gnieznói érsekség

Míg nálunk a szkíta-hun azonosság tudata küzd a ránk erőszakolt finnugor elmélettel, addig a lengyeleknél a szarmata származás emléke harcol a kizárólagos szláv eredet tézisével. Tudnunk kell, hogy a médeket csak a görögök nevezték médnek, eredeti önelnevezésük így hangzott: mada! A dél-kaukázusi térségből, vagyis az egykori Pártus birodalom területéről észak felé törő heftalita hunok méd törzseket is magukkal sodorhattak, akik átvéve a heftaliták „szári” jelzőjét, a sztyeppén már szári-mada, vagyis a szarmata nevet viselték...

Asztrik a Posen mellett fekvő meserici kolostor apátja volt. A Szent Istvánról írott legendák szerint a tanítványaival érkezett Magyarországra, a pécsváradi kolostort velük felépítette és annak első apátja lett. Az első püspökségek alapításakor Szent István kalocsai püspökké nevezte ki. Mint a király bizalmas embere, ő vezette a II. Szilveszter pápához küldött követséget. Ennek a követségnek az évét a források alapján pontosan meg tudjuk határozni. A Szent István életéről írott Nagyobb Legendában azt olvashatjuk, hogy a Géza fejedelem „halála után az ötödik évben” a követség elhozta „az apostoli áldás levelét”...