A morvák I. rész – A fiktív „Nagy-Morávia”
A morvák II. rész – A nép származása és eredeti önazonossága
A morvák III. rész – Az eltüntetett szabír fejedelemség
A Morva folyó vidékén élő szabírok igazi tragédiája nem az volt, hogy le kellett mondaniuk a magyarok által Attila király örökségeként elfoglalt területről. Az igazi tragédia csak ezután következett; a Morva folyón túli Szabír Fejedelemség népe ördögi manipulációk során elvesztette a saját önazonosságát és fényes múltját talmi csillogással cserélte fel. Amikor ez a nép a saját földjén látja egykori nagyságának nyomait, az ősi városok maradványait, az erődöket és a kis templomokat, akkor ezeket az emlékeket már csak az egykori manipulátorok akarata szerint, mint a „szláv” „Nagy-Morávia” maradványait képes értelmezni. Ám a kitalált „szláv” múlt mögött felsejlik a valóság és az, hogy kik vitték vakvágányra a Morva folyón túl élő szabír nép jövőjét.
A két bizánci ügynök-diplomata, Cirill és Metód életének adatait figyelembe véve, könnyen rekonstruálhatjuk a Morva folyón túli szabírok elszlávosításának eseménysorát. A két bizánci ügynök „nagy-moráviai” tartózkodásának története részben hamis ugyan, de maguk az évszámok, a 44 évvel későbbi, valós események lenyomatát őrizték meg. A bolgár történelem kapcsán már megismerhettük azt a hamisítási módszert, mely a julianusi erának nevezett időszámítási rendszer használatával a X. századi, valóban megtörtént eseményeket vetítette vissza a nagyrészt kitalált eseményeket halmozó IX. századba. Ebből következik, hogy ha a szóban forgó évszámokhoz hozzáadunk 44 évet, akkor valódi évszámokhoz jutunk, melyek segítségével felállíthatunk egy hiteles időrendet.
A rendelkezésünkre álló adatok alapján lehetetlen rekonstruálni a Velehrad (Fehérvár) székhelyű Szabír Fejedelemség valódi történelmét. Az országgal kapcsolatban egyetlen hiteles uralkodónévvel sem rendelkezünk. Ám mégis akad egy apró nyom, amiből arra következtethetünk, hogy Simeon bolgár cár (913-927) a szabír fejedelmi családból házasodott. A történeti adatok szerint a bolgár cár a halála előtt sógorát, Georgi Sursuvult a fia gyámjául jelölte ki, ahogy ezt a bolgár történelemről írott sorozatom VIII. részében leírtam. Simeon sógorának SUR-SUVUL neve nagyon árulkodó, hiszen torzítva ugyan, de mégiscsak a SZABÍR, SZAVÍR, SZAVAR elnevezést fedezhetjük fel benne. A SUR előtag ez esetben valószínűleg ugyanazt jelenti, mint a magyar Szár László nevében. A SUR, illetve SZÁR szó az „ŐSÚR” elnevezés torzult alakja lehet, ami alapján arra következtethetünk, hogy a SUR-SUVUL nevet viselő nemzetség tagjai a SZÁR-SZABÍR („SZABÍR ŐSÚR”) néven számon tartott uralkodótól származtatták magukat. A „SZÁR”, vagyis „ŐSÚR” fogalom tehát valamiféle ősatyát, pátriárkát jelenthetett, és maga Szár László is ilyen „ősúrnak” számított a Turul-nemzetség leszármazási rendjében. Ahogy a magyar nyelv ZAVAR szava a SZAVAR-SZABÍR nép morva szláv néppé válásának ép ésszel szinte felfoghatatlan fejleményére utal, úgy SUR-SUVUL neve is hasonló értelemben képeződött le a magyar nyelvben (ZŰR-ZAVAR). Abban biztosak lehetünk, hogy a nagy Keántól származó szkíta alán eredetű bolgár fejedelmi család és a Morva folyó vidékén élő szkíta népek (szabírok, hurrik, hunok) felett uralkodó szabír fejedelmi család közötti dinasztikus kapcsolat jelentősen megkönnyítette mindkét nép elszlávosítását.
A hiteles időrend szerint Cirill és Metód 911-ben (867) a bizánci császár megbízásából Rómába érkeztek, hogy Bizánc elszlávosító terveihez elnyerjék a pápa támogatását. A két bizánci ügynök a pápa áldásával Közép-Európában is el akarta indítani annak a nyelv- és kultúraváltási tervnek a megvalósítását, melyet 907-ben (863) Bulgáriában már megpróbáltak elindítani. Cirill és Metód bulgáriai küldetésének 909-ben (865) a bolgár nép lázadása vetett véget. A lázadás elől Cirill Horvátországba menekült, ahol a horvát nép elszlávosításnak elindítója lett. Ezután következett a két bizánci ügynök-diplomata római tartózkodása, melynek 913-ban (869) Cirill halála vetett véget. Metód még ugyanebben az évben a pápa áldásával elindult a Morva folyón túli szabírokhoz. Csakhogy ekkor közbejött egy váratlan fordulat: a jámbor szerzetesként utazgató bizánci ügynököt a salzburgi érsek fogságra vetette. A bajorok számára gyanús idegent nyilván az érsekség területén való átutazás alkalmával fogták el és mivel egyházi személy volt, ezért a salzburgi érsek elé vitték, aki I. Pilgrimmel (907-923) azonosítható. Jól érzékelhető, hogy Metód a közhiedelemmel ellentétben nagy ívben elkerülte a Kárpát-medencét, máskülönben nem kerülhetett volna a salzburgi érsek fogságába. Az érsek Metódot 914-915 (870-871) telén egy zsinat elé állította, ahol elítélték és börtönbe vetették, ahonnan csak két és fél évvel később, 917-ben (873), a pápa közbenjárására szabadult ki. Érdekes módon a hivatalos történetírás és az egyháztörténeti kutatás nem igazán vizsgálódik az ügyben, hogy Metódot a zsinaton milyen váddal illeték és ítélték el. A bajorok között nyilván többen is emlékeztek Cirill és Metód 906-907 (862-863) körüli látogatására, ami a Bizánccal kötött szövetséghez és a 907. évben egy katasztrofális vereséggel végződő magyarok elleni támadáshoz vezetett, melyben Pilgrim elődje, Dietmar érsek is életét vesztette („pozsonyi csata”). Ezek után teljesen érthető, hogy a bajor egyházi zsinat Metódot oda küldte, ahová a hozzá hasonló bajkeverőket szokták.
