Mosonmagyaróvárott 1956. október 26-án a határőrlaktanyánál gyilkos sortűz fogadta a forradalmat éltető békés tömeget. A mai napig nem tudni, hány áldozata volt a golyózápornak.
A mosonmagyaróvári sortűz híre, az itt készült fotók bejárták a világot. Európa országaiból anyagi támogatás érkezett Magyarországra, de amit az itteniek a legjobban vártak, a katonai és politikai segítség, az bizony elmaradt.
1956. október 26-án reggel 8 óra táján a mosonmagyaróvári szakmunkásképző és néhány általános iskola diákjai az akadémia elé vonultak (a gimnázium épületét az iskolavezetés lezárta, onnan tanulót ki nem engedtek) és az előadásokra gyülekező diákokat csatlakozásra szólították fel. A nép az MDP székház elé vonult, ahonnan eltávolították a vörös csillagot. A tömegben általános iskolások tanáraikkal, gyerekes kismamák, vidékiek, a Mezőgépgyár és a MOFÉM gyár munkásai is voltak. Ezt követően értek a felvonulók a járásbíróság elé, ahol kiszabadították az ott őrzött hat-hét köztörvényes bűnözőt. Egy Ikarus autóbusz tetejéről kihirdették a kinyomtatott 14 pontba szedett követelésüket. Tovább haladva az 1848-as emlékműnél két nagy csoportra szakadtak szét a vonulók. Az egyik csoport a rendőrség épületéhez ment. Az épületről itt is leverték a vörös csillagot, több rendőr csatlakozott a tüntetőkhöz. Ezután a posta épületének érintésével a rádióállomáshoz mentek.
A másik csoport a DISZ-bizottsághoz vonult, onnan a Gyári úti rendőrőrs érintésével a Timföldgyárat és a Kötöttárugyárat vették célba, hogy azok dolgozóit is bevonják a felvonulásba. A továbbinduló tömeg a laktanyához vonult két úton, kisebb csoportokra szakadozva.
Mivel a laktanyában 8 vagon mennyiségű lőszer és robbanóanyag volt, ezért a határőrök azt a parancsot kapták a győri kerületparancsnokságtól, hogy akadályozzák meg a civilek behatolását, vagy robbantsák fel a lőszert. A laktanya vezetői az első megoldást választották. Dudás István százados, a laktanya parancsnoka 26-án a kora reggeli órákban a körlet védelmét a laktanyán kívül kialakította, így a laktanya előtti út használata korlátozva volt. A laktanya déli, északi, és nyugati oldalán géppuskafészkeket telepítettek. A keleti homlokzat előtt észak-déli irányban vezető út és a bekötőút kereszteződésében (a Határőr út 13. számú háznál) jobb- és baloldalt is géppuskafészkeket helyeztek el. Dudás a laktanya épületének parancsnokává Gyenes György főhadnagyot, míg a külső védelmi rendszerért felelős parancsnoknak Tóth Károly főhadnagyot nevezte ki.
A laktanya elé érkező fegyvertelen emberek nemzeti színű zászlókat lengettek, egyesek a Himnuszt, mások a Szózatot, a Kossuth-nótát énekelve haladtak, az élen állók követelték a vörös csillag leszedését a laktanyáról, és a néphez való csatlakozásra hívták a bent lévőket. Létszámukat 1000–2000 főre becsülték. A folyamatosan érkező tömeg az elsőket még előrébb nyomta. Egy tiszt a felvonulók elé ment, de a folyamatosan érkezők miatt állandó hátrálásra kényszerült. A géppuskafészektől kb. 25–30 méterre kézfeltartással megállította a tüntetőket. Látszólagos barátkozás kezdődött, de amikor a tömeg eleje úgy 15 méterre megközelítette a kaput, eldördült az első lövés.
Két vagy három sorozatot adtak le, melynek számos halálos, súlyosabb és könnyebb sebesült áldozata volt. Számukat az is növelte, hogy a laktanyaépület ablakaiból a sebesültek és a menekülők közé kézigránátokat hajigáltak.
