A mindenszarizmus lélektana

Gergely Gábor írta 2023. 09. 17., v - 20:47 időpontban

Tudjátok kedves barátaim, hogy engem érdekel az emberi lélek. Ne gondolja senki, hogy nekem ehhez bármilyen képzettségem vagy szerzett tudásom van, csak valahogy érdekel mi működteti az ember cselekedeteit. Szóval kezeljétek fenntartásokkal amit most írok.

A mindenszrizmus jól megfigyelhető ellenzéki, vagy inkább kormánykritikus körökben. Elgondolkodtam, milyen kapcsolat lehet közöttük? Mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás?

Sok ismerősöm, munkatársam, barátom, rokonom van, akik mesterfokon űzik a mindenszarizmust. Semmi sem jó, semmi sem tetszik, mindenben látnak valami rosszat. Van olyan ismerősöm, akinek mondtam valamit, amire azonnal méltatlankodás volt a reakció, majd pár másodperccel később azt mondtam, igazad van, majd az előző állításom helyett már annak ellenkezőjét mondtam. Szerintetek mi lett a reakció? Ugyanaz a méltatlankodás.

Azt is megfigyeltem, hogy a mindenszarizmusnak hódoló embertársaim repertoárjában, előkelő helyet foglal el a kormány, azon belül is Orbán Viktor kritizálása. Mintha minden rossznak Orbán lenne az origója. Ha esik az eső annak is, ha süt a nap és meleg van annak is. A minap olvastam a reptér vásárlásával kapcsolatban, hogy ez is csak azért kell Orbánnak, hogy mindenkiről tudja majd, hogy mikor és hova repült, és ez alapján lehessen őket listázni. (Persze a deep state egy marhaság, abban csak a fidesznyikek hisznek.)

Szóval van itt baj bőven, van min méltatlankodni, még a 4 csillagos szállodából is (az egyik ismerősöm onnan nyomorgott a Facebookra 2 hete).

Tudjátok, vagy ha nem akkor majd most megtudjátok, hogy én biza a látszat ellenére nem vagyok politikailag elfogult. Nekem nem egy politikai közösség, nem az általam támogatott párt szabja meg, hogy mit gondoljak. Van egy világképem, a legtöbb kérdésben van valamilyen véleményem, és azt a pártot támogatom, amelyik ezeknek leginkább megfelel.

Éppen ezért én nem utasítok el élből minden kormánykritikát. Ki tudja, még az is lehet, hogy tévedek. Ezen kétségektől vezérelve, meg szoktam próbálni beszélgetni a mindenszaristákkal, hátha valami olyat mondanak amivel gazdagíthatnám politikai nézeteimet. Sajnos tízből tízszer az derül ki, hogy a mindenszarizmus híveinek nincs politikai mondanivalójuk. Nincsenek konkrét ügyek, javaslatok, mit hogyan kellene, csak a hiszti, a nyafogás. Ha megkérdezed, hogy melyik ellenzéki pártot tarják jobbnak a kormánytól, akkor vagy azt mondják, hogy mindet, vagy azt, hogy egyiket sem. Ha megkérdezed, tudnának-e 10-10 ellenzéki és kormánypárti politikust mondani, 99%-ban elbuknak. Nincs ismeret, nincs gondolat, csak a nyafogás. Valakik pedig felhasználják ezt, és a szájukba adnak jelszavakat, mint pl. demokrácia, jogállam, szabad oktatás, egészségügy, stb.. Aztán tolják ezeket a képünkbe ha akarjuk, ha nem.

Szóval a mindenszarizmus nem a rossz kormányzásból ered, hanem a kormánykritika ered a mindenszarizmusból. Na jó, de akkor mégis miért szar minden, csak úgy magától? Mert valahonnan azt is eredeztetni kell! A válasz pedig baromi egyszerű. A tévé, az online média, a közösségi platformok másról sem szólnak minthogy máshol minden jobb. Közben telepumpálják az emberek fejét sokak számára elérhetetlen célokkal. Új autó, új lakás, külföldi nyaralás, drága ruhák, éttermek, fesztiválok, és mindezt persze huszonévesen kellene elérni. Anélkül, hogy előtte bármit is letettek volna az asztalra. Sokaknak egy élet munkája is kevés hozzá, de nekik azonnal kellene, nekik jár, és ha nem, akkor elmennek külföldre, mert ott minden IS jobb. Az egyik tüntetésen megkérdeztek egy diáklányt, hogy miért tüntet. A válasz az volt, hogy azért, mert ő nem olyan életet akar, amiben reggel felkel, elmegy dolgozni, aztán hazamegy a családjához. De akkor milyet? Amiben reggeltől estig csak bulizni kell (ha akar)? Szóval a mindenszarizmus magjait elhintik a fiatalok közé, ahol naivságukból fakadóan tökéletes táptalajra találnak. Mi a legnagyobb baj ezzel? Hogy ezek a fiatalok a jövő felnőttjei, akik így vagy úgy, de egyszer szembe fognak találkozni a valósággal. Ameddig azonban ez megtörténik, folyamatosan körbehánynak minket is a mindenszarizmussal, és szinte követelik, hogy csatlakozzunk hozzájuk. Veszélyes játék!

Új hozzászólás