Metód a fogságából szabadulva 917-ben (873) érkezett meg a Szabír Fejedelemségbe. Nem lehet kétséges, hogy a későbbi „Morvaország” elnevezés és a „morva” önazonosság az ő műve. Ez akkor is így van, ha mind a mai napig felfoghatatlan számunkra az agymosásnak az a szintje, amikor egy nép önazonosságát egyetlen ember képes az alapokig lerombolni és helyette egy új, mesterséges identitást felépíteni. Márpedig a Morva folyón túli fejedelemség lakóival pontosan ez történt. Metód 917-től (873) 929-es (885) haláláig a fejedelemség központjából, Velehradból irányította a szabírok elszlávosítását. A glagolita ábécé itteni használatára nincs bizonyíték, ami arra utalhat, hogy a római pápa a Cirill és Metód által kidolgozott „ószláv egyházi nyelv” itteni bevezetését támogatta ugyan, de a glagolita írás használatát már nem.
A hivatalos történetírás adatai szerint Metód halála után a római pápa betiltotta a szláv nyelvű istentiszteletet, Metód tanítványait pedig a hatalom képviselői üldözni kezdték. Jó okunk van feltételezni, hogy a valóságban ennek pont az ellenkezője történt: Metód tanítványai kezdték üldözni a hatalom azon képviselőit, akik nem voltak hajlandóak népük önazonosságának feladására. Jó példa erre a vénuszi tulajdonságokat hordozó, szkíta lelkületű ifjú cseh fejedelem, Szent Vencel története. Vencel erőszakos halálát bizonyos források éppen a 929. évre teszik. A szlávosítási őrület során „Venceslausnak” átkeresztelt fiatal uralkodó útjában állhatott annak, hogy Metód tanítványai cseh földön is folytathassák ördögi üzelmeiket. A templomba, misére igyekvő ifjú fejedelemre a saját öccse karddal támadt és bár az első csapást az uralkodó kivédte, de öccsének hívei rárontottak Vencelre és megölték. Vencel utódja a velejéig romlott öcs, a „Boleszlávvá” szlávosított nevű Béla lett. Bár semmi biztosat nem tudunk, de nem nehéz elképzelni, hogy az aljas testvérgyilkost a háttérből egy sötét erő támogatta, cserébe ezért Metód tanítványainak szabad csehországi működését kérve. Boleszláv (Béla) készségesen megfizette a hatalom árát, aminek jutalma az lett, hogy uralma alatt nem csak Csehország lett egységes, központosított állam, de a Szabír Fejedelemségből lett Morvaország is az ő uralma alá került.
Vagyis a tanítványok üldöztetésének mítosza a valóságban nem egyéb, mint óriási blöff, amivel már a Metód halála utáni időkben is élhettek a bizánci ügynök tanítványai. A tanítványok a világi hatalom általi üldöztetésük hamis mítoszát terjesztve vihették előre rossz emlékű mesterük ördögi terveinek megvalósítását, eljutva Csehországba, Poloniába, az Alpok déli lejtőin fekvő karantán vidékre, Horvátországba, a 907-ben horvát uralom alá került Bractába (a későbbi Szlavónia), Bulgáriába, majd a Rác Fejedelemség területére. Döbbenetes, de a legkésőbben elszlávosított nép éppen az orosz volt. A csehországi események azért is figyelemre méltóak, mert nincs adatunk arra vonatkozóan, hogy Metód Velehradba eljutva miképpen tudta rákényszeríteni akaratát a szabír uralkodóra. Nem tudhatjuk, hogy a bizánci ügynök miféle módszerekkel és eszközökkel élve jutott olyan hatalomhoz, hogy minden túlzás nélkül állíthatóan élet és halál urává vált a később Morvaországnak elnevezett területen. Szent Vencel vértanúsága és a cseh nép által a „Kegyetlen” előnévvel „megtisztelt”, romlott öccsének a hatalomra jutása ékesen példázza, hogy Metód tanítványai mit is tanulhattak mesterüktől.
A borítóképen „Szent” Cirill és Metód bevonulása Rómába. (A római Szent Kelemen-templom falfestménye, XI. század.) Cirill és Metód nem üres kézzel érkeztek Rómába. A két ügynök- diplomata még 904-ben, VI. (Bölcs) Leó bizánci császár megbízásából a Krím-félszigetre ment, hogy megszerezze Szent Kelemen vértanú pápa ereklyéit. Amikor Cirill és Metód 911-ben Rómába érkeztek, akkor a szent ereklyéit a pápának szánt ajándékként vitték magukkal, amivel sikerült biztosítaniuk a római egyházfő támogatását a bizánci császár sötét terveinek megvalósításához.
Új hozzászólás