Elfeledett székely Thermopüla

"Én székely ugyan nem vagyok, de szívem értetek is dobog."

ELFELEDETT SZÉKELY THERMOPÜLA

Szememből könnypatak zubog, lelkem veszettül háborog az izsáki homokon. A semmiből lép elém Dávid, a székely öreglegény:

- Miért itatja az egereket a Fiatalúr? - kérdezi, miközben lajbijából gyolcskendőt vesz elő és a kezembe nyomja.

- Meg vagyok verve! - szipogom a könnyeken túl.

- Úgy! Oszt ki merte ezt tenni veled, kölyök?

Sértett önérzettel válaszolok neki:

- Egynek nem ment volna, hárman voltak a gyerekek! - az öreg magához húzott, és ahogyan a térdére vett, jöttek is a kérdések:

- Idevalósiak voltak? Ártatlanságodban mentek neked? Egyenként bírnál e velük?

Minden kérdésére némán bólintottam.

- Tudod, nálunk a gyönyörű Erdélyországban van egy mondás, „a sokkal is elbírsz, ha a szívedben van Gábor és a háromszáz!”

- Ki volt az a Gábor, meg az a háromszáz? - állt meg a könnyem, ahogyan meglepődtem.

Mondom, gyerek voltam, hét-nyolc esztendős gyerek…

- Tudod Fiatalúr, sok idővel előbb 3000 tatár ment Moldvában a 300 székelyre és Gábor diák vezetésével verték meg a tízszer nagyobb „kutyafejű” haderőt. Megosztották a tatárokat, oszt úgy végeztek velük. Ha a székely valamit feladni készül, a társa mélyen a szemébe néz s úgy mondja, úgy buzdítja:

- ”Nem megy, nem bírod? Az nem lehet, te székely vagy! Mi lenne veled, ha jönne a tatár? Kelj fel s legyél te, Gábor diák!”

Csendesen szedelőzködtem és megfogadtam a vén székely szavát. Egyesével kerítettem ki a birokra a „legyőzőimet”. Mind a hármójukat kétvállra fektettem, ahogy mondta az Öreg; egyesével!

Hej, de régen volt…

A vén Dávid, már régtől Csaba királyfi seregében lovagol az égi utakon, de nekem mindig feldereng gyönyörű magyar arca, amikor hirtelenjében nem tudok úrrá lenni a nehézségeken…

1658. szeptember 6-án 300 székely állította meg a tatárt…

Emlékezz Testvér! Emlékezz mindig reá!

Isten óvja a magyart s székelyt, egyaránt!

Zetényi-Csukás Ferenc