Néhány nappal a mohácsi csata előtt, 1526. augusztus 24-én a Krassó folyó jobb parti mocsaraiban vert szét Tomori Pál kalocsai érsek egy több, mint másfélszeres túlerőben levő török sereget.
„Talán még mindig azoknak hisz felséged, akik a fejüket tették rá, hogy a császár nem támad? Döntse el szent felséged, hogy így asszony-mód akarja-e elveszteni az országot. Azt sem helyeslem, sem felséged, sem az ország védelme szempontjából, hogy felséged mindig hosszan tanácskozik, se előbb az összes peres ügyet el akarja intézni. A föld népe megindult, sírva és jajgatva menekül, nincs, aki megvédje. Nem uralkodik itt már más – bocsásson meg a szóért – csak a császár, akit az Isten pusztítson el.” - írta Tomori Pál II. Lajoshoz intézett levelében. (Tomori Pál II. Lajoshoz. In: Magyar humanisták levelei XV-XVI. század. Közreadja V. Kovács Sándor. Bp. 1971. 527-529.)
Kemény szavak ezek polgártársak, átkozottul kemény szavak. Főleg ha azt vesszük, ha a királyához szól valaki… Azokban az időkben, a 16. század elején a legkevésbé sem volt szokásban ilyen hangnemben értekezni az uralkodóval. Tomorit is csak szorongattatott helyzete, a török veszedelem feletti kétségbeesés vihette rá, hogy kendőzetlenül figyelmeztesse a királyt: katasztrófa közeleg. Jön „a császár, akit az Isten pusztítson el.” Jön I. Szulejmán, akit ekkoriban még nem „Nagy” Szulejmánként emlegettek…
Ha akkoriban valaki, hát ő aztán tudta.
Tudta, mekkora a baj.
Részt vett, vezető szerepet játszott a parasztfelkelések felszámolásában. Ha a föld népe lázong, az mindig azt jelenti, hogy valami nagyon nincs rendben az országban. És sorolhatjuk: 1506-ban tevékeny közreműködője volt az ökörsütésnek nevezett adó miatt fellázadt székelyek leverésének. Nevéhez fűződik az 1514-es Dózsa-féle parasztháború utolsó csatája. A felkelők már Bihar városát ostromolták, Szapolyai János Tomorit küldte a város felmentésére. Tomori szétverte a felkelőket, vezetőjüket, Lőrinc papot pedig elfogta.
1518-ig, mint fogarasi és munkácsi várnagy működött, 1519-ben nevezték ki budai várkapitánnyá. Ebben a tisztségében rátett még egy lapáttal a „haladó szemléletű történelemírás” szemszögéből nézve, már amúgy is jelentős „rossz hírére”. Ő lépett fel az 1519 májusában a köznemesek ellen, akik zendülést támasztottak a nádorválasztó országgyűlésen.
Aztán…
„Letette a lantot”.
Ilyen is csak egészen romantikus filmekben - meg a magyar történelemben fordul elő. 1520-ban minden tisztségéről lemondott, a vagyonát szétosztotta, belépett a ferences szerzetesrendbe és rend esztergomi kolostorába vonult.
Egyes vélemények szerint a parasztháborúk borzalmai játszottak közben döntésében, mások úgy vélik, menyasszonya halála volt a kiváltó. Akár az is lehet, hogy mindkettő. Egy biztos a páncélt csuhára cserélte. Egy békésebb világban talán haláláig kolostorba éli életét, de az 1520-as évek Magyarországát mindennek lehetett nevezni, csak békésnek nem.
1521-ben kitört a török–magyar háború és sokan vélték úgy, hogy az ország egyetlen valamirevaló hadvezére az imádkozással csak fecsérli idejét. De hiába hívták, nem kívánt visszatérni a világi életbe, a csataterekre. Az akkori magyar vezetőség valahogy kijárta IV. Adorján pápánál, hogy adja parancsba Tomorinak, hogy fogadja el a kalocsai érsekséget. Az országgyűlés ehhez még hozzá csapta az ország hadnagya címet és az Alföld főkapitányának nevezte ki.
Tomori bár nagyon ódzkodott a visszatéréstől, de ha már belevágott, jól akarta csinálni. Csak éppen… Nem ment.
Nem kapott segítséget. Az udvarnak kisebb gondja is nagyobb volt, mind a déli végek helyzete. Pénz meg sok mindenre jutott, de valahogy ebből a szórásból kimaradtak a szükséges katonai kiadások. Tomori minden igyekezete, hogy ráébressze a nagyurakat a helyzet komolyságára, kevésnek bizonyult. Sokan csak nevettek a „csuhás hadfin” és vészmadárként emlegették. A tarthatatlan állapot annyira dühítette, hogy többször is fenyegetődzött a lemondásával, egyék csak meg a „haza bölcsei”, amit főztek. 1526. január 12-én valóban le is mondott a rangjáról, de mikor a budai török követtől értesült I. Szulejmán szándékáról, hogy az ország ellen indul, visszavonta lemondását. Mert, talán, még lehet tenni valamit…
1526 tavaszán a szultán másodszor indított hadjáratot Magyarország ellen. A török szeretett jó időben háborúzni… Az első jelentősebb célpontjuk Pétervárad volt, mely Nándorfehérvár elsete után fontos végvárrá lépett elő. Tomorinak mindössze hatezer embere volt és ismételten hiába kért segítséget a király udvartól. Ennyi emberrel pedig legfeljebb csak megzavarhatta a törököket, de felmenti nem tudta az Alapi György védte várat.
Támogatás híján a Dráva felé vette az irányt, hogy megkísérelje megakadályozni a törökök átkelését a folyón. De elkésett. Hatezer főnyi seregével Krassó vármegyébe vonult, ahol – feltehetően az Igan mocsár közelében, Érdsomlyótól nem messze - megerősített táborba rendezte csapatait. Augusztus 20-ától állandó harcokat folytatott a környéken portyázó törökökkel.
Augusztus 24-én egy tízezer főnyi nagyobb török sereg támadt ellenük. Ez már komoly kihívásnak számított, de Tomori a túlerő ellenében is vállalta a csatát és szétverte őket.
De a nehezen kivívott győzelmet nem használhatta ki. Megjött a parancs. A Mohács környékén gyülekező királyi erők haditanácsa úgy döntött, hogy Tomorit is a király táborába rendeli. A kalocsai érsek, aki elsősorban mégiscsak katona volt, engedelmeskedett. Elindult Mohács felé…
Források: wikipédia; mohacsi-csata.hu; rubicon.hu; mult-kor.hu; tomorimajsa.hu;
A borítókép illusztráció
Hozzászólások
Erdélyi Csodatevők
Hol volt Szapolyi aki a saját nemzetét ölte,aztán elfelelytett ott lenni Mohácsnál?Csak némi török pénzért cserébe?
FIGYELMESSÉGBŐL OLVASÁS ÉS TAP GYÜJTÉS CÉLJ
ÖRÜLÖK HOGY EZT IS ELOLVASHATTAM ILL HOZZÁ IS SZÓLHATTAM,ÉLNI IS SZERETNÉK MÉG ILYEN ÉS HASONLÓAN LEHETŐSÉGEKKEL !NAGYON KÖSZÖNÖM AZ INTERNET MUNKATÁRSAINAK ELSŐSORBAN HOGY LEHETŐVÉ TETTÉKAZ ELOLVASÁSÁT!
Új hozzászólás