Fáradt kezem már nem kerget pillangókat. Reszkető tenyéren nem tud megnyugtatni pihegő madarat. Hisz úgy remeg gyönge kis teste akárcsak két kezem, ahogy a félénk madárkát tenyerembe veszem. Az öreg kéz már nem épít csak tataroz. Összegereblyéli évszakról évszakra a lehullott lapikat, feldíszíti vele az élet színpadán bensőd, múltad, emlékeidet. Hányszor hallottam a jobb sokszor nem tudja mit csinál a bal. Nem igen foglalkoztam vele, eh ráérek erre még, gondoltam. De egy dologra rájöttem, a végjáték az ugyanaz. Akárhogy keresztezik életútjaik , egymás nélkül nem tudják legyőzni az élet viszontagságait. Tekints le rájuk, légy segedelmükre gondviselő Jóistenem.! Vagy maga lenne a híd, a feltámadás élet- halál között.
Jobbod mutatóujja, mint a nyíl irányt mutat, az utat amelyen haladj. Az utat, ahol a fájdalom szüli az életet és az élet a fájdalmat. A bal,... ahol a szíved vagyon lészen a gyönge simogatás, a vágy, szenvedély, szerelem tűzlángja mely pokolba taszít vagy éppenséggel a mennyországba emel. És most jól figyelj: -mert, ha egyszer kialszik a láng hamuvá ég. Porból lett és hamuként hullana vissza oda ahonnan vétetett. Vagy éppen folytatásunk lenne örökmindenségben? Azt is mondják, semmi sem történik véletlen, hiába lapozod sors könyvét, egy ismeretlen fejezet. Köszönöm a felém nyújtott jobbodat gondviselő istenem. A kéz hatalma csak egy lehet, ha imára kulcsolod kezedet.
Apám keze érintését magamban hordozom. Soha ne add fel! "Csakazértis", lázong minden csepp vérem, ereimben érzem kemény kézfogását. Erős, mint szikla, vaskapocs ahol a becsület, tisztesség vagyon. A kettő elválaszthatatlan. Konok, makacs fajtámból való:- voltál, vagy, leszel! Szánts, vess rendületlenül! -Míg keményen markolod az ekeszarvát addig nincs baj fiam, kezet rá! S a vásár egy kézfogással megköttetett. Markában tartja a jelent és benne az elvetett jövendőt. Ökölbe szorul, húsodba váj csontokig. A jobb tényleg nem tudja mit csinál a bal? De tévedhetnek, nem? Közben nem is sejtik, együtt vívják meg harcukat a létért, fennmaradásért. Add áldásod rá Gondviselő Jóistenem!
Anyám kezének illatát érzem testemen. Belém ivódott kitörölhetetlenül. Újra és újra felbugyog, mint forrás vize mely felszínre tör, tisztán, frissen, érintetlenül. Az anyák halhatatlanok. Kezük simogatása az öröklét, a boldogság illata arcodon és elűzik homlokadról a bánatot. Anyám kezéből kel fel a nap minden reggel nekem, majd beborítja az alkony,... amikor lenyugszik napom. Feszülnek az ujjak pattanásig, majd lassan megbékél pihenni vágyik, lazul a kéz. -Vagyok a bánat vadvirága, súgja a jobb a balnak, s te vagy a vadvirág illata a bánat. Mindenható Jóistenem bocsásd meg bűneimet!- könyörögnek mindketten.
A kéz felemel, letaszít, átkarol, eltaszít. Érzed érintését szíveden, bőrödön. Lehet hős, hatalmas vagy gyávák bátra, egy áldozat az áldozatok világában. A szakadék szélén állsz, zuhansz a tátongó ürességbe és feléd nyújtja jobbját az életmentő kéz, akár életet is olthat. Remeg, feszül pattanásig az ujj. Figyeld, érezd az ujjak játékát, a szavaknál sokkal beszédesebbek! És mi van, ha ökölbe szorul? Vasököl, mely kíméletlenül arcodba csap, ver, ütlegel míg darabokra tépi szívedet. Kitörli belőled a lelket, megfosztja emlékeidtől elmédet. ... Uram, kérlek, bocsásd meg bűneimet!- esdekel a kéz. Hiszen Te tudod a legjobban, hogy milyen gyarló az ember.
Áldott legyen a kéz mely ahol eljár, amihez hozzáér útjában virágba borul minden s a tengersok virágot összegyűjtve az ég felé tekint. És megtörténik a csoda. A kezek egymásra találnak, az ujjak egymásba fonódnak. Immár imára kulcsolt kézzel fordítják feléd arcukat Te, Mennybéli Jóisten. Meglátják a fényt mely körülvesz, a világosságot a sötétben. És a kéz, melyből életerő árad megtalálja a maga csendjét, benne a végtelen szerelmet, az örök életet, mert Isten kezében vannak és ott vannak a legjobb helyen. Köszönöm neked, Gondviselő Jóistenem.
A borítóképen: Albrecht Dürer, Imádkozó kéz 1508- ból (részlet).
Új hozzászólás