Augusztus 27-én adták át a népművészet legrangosabb állami kitüntetését

HungaryFirst írta 2021. 08. 29., v - 21:28 időpontban

Lapunk a Debreceni Hajdú Táncegyüttes közösségi oldaláról értesült, miszerint Augusztus 27-én adták át a népművészet legrangosabb állami kitüntetését a Népművészet Mestere díjakat és a fiatal tehetségeket elismerő Népművészet Ifjú Mestere díjakat a Pesti Vigadóban. A Népművészet Mesterei jelentős hagyomány átörökítő és értékmentő tevékenységet folytató személyek, az 1953-ban alapított díjat évente tízen kaphatják meg. A Népművészet Ifjú Mestere díjat a népzene, néptánc, népmese és népi kézművesség területén alkotó 15 és 35 év közötti művészek elismerésére hozták létre. A pályázat szakmai felügyeletét 2001 óta a Hagyományok Háza végzi. 

Népművészet ifjú mesterei; Csendom Erika és Majer Tamás néptáncos

 2021-ben Népművészet Ifjú Mestere díjban részesült Ligetiné Csendom Erika (a Debreceni Hajdú Néptáncegyüttes tánckarvezetője) és Majer Tamás (néptáncoktató, a Debreceni Hajdú Táncegyüttes szólótáncosa és Tánckarvezetője illetve a Hajdútánc Alapfokú Művészeti Iskola Táncpedagógusa. Emellett a Debreceni Vojtina Bábszínház játszószínházi társulatának állandó Tagja. Illetve a nyíracsádi Eördögh Forgó Táncegyüttes művészeti vezetője 2017 óta. )

Erika a Vojtina Bábszínház játszószínházának szertartásszínház-rítusjátékainak közreműködője. 2000 óta a Debreceni Hajdú Táncegyüttes táncosa, 2018-tól oktatója majd a felnőtt táncegyüttes tánckarvezetője is. Az együttesben gyermek és ifjúsági csoportokat is vezet ezen kívül főállása mellett ölbeli gyermekeknek tart foglalkozásokat, valamint óvodásoknak néptáncot tanít. Táncos pályafutása mellett utca színházi, színházi produkciókban is több alkalommal szerepelt már.

népművészet ifjú mestereinek kitüntetettjei, néptáncosok a képen

Tamást sokan  a tv-ből is ismerhetik hiszen 2012-ben a Fölszállott a Páva televíziós műsoron középdöntős volt, de e mellett számos külföldi fesztiválon is képviselte már Magyarországot, Debrecent és a Magyar Kultúrát. A tánc mellett pedig a színház világát is meghódítva,  gyerek kora óta játszik különböző darabokban, amelyek vagy  a Hajdú Táncegyüttes darabjai vagy teljes egészében a Csokonai Színház darabjai.

Gratuláljunk együtt ennek a két embernek akik hivatásul a néptáncpedagógiát választották, megannyi sikert és díjat hoztak el tanítványaikkal, most pedig egy olyan jól megérdemelt díjjal gazdagodtak amelyet a népművészet fejlesztésében kimagasló eredményeket elért népművészek kapják. Köszönjük nekik, hogy színvonalasan életben tartják a magyarok hagyományához kapcsolódó művészetet.

népművészet ifjú mesterei; Ligetiné Csendom Erika és Májer Tamás és tanítványaik

Gratuláljunk együtt ennek a két embernek akik hivatásuknak a néptáncpedagógiát választották, megannyi sikert és díjat hoztak el tanítványaikkal, most pedig egy olyan jól megérdemelt díjjal gazdagodtak amelyet a népművészet fejlesztésében kimagasló eredményeket elértek népművészek kapják. Köszönjük nekik, hogy színvonalasan életben tartják a magyarok hagyományához kapcsolódó művészetet.

Természetesen az ezen az eseményen  kitüntetett minden díjazottnak gratulálunk.

Új hozzászólás

Forrás neve
Kormány.hu