Géza fejedelem

Géza fejedelemről csak úgy kaphatunk hiteles képet, ha alakjáról lehántjuk a német propaganda hiteltelen állításait, melyekkel a bécsi császári udvar különösen az 1848-49-es szabadságharc után próbálta beszennyezni a magyarság múltját, a magyar nemességet és a nemzet legnagyobb alakjait. Ez a máig ható propaganda nemcsak Istvánt, de már Gézát is saját népe árulójaként próbálta bemutatni, aki a „nagy” német-római császárhoz fordul „térítő” papokért, akiknek jóvoltából azonnal felveszi a keresztséget és saját hatalmának biztosítása érdekében idegenekkel árasztja el az országot. Ez a merőben torz és degenerált szemlélet, máig károsan befolyásolja a magyarság történelmi tudatát. Ugyanakkor mint minden hazugságban, ezekben is ott vannak az igazság csírái, hiszen a „térítő” papok valóban megjelentek az országban, Géza valóban felvette a keresztséget és a fejedelem a hatalma biztosítása érdekében, valóban igénybe vette a külföldről érkező lovagok segítségét. A különbség csupán az, hogy az igazi Géza fejedelem soha nem szolgáltatta ki magát, országát és népét idegen érdekeknek. Mert hiszen először nem Géza küldött követséget a német- római császárhoz, hanem pont fordítva történt. A fejedelem nem hívott be „térítő” papokat, hiszen a quedlinburgi békekötés után jöttek azok maguktól is. Gézát nem egy német „missziós püspök”, hanem Adalbert prágai püspök keresztelte meg, és a keresztelés nem 972-ban, hanem 994-995 táján történt. Géza fejedelem, mint minden valamirevaló uralkodó, valóban hívott külföldi lovagokat és főrangú egyházi személyeket az országba, a fejedelmi udvar fényének emelésére és hatalmának védelmére, de soha nem szolgáltatta ki az országot nekik.

Géza Taksony fejedelem fia volt és 949 táján született. Fejedelemmé 972-ben, Taksony halála után választották a magyarok. I. Ottó német-római császár még ebben az évben követet küldött hozzá. A német követség célja a magyarokkal való békekötés előmozdítása volt, ami Géza fejedelemnek sem volt ellenére. Így történt, hogy Géza 973 húsvétjára tizenkét magyar urat küldött Quedlinburgba I. Ottó császárhoz s vele békét kötött. Bár az augsburgi csata (955) óta a magyarok és a németek között nem dúlt háború, a békemegállapodás ennek ellenére nagy jelentőséggel bírt, hiszen mindkét ország számára biztosította a nyugodt, békés fejlődés lehetőségét. Mivel a fejedelem célja az volt, hogy a meghaladottá vált törzsszövetségi rendszert egy erős, központosított királyság váltsa fel, így érthető, hogy Géza szívesen látta azokat, akikre ebben a küzdelemben számíthatott, így a külföldről érkező vendéglovagokat. A meglévő írott források egyértelművé teszik, hogy Géza nagyon keményen fellépett azok ellen, akik terveinek megvalósítását akadályozni próbálták. A régi rendhez ragaszkodó törzs- és nemzetségfők, Géza törekvéseiben a saját hatalmukat látták veszélyeztetve. A fejedelemnek meg kellett erősítenie a hatalmát. Ha ezt nem tette volna, akkor már rövid távon Atilla király örökségének, a Kárpát-medencei egységes magyar államnak a széthullását kockáztatta volna. Ne feledjük, hogy még István uralkodása is a függetlenedő törzs- és nemzetségfők (Gyula, Ajtony) elleni küzdelem jegyében telt!

Géza a szövetségeseit gondosan megválogatta és az országot egy pillanatra sem szolgáltatta ki idegen érdekeknek. A bajorokkal és a lengyelekkel fenntartott szövetségesi viszony, hosszú távon is az ország érdekeit szolgálta. Géza egyik leányának velencei házassága, már messze nem volt ennyire gyümölcsöző az ország jövőjét illetően, ám ez semmiképpen sem Géza hibája volt. A fejedelem a keresztény vallásra a királyság alapjaként tekintett, hiszen Európában a királyság a kereszténység nélkül értelmezhetetlen fogalom. A quedlinburgi békekötés után az országba már szabad bejárása volt a keresztény egyház papjainak és szerzeteseinek. Ezt használta ki Piligrim passaui püspök, aki a fejedelemség területén, szervezett „térítő” tevékenységbe fogott, nem egészen önzetlenül. I. Ottó halála után (973) azonban megváltozott a politikai helyzet. II. Ottó lett az új császár. Henrik bajor herceg, aki felháborodott azon, hogy nem őt választották császárnak, Géza magyar és Mieskó lengyel fejedelemmel szövetségben fordult ellene. Piligrim ebben a helyzetben II. Ottót támogatta, ami nemcsak azzal járt, hogy a magyar haderő 976-tól Melk várából be-betört a passaui püspök birtokaira, de azzal is, hogy Géza 977-ben kiutasította fejedelemsége területéről Piligrim hittérítőit. Ezután, hosszú éveken át egyetlen olyan nevesíthető főrangú egyházi személyt sem tud felmutatni a történetírás, aki Magyarországon személyesen, vagy küldöttei által jelen lett volna. A következő ilyen főrangú egyházi személy Adalbert prágai püspök, aki bizonyíthatóan csak 994-ben érkezett Magyarországra és ebben az időben lett az ifjú Szent István lelki atyja. Géza fejedelem kétségtelenül felismerte, hogy csak egy önálló magyar egyházi intézményrendszer megalapításával biztosítható az ország politikai függetlensége. Ennek a feladatnak a megvalósítása azonban már fiára, Istvánra maradt.

Úgy tűnik, hogy Géza és István csak 994-995 táján, Adalbert prágai püspök által lett megkeresztelve. A fejedelem ekkor kapta a keresztségben az István nevet. Bár a Géza nevet egyesek pogány névnek tartják, ám az olasz nyelvben Jézus neve (Gesú) a Géza név pontos hangalaki megfelelője, vagyis szó sincs arról, hogy a Géza név ne lenne elég keresztény. Nem sokkal később Géza összeházasította a fiát II. Henrik bajor herceg leányával, Gizellával (996). Ugyanabban az évben, amikor Géza fejedelem parancsára monostor és templom építése kezdődött Szent Márton hegyén. A fejedelem 997. február 1-jén halt meg.

Géza fejedelem halálával egy nagy formátumú államférfi távozott az élők sorából. Bár a fejedelem a források szerint könnyen haragra gerjedő, indulatos természetű ember volt, de a keresztény királyság létrehozását megalapozó törekvéseit mégis áthatotta az az államférfiúi bölcsesség, mely később a fiában, Istvánban élt tovább.

Borítókép: Moritz von Schwind festménye Géza fejedelemről Josef Kriehuber litográfiája alapján (1828).