Az elfogulatlan magyar szépségéről

„Magyarország összes népei közül kitűnnek az igazi magyarok… jóalkatú kemény izomzatú, barna emberek, nemesek, mintegy márványból faragottak… szemeik tüzesek.” (Hans Norman,1883)

AZ ELFOGULATLAN MAGYAR SZÉPSÉGRŐL

„Szép az, ami nekem tetszik! Minden szép, mi magyar!” - mondhatná hittel a legújabb kori honi bölcs, de a sajátjaihoz való igen erős elfogult viszonya tapaszt ragaszt végül ajkai elé. 

Akkor vajon én, hogyan tudjam neked visszaadni a fajtánk szépségét, ha a nálamnál avatottabbaknak elhívása és bicskája is beléje tört? 

Kérlek, hogy ments fel szorult helyzetemből és legyen neked a szándékom elég, hiszen a magyar szépség ott van előtted, csak a tükrödet nézd!

Ne gondold, hogy rajongásom naiv részrehajlás feléd! Nem. Nekem, te vagy a szép; magyar leány és magyar legény! 

S, hogy senki emberfia ne vehesse fajtámtól való gőgnek a mieink dicséretét, így idegeneket hívok tanúul eléd:

„Mai napság a műveltebb magyar családok arcvonásai a legszebbek közé tartoznak egész Európában. A közepesnél valamivel nagyobb testű, jól megtermett testalkatúak, szabályos arcvonásúak, barnás vagy fehéres bőrszínűek, barna hajúak és szeműek… antropológiai szempontból az eddigi adatok a finnekkel való rokonság ellen tanúskodnak…” (Paul Topinard (1830-1911) francia antropológus)

S tényleg csak egyetlen példa a magyar férfiú külsejéről:

Vajon kell-e nekünk igazabb és elfogulatlanabb magyar ikon, mint II. Rákóczi Ferenc, aki korának valóságos Dávid-szépségű ikonja volt s hölgyek tucatjai lesték fejedelmi és férfiúi kegyét s vágyták, hogy egyszer is megpillanthassák?

„Rákóczi magas, de nem túlontúl magas férfi volt, telt alkatú, de nem kövér, szerfölött arányos és szép termetű, erős és izmos, arca barnás, nemes vonású, tiszteletet parancsoló, ám csöppet sem nyers; vonásai elég kellemesek, jellegük merőben tatáros.” (Saint-Simon emlékirataiból, 1751)

…s mivel a magyar hölgyek szépségét egykoron egész Európa méltatta, így magasztalásukról legyen elég ezen néhány sor:

„A magyar hölgyek sokkal szebbek, mint az ausztriaiak, s az összes bécsi szépségek Magyarországból kerültek ki.” (Maria Montagu 1717-es magyarországi utazásakor írta)

Rövid, de szívből jövő méltató soraim után ugyanakkor meg kell, hogy jegyezzem:

A külcsín Isten ajándéka, a belbecs szerzett hozadék. Nagyon szeretheti a Teremtő a magyart, ha ilyen széppé formálta őt! A belbecset meg szerezzük meg s, ha lehet, együtt kapjunk érte a fentiektől dicséretet! 

Mert tudod, a belsőnk értéke az, ami a külsőnk szépségét igazán megnövelheti! Még, ha nem is annyira szép is az a valaki.

Legalábbis én - szelíd szeretettel -  így gondolom!

Zetényi-Csukás Ferenc