Réges-régen, mikor már az Óperenciás tenger se mosta partjainkat, vala az iskolában egy olyan kötelezőleg elrendelt mulatság, melyet hívának őrsgyűlésnek. Mert hajdan, mikor még dúlt az úttörőmozgalom, minden általános iskolai osztály – legalábbis felénk – egy úttörő raj is volt egyben. A raj pedig őrsökre oszlott, általában, az osztálylétszámtól függően kettőre, vagy háromra.
Voltak rajgyűlések is, amin az egész osztály részt vett, de ezekért nem rajongtunk különösebben. Főként, mert bejött az osztályba egy-egy ifivezető – így hívták azokat az ifjú, ámde nálunk jóval idősebb hölgyeket és urakat, akik rajokat vezették – és általában igen unalmas volt. Nem mondom, nyolcadikban nagy volt a mázlink, mert egy olyan urat kaptunk rajvezetőnek, aki híres volt a félelmetes dumájáról. Bejött az osztályba, vagy fél órán át nyomta a süketet, mint egy mai standupos és mi dőltünk a röhögéstől. Ezzel megadtuk a mozgalomnak, ami a mozgalomé volt és mindenki mehetett a dolgára.
Az őrsgyűlés egészen más tészta volt. Általában tanítás után tartottuk, a kiürült osztályteremben. Ha jól dereng, a mi osztályunkban két őrs volt, az egyik a fiúké, a másik a lányoké. A hölgyek őrsgyűléseiről nem tudok nyilatkozni, de a mi gyűléseink általában remekül sikerültek. Arra sajnos már nem emlékszem, hogy hívták az őrsünket, de az biztos, hogy valami kutyaközönséges neve volt. Nem akartunk mi kitűnni…
Tőlünk ugyanis már az is nagy produkció volt, hogy ott maradtunk az osztályteremben és nem tört ki semmilyen balhé. Gondolják meg, tíz-egynéhány franzstadti csibész, összezárva, felügyelet nélkül…
Meg az is jó volt, az őrsgyűlésekben, hogy el lehetett lógni őket. Jó, nagy ritkán mind maradtunk, de az is előfordult, hogy szinte mindenkinek akadt fontosabb dolga, csak ketten-hárman „tartották a frontot”. Tán mondnom se kell, előre megegyeztünk, hogy mit fogunk mondani, miről volt szó az őrsgyűlésen. Általában ilyeneket lódítottunk, már ha kérdezték egyáltalán, hogy megbeszéltük milyen úttörő dalokat tanulunk meg, felosztottuk egymás között, hogy ki melyik utcát járja be papírgyűjtéskor.
Ezek mindig bejöttek. Holott általában csak dumáltunk, esetleg gombfociztunk a tanári asztalon, de olyan is előfordult, hogy valamely előrelátó úr hozott valami társasjátékot és azzal űztük az ipart.
Egyszer-egyszer előfordult, hogy némelyik aggódósabb tanerő benézett az osztályba, de mikor látta, hogy nem az iskola felgyújtásával foglaljuk el magunkat, nem nagyon forszírozta, hogy mivel is ütjük el a gyűlés idejét. Mert gyűlésnek lennie kellett! Gondolom, ez valami előírás lehetett, de hogy valójában milyen mélyen merülünk meg a mozgalomban, az már a kutyát se érdekelte.
Számunkra meg a lényeges úgyis az volt, hogy jól szórakozzunk és lehetőleg teljesen haszontalanul töltsük el az időt. Ez többnyire sikerült is. Ügyes gyerekek voltunk…
A borítóképen 1985. Iskolai őrs./Fotó adományozó: Fortepan/Fortepan 6558.
Új hozzászólás