1074. március 14-én csapott össze a magyar belháború döntő ütközetében, Mogyoród közelében Salamon király és a Béla-fiak, Géza és László, a későbbi I. Géza király és a későbbi I. (Szent) László.
Az I. Béla halálát követő polgárháborús időszakra az 1064 elején létrejött megállapodás tett pontot, amelynek köszönhetően az ifjú Salamon király hét-nyolc éven át békében és egyetértésben kormányozta az országot unokatestvéreivel, Gézával és Lászlóval együtt. A királyi tanácsadók háborús uszításának köszönhetően azonban hamarosan nyílt konfliktus alakult ki a két párt között, akik többszöri tárgyalások után 1074. április 24-ig tartó fegyvernyugvásban állapodtak meg. Az így rendelkezésükre álló időt azonban mind Salamon, mind a hercegek fegyverkezésre, szövetségesek keresésére fordította.
Az összecsapásra sem kellett sokáig várni. László herceg távollétében a király lépett először, aki 1074 februárjában a tiszántúli Kemejnél utolérte és harcra kényszerítette Géza herceg csapatait. „Gézának sokkal kevesebb katonája volt, mint Salamonnak, de egyáltalán nem volt megijedve. A krónikák szerint az összecsapást megelőzően párviadalra is sor került, ahol a hercegi csapatból egy Péter nevezetű vitéz, a királyi hadból pedig Bátor Opos vállalta a megmérettetést. Az Opos győzelmével végződő összecsapás után kezdődött meg az ütközet, amelynek során Géza herceget csapatai zöme cserbenhagyta, átállva a királyhoz. Így Salamon győzelme nem lehetett kétséges és ez motiválta a királyt, hogy vállalja a végső leszámolást a hercegekkel" - Négyesi Lajos ezredes, csatatérkutató, hadtörténész nyilatkozata a honvedelem.hu oldalon.
A csata után Géza herceg elmenekült üldözői elől, majd Vácra ment, ahol találkozott László herceggel és az Ottó vezette cseh segédcsapatokkal.
„Az ütközet után Salamon helyzete rózsásnak, Gézáé ellenben reménytelennek látszott. De ez csak a látszólag volt, valójában egészen másképpen festett a dolog. Géza már azalatt, míg Vácra ért, a nép igen nagy ragaszkodásáról győződhetett meg, aminek jeléül ez fejszével, karóval, kapával, vasvillával felszerelve, tömegesen csatlakozott hozzá. Vác alá érve, Géza már ott találta Lászlót, Ottó morva herceget jókora segélycsapatával. László hada is jó nagy erőt képviselt, mert ő a bihari zászlóaljon kívül Ungtól Trencsénig a felvidék összes hadait – összesen 11 zászlóaljat – hozta magával. Géza a találkozásnál könnyes szemekkel borult öccse nyakába, keservesen elpanaszolván neki, mily veszély és kudarc érte őt és hadát a három ispán árulása miatt. Viszont László a győzelem biztos reményével igyekezett megszomorodott testvérét megvigasztalni és a helyzetet egymás közt megbeszélvén, elhatározták, hogy Cinkota felé irányt véve, útnak indulnak a sereggel. A krónika szerint László lelki szemeivel előre látta a csata kimenetelét, mely bátyját királlyá fogja tenni." - Bánlaky József: A Magyar nemzet hadtörténelme.
„Géza hada Czinkota felé tartott, a Duna völgyét szegélyező dombsornak a folyó felé néző oldalán. Salamon ellenben Péczel, Gödöllő felől jöhetett, mert a két hadsereget az a meglehetős meredek hegyhát választotta el, amely Fóth és Mogyoród határai között terül. Már egy csütörtöki napon harczra került volna a dolog, de a sűrűn leereszkedő köd megakadályozott minden mozdulatot. Az éjjelre mindegyik rész meglepetéstől félt; paripájukat zabolán tartva virrasztottak a vitézek. Pénteken, 1074 márczius 14-én reggel, a király átnyargalt a mogyoródi hegy gerinczén, megparancsolva, hogy a podgyász őrizete a hegyoldalon maradjon. Igy nagyobbnak látszik, majd a serege, mert az ellenség tartaléknak nézheti a podgyász őrizetét. A megoszlás a király tanácsában még a döntés pillanatában sem ért véget. Vid azt hitte, hogy az ellenség azonnal megszalad; Ernei ellenben figyelmeztette őt, hogy a Géza serege háttal van a Dunának, a mi arra mutat, hogy győzni vagy halni akarnak. A túlsó részen is készültek. László, a mint fegyverkezett, földre borulva kérte az isten segítségét, és megfogadta, ha győznek, azon a helyen egyházat épittet Szent-Márton tiszteletére. Azután magas lovára pattanva körben ügetett, hogy szóval buzdítsa vitézeit. Kedvező előjelnek vették, hogy a mint lándzsája egy bokorhoz ért, onnét egy hófehér hölgymenyét felszaladt a lándzsán és a herczeg ruhájába rejtőzött. Középen Géza állott a nyitraiakkal, balra László a bihariakkal, jobbra meg Ottó a morvákkal. A meglehetősen emelkedett, fensikhoz hasonló mogyoródi völgyben ütköztek meg, úgy hogy Salamon hada állott annak alacsonyabb, délkeleti részén.
