Én jó öreg, Mikulásom

Ha fene fenét eszik es, mű egymást soha el nem hagyjuk! Én a tied- te jaz enyim, ahogy a nóta es műfelénk járja.

Na szóval, ...sok a beszéd  mindenfelé, sok beszédnek sok az alja!

Isten segedelmével tudatom veled: - Rend a lelke mindennek. Megkénlódtam jaz igaz, de megérte. Fájinra sikeredett, s a lajtorjáról se szédülék le, így hát maradék Isten segedelmével ép testben ép lélek!  Ablakom ajajj, mint a patikában, függöny es hófehéren rajta. Örökül hoztam, el sem es hagyom: a dologgal baj van, s a nincsennel jajj van- atyámfiai szorgos jódolgú emberek valának. Oszt akinek becsületszovikot adák jazt bé es tartották, nem ténferegtek sem ide -sem oda. Ma sem, mű má’ megmaradunk egyikamásiknak, én öreg régi jó, Mikulásom.

Na szóval, hallottad-e én jó öreg Mikulásom, jaszt rebesgetik, hogy az idéntűl más istenjárás lesz, más Mikulás- járás műnálunk es ejsze még szele, ha  ére ide.

- Erre én csak annyit mondanék, hogy ide jó hejré jönnének, me’t ha nem értenének a szóból szembe találnák magikot az én góbé fajom, azaz atyamfiai agyafúrt  eszivel. Nem köll nekik se neköm a puttonyikból egy mákszemnyi nem sok, annyi szeretet sem. Aki birja- marja, oszt, mint koncon csámcsogjanak rajta!

Na szóval, Én jó öreg régi, Mikulásom ablakom párkányán a magosszárú kis csizma, rea es süte a holdvilág sugára. Indulj el hát a régi utadról, s emlékezz jaz neköm adott szovadról. Remélni merem megkaptad a hezzád postázott levelem. A borítéké’t  bocsánatot kérnék,  takarítás közbe akada  kezembe még jaz ántivilágból való („öt banis  fehér boríték, az ám de hófehér ám)  Oszt fogám magamot  s megírám belé a levelem:

"Én régi jó Mikulásom, tudtommal soha nem vétöttem sem istenemnek, sem a világnak, sem neked, Mikulásom. Örökkétig es haragudtam egy cseppecskét reád, nem tudtam mire vélni, feszt, furt minek hozol neköm csomagodban egy zsák szeretet mellé odabigyesztve egy  virgácsot. Csak vén fejjel értettem meg igazándiból, soha ne kovályogjon el se eszem, se lelkem, se hitem! Ne felejtsék el: se szívem, se eszem jazt ahová valók vagytok. A nemjóját ennek a világnak, hire mene a héthatárban, más üdök, más szelek, más Mikulás- járások vagynak- fura, nem közinkbe valók, szokatlan  Mikulások. Ördög és pokol!" - mondám magamnak s Neked es én öreg régi jó, Mikulásom most tényleg üdeje lenne, hozzál nekem virgácsot! Hozz belőle eleget! Ejsze atyámfiainak es, me’t itt má se fokos, se lajbizsebben való nem használna nekik. S ha még sem értenének a szép szóból s megkörnyékeznék jaz én ablakomba kitett ráncosszárú kis csizmám, istenments- elé én a virgácsot, s ha jaz sem használna, örökül vagyon még dédanyám laskanyujtója, az osztá’g megteszi jaz övét.

Én régi jó Mikulásom, ezennel zárom soraimot, szerencsés utat!  Merem remélni üdőben megkapád a hezzád postázott levelem. Még csak annyit, ögyenest vedd a kanyarokot, le ne térj a régi utadról, emlékezz a nekem adott szovadról. A mái világba sose tudni, semmi se biztos- óvakogyj az újféle Mikulás- járástól.

Várlak én  régi jó, Mikulásom szeretettel, örök hívségemben- itthonról, az én bajlátotta szépségösen szép fődemről, Székelyföldről. Oszt ne felejtsd a sok bambuc, s a zsáknyi szeretet  mellett a  virgácsot  se!