És volt kérem: a banán. Azaz, hogy nem volt. Arról lehetett megismerni, hogy többnyire nem volt, de ha mégis akkor kilométeres sorok álltak érte. De nem célom belemerülni a hajdani közgazdasági viszonyokba, meg az ellátásba.
Az nem ehető. A banán viszont igen. Sokan szerették akkor is, mikor nehéz volt hozzájutni és sokan ették csak azért, mert nehéz volt hozzájutni. Részemről, nem voltam oda érte túlságosan – sokkal jobban szerettem a szilvát meg a ringlót, de azokhoz, azokban az időkben télen lehetetlen volt hozzájutni. Télen volt alma – olcsón – meg a déli gyümölcsök: narancs, citrom, grapefruit.
És persze a címadó banán, amelyet előttem felderíthetetlen okból – gondolom, a szállítással tárolással függ össze – sokkal nehezebben lehetett beszerezni, mint a narancsot és kollégáit. A narancs és a banán egy árban voltak, a citrom kicsit olcsóbb (ha nem csalódom, a hatvanas évek végén 25 és 19 forintba kerültek). A grapefruit árára nem emlékszem, azt csak a papán szerette. Egy darabot fél kiló porcukorral, mert, hogy keserű.
De ette, mert egészséges. Egy mai táplálkozás-tudós szerintem simán kiugrana a bőréből a rászórt cukor mennyiség láttán. A fater még se lett cukorbeteg. Nem az vitte el.
A banán a kissrácok között is nagy dolognak számított. Emlékszem hat éves voltam és teljesen skarlátos. A budapesti László-kórházban üdültem, akkoriban egy hétre (ha jól emlékszem) oda dugták a skarlátos kisklapecokat. Hogy ne terjesszék a ragályt.
Nem terjesztettem, viszont bőgtem. Pedig az ilyesmi nem volt szokásom: egy fradista nem sír – mondogatta a fater mindig. Akkor mégis bőgtem. Pocsék volt a távoli idegenben (kb. tíz percnyi sétára laktunk a kórháztól, de akkor ezt még nem tudtam) , idegenek között betegnek lenni. Ágyban maradni. Injekciókat kapni.
Banánt meg nem!
Ez volt az utolsó csepp, besokalltam rendesen. Bőgtem, mint egy jól karbantartott szarvasmarha.
A fater mégse tolt le. Csak elszáguldott valahova.
És rövid időn belül ott volt megint. Egy kiló, nehezen beszerezhető banánnal.
Sose tudtam meg, hogy csinálta. Lehet, hogy véletlen volt az egész. Lehet, hogy csoda történt.
Ettem a banánt és boldog voltam.
Nem azért, mert olyan finom volt…
A borítókép forrása: Ntf.hu.
Új hozzászólás