Lehoczky Zsuzsát választották a Nemzet Színészévé

Barta Ferenc írta 2021. 05. 11., k - 18:16 időpontban

Ma délután közel egyórás tanácskozás után hozták meg döntésüket a nemzet színészei: Törőcsik Mari helyére Lehoczky Zsuzsát, a Budapesti Operettszínház művészét választották meg – adta hírül a Nemzeti Színház.

Szegeden, 1936. július 18-án született Lehoczky Zsuzsa a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. 

1949–1956 között a Szegedi Nemzeti Színházban táncosnő volt. 1956–57-ben a kaposvári Csiky Gergely Színházban játszott. 1957–1962 között ismét a Szegedi Nemzeti Színház tagja lett. 1962 óta a Budapesti Operettszínház művésze. Ének- és tánckészsége, sajátos humora kiválóan érvényesült szubrettszerepekben. Musicalekben és operettekben egyaránt szerepet kapott. 

11 évesen (1947) már a Szegedi Nemzeti Színházban játszott, ahol William Shakespeare: Szentivánéji álom című vígjátékában Mustármagot alakította. Emlékezetes alakítást nyújtott Kálmán Imre: Csárdáskirálynő című művében, ahol Cecíliát alakította. Olyan nagy színészekkel játszott együtt, mint például Honthy Hanna, Feleki Kamill, Latabár Kálmán és Rátonyi Róbert.

2021. május 11-én választották a Nemzet Színészévé Törőcsik Mari helyére.

 

Borítókép: szinhazszinesz.blogspot.com

Új hozzászólás