kegyelmeztek senkinek. Különös játéka a sorsnak. Bemnek ugyanazon ágyúlövése, mely a Szkarjatyin életét kioltá: maga után vonta a Petőfi halálát is. Ha ez esemény nem történik, azon csata végződhetett volna ugyan veszteséggel és meghátrálással, de Petőfi Sándornak életben maradásával.” - – Imreh Sándor: Visszaemlékezés az 1848–49. évi szabadságharcra Erdélyben

Ragaszkodjunk a régi szabályhoz, hallgattassék meg a másik fél is: Dorsner osztrák ezredes így írt jelentésében:

„(…) F. év július 31-én Segesvárnál egyfelől a császári orosz hadtest egyik része, másfelől egy Bem személyes vezetése alatt álló felkelősereg között heves csata folyt le, amely az ellenség legteljesebb vereségével végződött. Az ulánusok jól végrehajtott kartácstűz után átütő sikerű lándzsarohamot intéztek a felkelőknek Fehéregyháza előtt álló gyalogsága ellen és az utóbbinak nagy részét nyomban, menekülés közben lemészárolták. A derék nassaui ulánusok úgy álltak véres bosszút a szeretett Szkarjátyin tábornok elestéért, hogy ezernél több halott teste fedte a csatateret. Ekkor félelem és rémület fogta el a már bizonyára az ágyútűz megszűnésétől is megrendült ellenséges csapatokat; sokan közülük sírva, vad és rendezetlen sorokban rohantak Héjjasfalván keresztül Keresztúr felé. A kozákok szakadatlan üldözése még fokozta a pánikot az ellenség körében, amelyet csak az alkony mentett meg a teljes megsemmisüléstől. Az ellenség több mint 1000 halottat és sok sebesültet vesztett, 7 ágyút és 2 zászlót hódítottunk el; továbbá nagy mennyiségű hadianyagot, sok tömött szerkocsit zsákmányoltunk s kb. 500 hadifoglyot ejtettünk. (…) Maga Bem alig tudott elmenekülni az őt üldöző kozákok elől, s ezek egyike azt állította, hogy lándzsaszúrással sebet ejtett rajta. Az oroszok vesztesége 44 halottat és 106 sebesültet tett ki. Az előbbiek között volt Szkarjátyin tábornok, az utóbbiak közül 6 volt a tiszt.”

"Az ellenség futott, a dzsidások és a kozákok üldözték, elvágták útját, szárnyait megkerülték, és visszavetették jobbra az országúttól és Fehéregyházától, amely utóbbi számukra még valami fedezéket nyújthatott volna. Ekkor a falu fölötti dombon a menekülők szörnyű mészárlása ment végbe" – számolt be az öldöklésről a csata után Dmitrij Ivanovics Daragan orosz ezredes. 

A csata tehát elveszett. És sokak számára még ennél is fájóbb, hogy Petőfi Sándor is elveszett. Eltűnt segesvári csatában az egyik legnagyobbnak tartott magyar költő, a szabadság dalnoka. Talán elesett. Mások azt tartják: elfogták és elhurcolták az oroszok. Tán sose fog kiderülni, mi volt az igazság.

„Bem másik segéde, Lőrincz, megkerült. Ez azt mondja, hogy az általános zavar perczében látta Sándort vászon kabátban, gyalog, az országúton keresztül futni, s a kukoricza földek felé tartani. Talán mégis sikerült megmenekülnie s eddig alkalmasint Tordán, családjánál van. Hiszen naponként kerülnek el ollyanok, kiket elveszetteknek tartottunk.” - Egressy Gábor: Törökországi napló; Szászsebes, 1849. augusztus 10.

„Az egyház kívánságára részérőli terhelő felelősség elhárítása végett kijelentem, hogy legszorgalmatosabb fürkészéseim és bizonyosságot adó adataim tökéletesen meggyőzének affelől, hogy Petőfi Sándor az erdélyi csatákban elesett. A csatatéreket össze járván, ennek s a külföldről jött több nemű tudósítások következtében ezen meggyőződésemre, ha szükséges volna, lelkiismeretesen hitet is képes vagyok letenni.” - Szendrey Júlia nyilatkozata Petőfi Sándor haláláról

A segesvári csata elveszett, de a magyarok még kitartottak. Bem tábornok teljesítette feladatát. Feltartóztatta Lüderst, aki így, az orosz haddal, nem tudott kijutni a magyarországi hadszíntérre. Legalább ennyivel kevesebb lett ott az ellenség.

De a hit nem veszett, nem veszhetett el:

„Hazám, hazám, te messzi tér, a szabadság már nem remél

De tudjátok, míg magyar él, Petőfi visszatér

Míg a földön ember él, a költő visszatér, Hol zsarnok él, hol ember fél, a költő visszatér” – Páskándi Géza: A költő visszatér.

 

 

Források: wikipédia; rubicon.hu; mult-kor.hu; 

A borítóképen Madarász Viktor: Petőfi halála, 1875.