Szvatopluk, a poloniai vezér I. rész – Ki volt valójában?
Az első részben megismerhettük az Attila király halála utáni Közép- és Kelet-Európa valódi viszonyait. A fehér szkíta népesség apró fejedelemségek egész sorát hozta létre és elkezdtek kialakulni azok az államok, melyeknek önálló állami léte csak a magyarok második bejövetele után szilárdult meg. Megismerkedhettünk a valódi Szvatoplukkal, aki a magyar krónikák szerint poloniai vezérként lett Bracta és később Pannónia ura. (A krónikáink szerint bolgárok és moesianusok által lakott Bracta földrajzi fekvése erősen kérdéses.) Tehát Szvatopluk fejedelem uralkodott Pannóniában, a korábbi római tartományban, vagy legalábbis annak nagy részén.
A XIV. századi Képes Krónikában olvashatunk egy történetet arról, hogy Árpád vezér követe egy arábiai, aranyozott nyereggel és aranyozott kantárral felszerszámozott fehér lovat vitt Szvatopluk fejedelemnek. Ám úgy tűnik, hogy a krónikás Kálti Márk már nem értette a mondai hagyományban fennmaradt történet lényegét és a magyarok ravaszságának bizonyítékaként adta elő a történetet. Pedig nem egészen erről van szó. A fehér ló elküldésének részlete ékes bizonyítéka annak, hogy Árpád és magyarjai ízig-vérig szkíták voltak, szkíta módra gondolkodtak és azt feltételezték, hogy Szvatopluk is így gondolkodik. A szkíta bölcsesség fontos elemét képezi a jelképek ismerete és a jelképes üzenetek használata. Egy ősi szkíta szokást feltételezhetünk a fehér ló elküldésének mozzanatában és egy olyan jelképes üzenetet, melyet egy valódi szkíta vezér azonnal megértett volna. Ugyanakkor az üzenet a címzett erkölcsi szintjétől függően, kétféle módon is értelmezhető. Vagyis azonnal kiderül, ha a címzett erkölcsileg és szellemileg nincs azon a szinten, amit az üzenet feladója elvár.
Egy szkíta számára a Fehér Ló a legtisztább Nyilas tulajdonságokat jelképezi. Mint tudjuk, a szkíta népeket a Nyilas állatövi jegyhez sorolja az asztrológia, melynek keleti megfelelője a Ló. Vagyis Árpád azt üzente Szvatopluknak, hogy a magyarok a legtisztább szkíta erkölcsök képviselőiként testvéri szövetséget ajánlanak neki. Az ajánlat elfogadása egy hasonló gesztussal jelezhető, ami egyúttal igazolja, hogy a másik oldalon is egy szkíta vezér és annak szkíta népe található. Szvatopluk azonban már nem értette a szkíták jelképes nyelvezetét. Ő csak az aranyozott nyereggel és aranyozott kantárral ragyogóan felszerszámozott arábiai lovat látta maga előtt. Az ő számára ez nem üzenet volt, hanem gazdag ajándék. Feltételezhető, hogy Árpád vezér nemcsak Szvatopluknak küldte el ezt a bizonyos fehér lovat. Csakhogy a később történtek, minden esetben elhomályosították ennek a nemes gesztusnak az emlékét és jelentőségét. Így a fehér ló elküldésének részlete csak Szvatopluk kapcsán őrződött meg.
Azok után, amit Árpád vezér megtapasztalt a Kárpát-medence fejedelmeivel való kapcsolatfelvétel során, már nem kötötte őt a szkíták törvénye, mely minden helyzetben a szkíta testvérnépekkel való békés megegyezést tartja szem előtt. Ezek után a fejedelmek még mindig választhattak az Árpád vezérnek való behódolás vagy a nyílt küzdelem között. Szvatopluk azonban olyan botrányosan viselkedett Árpád követével, hogy neki egy harmadik lehetőséget kínáltak fel a szkíta magyarok.