Az életben maradt emberek - akik valamilyen fedezékbe tudtak menekülni - kirohantak a térre, és társaikat igyekeztek elsősegélyben részesíteni. A Főépítésvezetőség irodájából kötszert, vattát, és elsősegélyhez szükséges anyagokat küldtek a helyszínre, miközben az ott dolgozók odasiettek segíteni. Értesítették a mentőket, a sebesültek gyorsabb elszállításához az ÉPFU-t és a TEFU-t is odahívták. A téren maradt sebesült embereket még lovas szekéren is vitték a mosonmagyaróvári kórházba, majd amikor ott megteltek a kórtermek, Győrbe és a fővárosba is szállítottak meglőtteket.
Már a sortűz másnapján eltérő adatok láttak napvilágot. A megyei napilap 59 halottról számolt be, a Földes Gábor ellen indított perben, 1957-ben, az ügyész 104 áldozatot, a temetésről beszámoló Daily Mail 85 elhunytat és 230 sebesültet említett. Később több szemtanú 107 áldozatról beszélt. Pontos számokat a későbbi vizsgálatok sem tudtak megállapítani, egyrészt a források, másrészt az orvosi dokumentáció hiánya miatt.
A sortűz leírhatatlan hatást váltott ki. A város lakói a halottasházakba tódultak, hozzátartozóikat keresve. Többen bosszúra szomjazva a rendőrségtől és a honvédségtől próbáltak fegyvert szerezni, sikertelenül. A pattanásig feszült indulatokat tovább szította a városi hangosbeszélő is, amely a felvonulókat - s majdani áldozatokat - csőcseléknek titulálta, és őket nevezte meg a mészárlás, a sortűz előidézőiként.
A laktanya körül kora délután növekvő számú embertömeg gyülekezett, amely fegyver nélküli blokád alá vette a katonai tábort.
A sortűz borzalmas eredménye a sorállományt is rémületbe ejtette, több tiszt az elhamarkodott lövetés miatt nyíltan Dudás István laktanyaparancsnok ellen fordult. A határőrszázados hivatalos megbeszélésre hivatkozva autóval elmenekült, katonáit cserbenhagyva Csehszlovákiába indult. A parancsnokságot Vági főhadnagy vette át, aki a fenyegetően gyülekező embertömeg láttán újabb védelmi intézkedéseket vezetett be.
Sípos Imre akadémiai hallgató távbeszélőn segítséget kért a Győri Nemzeti tanácstól. A Győri Nemzeti Tanács Földes Gábor vezette küldöttsége előtt a határőrök letették a fegyvert. A sorállomány a fegyvereket eldobálva elhagyta a laktanyát, mellettük a tömeg betódult és megszállta a körleteket.
Megtalálták egy fiúáldozat elrejtett holttestét, amelyre a felzaklatott tömeg dühe a sortűz elrendelőit keresve az összegyűjtött határőrtisztek ellen fordult. Vági, Gyenes és Stefkó főhadnagyokat, és Máthé hadnagyot elfogták és megverték. Földesék igyekeztek mindannyiukat megmenteni, de sikertelenül.
Gyenest meglincselték, a kórházba beszállítás után belehalt a sebesüléseibe. Vági főhadnagyot és Máthé hadnagyot elvitték a tanácsházára Földesék.
Még 26-án a délutáni órákban megalakult a Mosonmagyaróvári Ideiglenes Városi Nemzeti Tanács, valamint a Katonai Tanács. A fegyveres nemzetőrség megalakításával Babán Mihályt bízták meg.
Október 27-én Mosonmagyaróvár utcáin újból összeverődött a tömeg. Mind többen mentek ismét a tanácsháza elé, ahol újfent a határőrtisztek kiadását követelték. A tanácsházát védő katonák nem tudták a tömeget feltartóztatni, a benyomuló emberek elől Vági főhadnagy egy belső udvarra néző ablakon kivetette magát. Halálát vagy az esés okozta, vagy a tömeg verte agyon. Amikor megtudták, hogy Stefkó főhadnagyot a kórházban ápolják, az épület elé vonultak, és követelték a tiszt kiadását. A tömeg behatolt az őrzött kórterembe, a hordágyon fekvő Stefkót kivitték, meglincselték, és az evangélikus templom melletti fára felakasztották.
A sortűz mosonmagyaróvári áldozatait nagy részvét mellett, október 28-án temették el, a város két temetőjében.
Források: Paprika Blog; wikipedia; rubicon.hu.
Új hozzászólás