Horthy Miklós kormányzóvá választásának 104. évfordulóján

-1920. március 1-

Mottó:

Hiszem és tudom, hogy vitéz nagybányai Horthy Miklós történelmi szerepéről, rövidesen a nagypolitikában is részrehajlás nélkül és objektívan beszélhetünk!

Mert egyszer minden és mindenki a helyére kerül…

Elkerülhetetlenül.

Mélyen tisztelt Kormányzó Úr!

Bocsásson meg, hogy levelemmel zavarom, de szükségét érzem annak, hogy nemzetünk elméjét rekapituláljam, s ehhez szükségét érzem az Öntől való megerősítésnek. Ugyanakkor kormányzó urat is tájékoztatni szeretném, hogy hol tart napjainkra az a nemzet, amelyet Ön annyira szeretett.

Nem kívánok semmi egyebet papírra vetni, csak az igazságot, amely bárki számára könnyen és gyorsan ellenőrizhető. Alázatosan kérem, hogy ne értsen félre, nem protekcióért vagy javakért fordulok Méltóságodhoz, sokkal inkább a lelkiismeretem diktálja a kusza szavakat. Szívesen venném Őfőméltóságától, ha most félre tehetnénk azt, hogy kinek vagyok a rokona, ki volt az apai és anyai nagyapám, hol és miért haltak közülük ketten a Donnál hősi halált. Levelemet nem az őseim, hanem én írom, kinek nincsenek érdemei Ön előtt, ha csak nem a feltétlen tiszteletem.

Kormányzó úr!

Az elmúlott közel hetven valahány esztendőben Magyarországon sok minden változott; a királyságból lett szocializmus után huszonöt esztendeje polgári demokrácia hazánk. Amennyiben a királyság nyolcszázötven esztendőkig tartó intézményét hasonlítanám össze a negyedszázados demokrácia „diszkrét bájával”, úgy napestig az íróasztalom felett dolgozhatnék. Így az Ön nevével fémjelzett 1920-tól 1944-ig terjedő időszakát választottam ki a közös mércére, amely vitathatatlan minden gondolkodó ember számára és választ ad az Ön és korszaka megítélésére:

1920 és Trianon minden magyar számára elválaszthatatlan dátum. Ott álltak a nemzetünk sírgödrénél ellenségeink és mindössze további öt esztendőt jósoltak a honnak a világtörténelem színpadán. A gyalázatos rablóbékét követően a csonka ország mégis talpra állt. A végpusztulásra ítélt magyarság összefogott és ugyanúgy, mint a tatár vagy a török után- egymásra talált. Az alap- és középfokú iskolák száma 7418-ról 13780-ra, az óvodáké 975-ről 1140-re emelkedett, a lakosság száma 1920-1937 között 1,6 millióval emelkedett.

1927-től megkezdte működését a társadalombiztosítás, a nyugdíj és betegpénztárak életre keltek. A kórházak száma kicsi híján megduplázódott (187 mellé 160 épült), az orvosok kétszer annyian praktizáltak az országunkban, mint 1920 előtt. Fellendült a mezőgazdaság, a textilipar, elektrotechnika, a vegyipar, az alumínium és a dízelmozdony gyártás, de mondjuk a konzerviparunk is 18-szorosára nőtt. 1927-től a pengő lett az új fizetőeszköz, amelyet svájci frank minőségű értéket képviselt a világpiacon.

Folytathatnám a végtelenségig a példák és számok sorát, de véleményem szerint ennyi is elég lesz mintavételnek az úgynevezett Horthy-érából…

Amennyiben a „rendszerváltás” utáni harminc egy-két évet (1989-2024) kívánjuk mérlegre tenni, akkor lenne érdekes és tanulságos az Ön időszakával való összehasonlítás.

Nem teszem!

Vannak biztató jelek, s én hiszek Magyarország feltámadásában.

Ezt kívánom magunknak és azt, hogy végre elismerje a nemzet az Ön magyarságért vitt munkáját s végtelen hazaszeretetét!

Kormányzó úr!

Levelem végén, kérem, hogy engedje meg kézcsókomat küldeni az Ön feleségének és Ilona menyének, s kemény kézszorításomat István fiának! Minden bakának és minden magyarnak, aki a hazáért csak egy kicsit is tett. És ha ne adj’ isten nagyapámmal vagy az enyéimmel találkozna, nagy tisztelettel kérem, hogy mondja meg nekik; soha nem felejtem őket és mindent megteszek, hogy a cipősarkukig egyszer felérjek…

Hű és örök híve:

Zetényi-Csukás Ferenc

Horthy Miklós Társaság

A borítóképen Horváth Zoltán (Zontál) alkotása, gyűjteményem becses darabja.