A felszerszámozott fehér lovat Árpád követe, Kund fia Kusid vezette Szvatopluk elé és választ várt a fehér ló által jelképezett üzenetre. De választ nem kapott. Az Árpád későbbi üzenetében „ínséges” és „fösvény” jelzőkkel illetett fejedelem, még az általa megajándékozásként értelmezett gesztus viszonzására sem volt hajlandó. Kusid ekkor már látta, hogy kivel áll szemben; a csavaros észjárású követ földet, füvet és vizet kért Szvatopluktól. A fejedelem ezután már nem volt méltó arra, hogy a magyarok szkítaként tekintsenek rá, ellenben méltóvá vált arra, hogy a magyarok jó modorra tanítsák. Amit Szvatopluk ezután mosollyal az arcán mondott, az csak erősíthette a követ ilyetén érzéseit: „Ez ajándék fejében legyen az övék, amennyit akarnak.” A fösvény Szvatopluk arra gondolt, hogy a követnek adjanak annyi földet, füvet és vizet a gazdagon felszerszámozott fehér lóért, amennyit akar, vagyis amennyit magával tud vinni. A fejedelem nemcsak a szkítákat jellemző nagylelkűségnek volt híján, de jól érzékelhetően megpróbált gúnyt űzni a követtel és azokkal, akiket a követ képviselt. Szvatopluk a viselkedésével ékesen bizonyította, hogy minden uralkodói erénynek híján van. Hiszen gondoljuk végig, hogy miként vezetheti országát egy olyan uralkodó, aki híján van a nagylelkűségnek, mások nagylelkűségét pedig kigúnyolja! Árpád és vezérei, akik jól látták Szvatopluk jellemtelenségét, szándékosan úgy értelmezték a szavait, hogy lehetőség nyíljon az „ínséges és fösvény” fejedelem megleckéztetésére. Ezután Szvatoplukot egy másik követ útján felszólították a magyarok, hogy hagyja el a földet, amit számukra a fehér ló ellenében felkínált:
„Árpád és népe azt üzeni neked, hogy azon a földön, amelyet megvettek tőled, ne maradj tovább semmiképp sem, mert földedet megvették a lóért, a füvet a kantárért, a vizet a nyeregért. Te pedig örök haszonbérletbe, vagyis mert ínséges és fösvény voltál, átengedted nekik a földet, füvet és a vizet.” (Képes Krónika, 28.)
Árpád üzenete nem egy ravasz csellel rászedett embernek szólt, hanem egy jellemtelen alaknak, aki gúnyt űzött a magyarok jóindulatából és nagylelkűségéből. A Szvatoplukkal kapcsolatos harmadik forrásműben, a Tárih-i Üngürüszben arról olvashatunk, hogy a magyarok üzenetében ekkor már a katonai erővel való nyílt fenyegetés is elhangzott:
„Most tehát az a kívánságunk, hogy minden vagyonodat és kincsedet tartsd meg magadnak, ebbe nem avatkozunk, de a tartományt ad át nekünk. Ha azt mondod, hogy nem, tudd meg, hogy mi most azért a vidékért kardot öltöttünk és lóra szálltunk. Add át nekünk szépszerével és beleegyezéssel. Ha nem adod, idődre készen légy!”
A pannóniai fejedelem Árpád követének még mindig mosollyal az arcán válaszolt:
„Üssék le bunkóval azt a lovat, a kantárt hajítsák ki a mezőre, az aranyozott nyerget vessék a Dunába.” (Képes Krónika, 28.)
Árpád követe figyelmeztette a fejedelmet, hogy az adás-vétel már megtörtént és ezen semmi nem változtat:
„És mi kárunk lesz ebből, uram? Ha a lovat megölöd, kutyáinknak adsz eleséget, ha a kantárt a fű közé dobatod, az ő szénakaszálóik találják meg az aranykantárt, ha pedig a nyerget a Dunába veted, az ő halászaik húzzák ki az aranynyerget a partra, és haza is viszik. Ha tehát a föld, a fű és a víz az övék, minden az övék.” (Képes Krónika, 28.)
A Tárih-i Üngürüsz szerint Szvatopluk viselkedése ekkor már haragossá vált:
„Amikor a király (Szvatopluk) a levelet elolvasta, hirtelen haragra gyúlt, darabokra tépte, és parancsot adott, hogy a sereg azonnal induljon el. Nagy haragjában a követet is különféle sérelmekkel illette, aztán maga is átkelt a Duna folyón, és megindult Árpád fővezér ellen.”
A Képes Krónikában az alábbiakat olvashatjuk:
„Ezek hallatára a fejedelem (Szvatopluk) gyorsan összegyűjtötte seregét, félvén a magyaroktól, segítséget kért barátaitól, és velük egyesülve elébük ment. Amazok közben a Duna közelébe értek, és egy gyönyörű mezőn hajnalhasadáskor csatát kezdtek.” (Képes Krónika, 28.)
Szvatopluk a kémjei révén értesülhetett arról, hogy a magyarok valahol Pest térségében akarnak átkelni a Dunán. Ezt megelőzendő, a fejedelem haderejével átkelt a folyón és letáborozva várta a magyarok elleni összecsapást.
A borítóképen a Honfoglalás (Munkácsy Mihály festményének részlete, 1893).
Szvatopluk, a poloniai vezér III. rész – A sorsdöntő ütközet és Szvatopluk halála
Új hozzászólás