megbecsülés

Fáradt kezem már nem kerget pillangókat. Reszkető tenyéren nem tud megnyugtatni pihegő madarat. Hisz úgy remeg gyönge kis teste akárcsak két kezem, ahogy a félénk madárkát tenyerembe veszem. Az öreg kéz már nem épít csak tataroz. Összegereblyéli évszakról évszakra a lehullott lapikat, feldíszíti vele az élet színpadán bensőd, múltad, emlékeidet. Hányszor hallottam a jobb sokszor nem tudja mit csinál a bal...

Azt mondják a nálamnál bölcsebbek, hogy a tegnap régen volt, az már a múlt. Míves beszédjüket úgy folytatják, hogy a jelen bírja, a jövő meg elvárja a tetteket. Honnan is venném én a bátorságot, hogy a kútfejekkel vitára menjek, vagy cáfolatukra próbát vegyek? A hangos szó helyett, inkább a fölém tornyosuló templom keresztjére nézek s egészen halkan, úgy mondom a maroknyi enyéimnek...