A mint a csata megkezdődött, először Ottó verte szét Vid hadát, a bácsiakat. László hadijeleket cserélt bátyjával, hogy Salamon inkább őt támadja meg, abban a hiszemben, hogy Gézának már egyszer legyőzött dandára áll vele szemben. De amint a király közelebb ért, és őt megismerte, megfordította csatarendjét, mert ő Gézában látta fő ellenségét. Igy aztán két tűz közé szorult, mert Lászlónak hada hátulról támadta meg Salamonnak ide-oda tekintgető, mintegy hálóba szorult népét, elölről meg Géza vitézei osztogatták a halál keserű poharát. „Levágják a németeket, az olaszok megszaladnak, de nem találnak helyet a futásra és elesnek a magyarok előtt, mint az ökrök a mészárszéken. De nemcsak olaszok és németek hullottak el, hanem a magyar katonaság java része is ott veszett. Markvard, a németek vezére és Szvatopluk nevű cseh vezér, miután katonáik elestek, fogságra jutottak.” - Képes krónika, ford. Geréb László, Szépirodalmi Kk., Bp., 1978, 119-20.
Teljes, tökéletes volt a győzelem. Úgy látszik, nemcsak a vezérek nagyobb tehetségének, hanem seregük túlnyomó számának volt köszönhető. Géza és László a holttestek halmai közt földre borulva adtak hálát az istennek.
„László pedig, amint hogy mindig kiváló jámborságú vala, látva az elhullottak ezreit, ámbár ellenségei voltak, mégis megrendült belé a szíve és keservesen sirt, tépve orczáját és haját, mint a hogy az anya sir fiai halálán. A hullák közt járva megismerte Ernei ispán tetemét. Leugrott lováról, megölette és igy szólt: siratlak, mint testvéremet, mert szived és tanácsod békét lehellt. Fölemelte, megcsókolta és meghagyta, hogy temessék el Váczott nagy tisztességgel. Meglátta aztán Vid tetemét is. Téged is sajnállak, mondá, bár mindig ellenségünk valál. Bárcsak élhetnél, jobb útra térhetnél és megerősithetnéd a békét. De hisz nem voltál herczegi vérből, minek is kivántad a herczegséget, nem voltál királyi sarj, minek akartad a koronát. Ime szivedet, mely herczegségre áhitozott, átdöfte a lándzsa, fejedet, mely koronára gondolt, ketté hasitotta a kard.” Azért azonban tőle sem tagadta meg a temetést.” - Szilágyi Sándor: A Magyar Nemzet Története Salamon bukása. I. Géza király.
Salamon a csata színhelyéről egyenesen Mosonyba menekült, hű vitéze, a bátor Opos által kísérve. Anyja, aki mindig a békén fáradozott, szemrehányásokkal fogadta szerencsétlen fiát. „Nem hallgattál rám, édes fiam - mondá a krónika szavai szerint sírva - Se Ernyeire, se más hívedre. Te csak Videt követted s íme, megrontottad magadat és családodat. Mindig mondtam, hogy elégedj meg a koronával és hadd a hercegséget békében atyádfiainak!“ Erre Salamon dühében állítólag felemelte kezét, hogy megüsse anyját, de neje Judit, megfogta kezét és visszatartotta gonosz szándékától. Salamon elvesztette hatalmát, bár Pozsony várába szorulva továbbra is királynak tekintette magát. Géza herceg előtt pedig megnyílt a trónhoz vezető út, halálakor pedig László követte őt, kinek nevéhez számos nagy tett fűződik. Például a magántulajdon védelmének megszilárdítása, Horvátország elfoglalása és az első magyar szentek avatása. Őt magát is szentté avatták 1192-ben és kivételes fizikuma miatt az „Isten atlétájának” nevezik. A győztes csata emlékére bencés apátságot és kolostort alapított a későbbi Kiss Ernő utca tetején található Klastrom dombon. A legendás királyt nem csak az országban, de Mogyoródon is nagy tisztelet övezi: az ő nevét viseli az általános iskola, és a Szent László Kilátó-Kápolna. Szobra a Gödöllői út melletti téren áll.
A csata helyszínével kapcsolatban többféle feltételezés látott napvilágot.
Mogyoród településen úgy vélik, a mai falu területén történt az összecsapás, és a település a csatának köszönheti létrejöttét. Tény, hogy a csatát nem a faluról nevezték el, mert akkor még nem létezett. Mint ahogy a környéken más települések sem voltak.
„Amikor pár évvel ezelőtt a téma kutatójával, Zsalakó Istvánnal, a Zrínyi Nonprofit Kft. vezető munkatársával bejártuk a területet, Mogyoródot bejárva, látva terepadottságait, elvetettük a gondolatot, hogy páncélos lovasok küzdöttek volna. Véleményünk szerint az összecsapás inkább Cinkotához kötődik. Tegyük hozzá, légvonalban pár kilométer csak Mogyoród… A Képes Krónikából tudjuk, hogy László – még hercegként – a Salamon elleni, mogyoródi csata előtt fogadalmat tett Szent Mártonnak: győzelme esetén templomot épít tiszteletére, a mogyoródi templomot azonban nem Szent Mártonnak szentelték. Ehhez képest a cinkotai templom belsejében feltártak egy kis rotundát, egy kis körtemplomot, amelynek a belső átmérője három és fél méter. Tehát olyan pici, hogy nem volt oltára sem, valamint körülötte nem találtak temetőt. Úgy véljük lehetett ez is az a fogadalmi templom, amelyet László emeltetett a győzelem emlékére" - fogalmazott Négyesi Lajos ezredes a honvedelem.hu oldalon.
Források: Bánlaky Józef: A Magyar nemzet hadtörténelme; wikipédia; Képes Krónika; honvedelem.hu.
A borítóképen a csata ábrázolása a Képes Krónikában. A Képes Krónika miniatura szerint a testvérharc során Salamon serege harcolt a hétszer vágott vörös-fehér sávozású zászló alatt, Géza és László hercegek pedig a királyi kettős keresztes zászló alatt.
Új hozzászólás