"... ha nincs kolbász a padláson nem ér semmit a karácsony"

...ha nincs kolbász a padláson

nem ér semmit a karácsony"

(gyermekdalok)

JUTA ESZEMBE:

TÓTH MARGIT:   A FÜSTÖLT KOLBÁSZ

 

 

"A füstölt kolbász" történetéhez nagy feneket kerítek, úgy mint annak idején (isten nyugtassa) szegény Dénes bácsi tette.

Hogy, hogy volt- hogy nem volt, de tata és mama akikről a történetem szól negyvenhat évet töltöttek el egymás mellett. Az addig tartó út egyáltalán nem volt sima. Végigdöcögték. Megmaradtak egymásnak jóban- rosszban, egészségben- betegségben, nélkülözésben- bőségben. Hogy mi tartotta egybe őket? Még önmaguk előtt is megmagyarázhatatlan titok maradt. A sok civódás- perpatvar kovácsolta volna acéllá életük fonalát. Ki tudja?

A lila vederbe besarvalt káposzta finomra beérett. A levelek is megpuhultak benne.

- Itt az ideje, hogy a cserépfazék es lekerüljön a szekrény tetejiről és megkezgye rendeltetésit. - gondolta örömmel anyóka. Már érezte is a benne rotyogó füstölt hússal vagy kolbásszal megspékelt  töltött káposzta illatát.

- Káposzta- káposzta, de hús is kell belé!- morfondírozott anyóka.

Nagy zérussal sikerült egy bő kilónyi, őrölnivaló disznóhúst beszerezni. Ez es egy külön történet. Aztán apó sok istálkodás után valahogy, nagynehezen leőrölte.

- Van káposzta. Van őrülthús. Éppen egy darabocska füstölt csülök, oldalas hiányzik belőle!-göngyölgette tovább kívánságait nagyanyó. Rendszerint a töltelék masszáját is megbolondította egy kevés apróra vágott füstölt hússal, az adta meg az igazi smakját.- szerinte. Ha délután tette oda főni a káposztát éjfélig őrizte. Változtatott az időponton. Mivel vasárnapi ebédre szánta, gondolta, hogy szombaton összerakja. Vasárnap, korán odateszi főni. Szombat délután, öt óra tájékán hozzakezdett a töltött káposzta előkészítéséhez:

Feltette a lapítót az asztalra. A lapítón a kék válingocska, benne a lényeg, az őrölt disznóhús. Mellette: a rizzsel telt doboz, egy tojás, só, bors, paprika, no meg egy csipetnyi csombor. Igen- igen. A csombor elmaradhatatlan fűszere a jó káposztának. A kályhán apróra vágott dinsztelt hagyma, zúzott fokhagymacikkel. Egy nagyobb csészében forrt a víz. Ugyanis anyó a töltelékes masszába mindig egy kevés zobogó vizet öntött, hogy jó puha legyen a töltelék.

Türelmüket kérem! Csak most térek rá a lényegre!

Jöjjön A FÜSTÖLT KOLBÁSZ! Anyókának, ha nem volt füstölt csülök, oldalas, akkor a finom füstölt házikolbász is megtette. Mivel jellegzetes szaga volt betette a kamrába. Igen ám, csakhogy tudta jól, apó kedvence a nyers füstölt kolbász. Gondolta, jobb ha levág egy darabocskát neki. A többit pedig elrejtette tata szeme elől. Belétette a kuktába. Hát ne add isten, pont a kukta kellett. Apóka meglelte a kolbászt és feltette a kamra polcára, legelől. Elég volt csak a kamrába benyítani, anyó szimata rögtön kiszúrta. Kapta magát és hamarjába máshová dugta. Hogy hová? Hiába kereste órákon át egyedül, majd kettecskén. Átkutták a kamra minden zege- zugát, sehol nem találták. Aztán elindult az igazi megspékelt kolbászos lavina. Egymást vádolták, hibáztatták. Dobták egymásra a vizes lepedőt, ki-ki a maga kiagyalt szövegével.

- Nem tudsz a kolbászról? - indított mama. 

- Nem es láttam! Te tetted el! Vedd elé onnan ahová tetted! - hárított tata.

- A hűtőszekrénybe nem tettem!  Kizárt dolog! Szigorúan tilós füstölt kolbászt ennem! Tuti, hogy nem ettem meg! Bíztosan megetted! Ez az!!! Megetted s most rám akarod fogni!- jött a csattanó mamától. - Esküszöm a polcra tettem, azóta sem láttam!

- Ha a polcra tetted, a polcról vedd le! -

- Isten lássa lelkem, nem ettem meg! 

Neme dobtad el? Lehet, hogy belédobtad a szemétbe!-igazolta magát apó.

- Hátha ennyire begörcsölt az agyam, akkor az nagyon szomorú! Méghogy én eldobtam vóna? Várjunk csak?... A kamra előtt kötözted essze a szemetet! Fogadni mernék, hogy a papírokkal együtt belédobtad a szemetes zacskóba. A kolbász es papírba vót csomagolva. - kezdett a nyomozásba mama.

A végén már önmagukban is kételkedni kezdtek. Szikrát hányt a szemük, füstölt az agyuk! Hiába szimatolt anyó, rámolt apó, a kamrában nemhogy a kolbász, de még csak a szaga sem volt. Apó nem ette meg. Anyó nem dobta el. Biztosan a kucu elvitte! Volt kolbász! Nincs kolbász... Egyszer volt, hol nem volt, csak a hült helye volt.

Ez már túl nagy falat volt mamának ahhoz, hogy a történteket megeméssze. Csalódottságában, bánatában, feledékenységének tehetetlenségében visszadobált mindent a helyére: a húst, a rizset, a tojást, fűszereket.Csalódott volt, mert a vasárnapi töltött káposztás ebéd elmaradt, pedig megígérte. Bánatos volt, mert csak a családjának szeretett volna kedvébe járni.Egyes- egyedül szigorú diétája miatt úgysem ehetett volna belőle. 

Hogy furdalta-e  apót a lelkiismeret,  csak ő tudja. Az utolsó nyílát is kilőtte:

- Az a kolbász, ha tiszta színaranyból lett vóna, akkor es számot tett vóna, amit te ma velem elműveltél érte! 

- De te... legalább elmondhatod, hogy egyes-egyedül ettél es belőle! - nyugtázta elégedetten mama.

Anyóka fejében azóta is a füstölt kolbász története motoszkál. Be- benyít a kamarába. Szimatol, szaglász, keres, kutikál. Közben, elbizonytalanodva az "elmeszesedő" öregkorára gondol.

 

U. i.

A kolbászt hetek múltán megtalálta anyóka. Ott volt, ahová elrejtette...