1701. április 18-án éjjel letartóztatták II. Rákóczi Ferencet nagysárosi kastélyában. A felségárulással vádolt főurat Bécsújhelyre szállították, ugyanabba a börtönbe, ahol nagyapja, Zrínyi Péter raboskodott, mielőtt a vérpadra küldték…
A történet meglehetősen messziről indul. Munkács ostrománál kezdődött. Zrínyi Ilonának a vár átadásakor sikerült elérnie, hogy a védők amnesztiát kapjanak, és a mérhetetlen Rákóczi-vagyon - már ami nem tűnt el menet közben kézen-közön - a gyermekek nevén maradjon. Őt magát és a gyerekeket Bécsbe vitték, itt viszont megsértve a megállapodást, Ferencet elszakították tőle.
Míg Zrínyi Ilonát egy zárdában őrizték - szinte fogolyként, túszként -, ahol a lánya is nevelkedett, addig fiát egy jezsuita iskolába adták. És megkezdődött az ifjú Ferenc „átnevelése”. A cél az volt, hogy igazi császárhű főurat faragjanak belőle. Hogy milyen sikerrel jártak, azt mindnyájan tudjuk a történelemkönyvekből.
Mikor Zrínyi Ilonát 1692-ben „kiváltotta” férje, Thököly Imre, az asszony szerette volna magával vinni fiát is, de ezt nem engedélyezték. Az anya még csak nem is találkozhatott gyermekeivel, csak levélben búcsúzhatott el tőlük:
„Elébb hozzád szólok édes fiam, Ferenc! Te, ki szívemnek mindig oly kedves valál, bánatot, fájdalmat sosem okozál, most nagykorúságod elértével rád nehezedék egész hagyatékunk súlya. Nem földi javak kezelésétől féltelek én, hanem abban reménykedik anyai szívem, hogy azokat a szellemi értékeket, amit mi magunkénak vallunk, te is továbbörökíted neveddel együtt a történelemben.”
És az értékek nem vesztek el…
II. Rákóczi Ferenc 1694. május 25-én foglalta el Sáros vármegye örökös főispáni székét. Szeptember 25-én pedig megnősült. Az osztrák udvar minden ügyeskedése ellenére feleségül vette a hessen–wanfriedi őrgróf leányát Hessen–Wanfriedi Sarolta Amáliát.
Gyanús, nagyon gyanús. A rebellisektől származó magyar úr egy olyan hölgyet vesz feleségül, aki rokona a francia királynak… Ezek főznek valamit!
Közben az országban oly sikeresen kormányzott I. Lipót, hogy az elégedetlenség az egeket verdeste. Hogy csakugyan mondta-e a másik Lipót, a Kollonich nevezetű főpap az elhíresült szállóigét: „Magyarországot előbb rabbá, aztán koldussá, végre katolikussá kell tenni” az erősen kétesélyes. De a „jó” I. Lipót mindenesetre ennek szellemében kormányzott.
„1697. július 1-jén Thököly Imre bujdosó kurucai a közhangulatot felhasználva éppen Rákóczi birtokán, a Hegyalján szerveztek felkelést. Meglepték és elfoglalták Tokaj, Patak és Újhely várát, és Rákóczit akarták megnyerni vezérüknek. Ő azonban kitért a szervezetlen, parasztlázadás-szerű mozgalom elől. Sietve távozott Bécsbe, ahol az udvar előtt megpróbálta tisztázni magát még a gyanú alól is.”
Nem sikerült.
De nem csak Bécsben tartották rebellisnek. 1700 őszén XIV. Lajos francia király – akivel felesége révén szegről-végről még rokonságban is állt, Feriol őrgrófot küldte Rákóczihoz, rávegye álljon az elégedetlenkedő magyarok élére. No, nem azért, mintha olyan nagyon a szívén viselte volna a magyarság sorsát. Csak kinézett egy „jó kis” örökösödési háború Spanyolhonban a Habsburgokkal, elkélt volna franciáknak a segítség. Ígért is pénzt, paripát, fegyvert, tán még csillagot is az égről.
„Franciaország jóléte és érdeke, úgymond, azon Magyarország jólétével és érdekeivel; a rendek elégedetlenek a bécsi udvar törvénytelen eljárásával; most inkább, mint bármikor, célt lehet érni, ha Franciaország a magyaroktól meg nem vonja segélyét” – írta II. Rákóczi Ferenc válaszlevelében a Napkirálynak.
Ezt tán nem kellett volna. Vagy a levelet megírni, vagy nem olyanra bízni, aki egyenesen a császár udvaráig szalad vele. Bécsben feltehetően elégedetten csettintettek egyesek: „Ugye megmondtam!”.
És 1701. április 18-án éjjel letartóztatták II. Rákóczi Ferencet nagysárosi kastélyában. Elmenekülhetett volna, de harmadik gyermekükkel viselős feleségét nem akarta magára hagyni. A jeles foglyot Bécsújhelyre szállították, ami, azért nem kifejezetten volt jó jel. Nagyapja, Zrínyi Péter, ugyanabban a börtönben raboskodott, mielőtt a vérpadra küldték volna…
Felesége nem hagyta cserben a későbbi fejedelmet, amint tehette, minden befolyását latba vetette férje kiszabadításáért. De „törvényes” úton nem sokat ért el. Hiába a rang, a pénz, a jó kapcsolatok, ha egy ilyen „gyanús rebellisről” van szó…
És itt jött a kép Gottfried Lehmann bécsújhelyi kapitány. Az ma már nehéz eldönteni, hogy a börtönben szolgáló tiszt egyszerűen hiszékeny volt-e, esetleg rokonszenvezett Rákóczival és ügyével, tán csengő aranyak győzték meg, de az biztos, hogy nélküle nem sikerült volna a felségárulással vádolt főrendnek „angolosan távoznia”.
1701. november 7-én éjszaka Lehmann kapitány és a parancsnok öccse egy dragonyos egyenruha társaságában keresték fel a későbbi fejedelmet. A legendák szerint elküldték Rákóczi szobája elől az őrt. A rab átvedlett dragonyossá és egy jókora zsákot a vállára véve követte a kapu felé Lehmannékat. A folyosókon járok ügyet se vetettek a nagybajuszú dragonyosra, a kapunál az őrség még tisztelgett is a kis társaságnak.
Rákóczi a börtönkapun kívül egy korábban előkészített lóra ült és kilovagolt Bécsújhely kapuján. Az őrség itt se foglalkozott vele, elvégre kit érdekel, hova lovagol éjnek idején egy nagybajuszú dragonyos…
Rákóczi szabad volt ugyan, de helyesen tette, hogy sürgősen lengyel föld felé vette az útirányt. A császár, miután értesült a szökésről, jókora vérdíjat tűzött ki fejére. De már bottal üthették nyomát… Lengyelországban pedig már várta Bercsényi Miklós. És várták haza a bujdosók…
És Lehmann kapitány?
A császár őt okolta mindenért. Ő lett a bűnbak. Rá szörnyű kínhalál várt, a hóhérok alaposan megkínozták, mielőtt felnégyelték. Nélküle talán sosem íródott volna meg a magyar történelem egyik legdicsőbb lapja.
Források: wikipédia; rubicon.hu; hvg.hu; Olvasmanyaid.blogspot.com; Nimrod-mohacs.hu,
A borítóképen II. Rákóczi Ferencz elfogatása a nagysárosi várkastélyban. - Benczur Gyula festménye (Keptar.oszk.hu), (részlet).
Új hozzászólás