Petőfi Sándor: Négy nap dörgött az ágyu (részlet)
Négy nap dörgött az ágyu, Vizakna s Déva közt,
Ott minden talpalatnyi, Földet vér öntözött.
(...)
Mindent megtettünk, amit, Kivánt a becsület...
Tízannyi volt az ellen,, Győznünk nem lehetett.
Az 1848–1849-es szabadságharc és az erdélyi eseményei összeforrtak Józef Zachariasz Bem nevével. A lengyel szabadsághős, a magyarul Bem Józsefnek hívott kiváló hadvezér csak elkeseredett harcok árán tudta Erdélyt visszafoglalni a császári csapatoktól. Ezek a harcok összességében jelentős sikerrel zárultak, de a hadműveletek során kudarcok is érték a magyar sereget.
A szabadságharc kezdetén a magyar vezetés számára komoly problémát jelentett a rátermett és eltökélt parancsnokok kinevezése. Az erdélyi hadszíntéren ez különösen komoly gondot okozott, ami végül ahhoz vezetett, hogy a magyar csapatok kiszorultak a területről és csak Székelyföld maradt a szabadságharc oldalán. Kossuth végül Bemben találta meg az alkalmas főparancsnokot, akinek 1848. december 15-i kinevezése fordulatot hozott. Az Erdélyben szemben álló haderők nagyságrendileg hasonlóak voltak, mindkét oldalon 10-12 ezer reguláris katonát tudtak bevetni, amit népfelkelőkkel egészítettek ki.
A magyar támadás már másnap megindult, és gyors sikert ért el. Alig több, mint egy hónap alatt a Puchner által vezetett császári csapatokat Nagyszeben környékére szorította vissza. Bem azonban hibát követett el: és erejének koncentrálása nélkül 1849. január 21-én támadást indított Nagyszeben ellen, amit Puchner visszavert.
Puchner a Szelindeknél szenvedett kudarc után már nem igen bízott abban, hogy rendelkezésére álló erejével Bemre egy elhatározó csapást mérhessen s így, miután az osztrák hadügyminiszter az általános helyzetre való tekintettel egyelőre erősbítést nem küldhetett, más irányban nézett segélycsapatok szerzése után. Miklós, az oroszok cárja, Moldvába és Olaszországba az ottani forradalmi törekvések fékentartására már 1848. tavaszán Lüders tábornok vezénylete alatt egy hadtestet küldött be, mely az erdélyi és magyarországi eseményekre való tekintettel a szabadságharc tartamára meg is hagyatott az említett tartományokban. Ez idegen haderő intervencióját szándékozott Puchner igénybe veni, de hogy a dolognak jobb látszata legyen, a meghívó levél nem az ő, hanem az oláhok és szászok nevéban íratott, melyben a segélynyújtás céljául különösen Brassó és Szeben városának védelme volt hangoztatva. Lüders azonban a közreműködést kormánya nevében csakis oly feltétel alatt helyzete kilátásba, ha az a császári csapatok parancsnoka által hivatalosan igényeltetik, amit azután Puchner az általa egybehivott haditanács határozata folytán tényleg meg is tett. Ennek folytán február 2., 3. és 4-ike folyamán Engelhardt orosz tábornok 2680 főnyi gyalogsággal, 430 dsidással, 190 kozákkal és 8 löveggel Brassóba, február 4-ikén pedig Skariatin ezredes 1960 főnyi gyalogsággal, 120 kozákkal és 6 löveggel Nagy-Szebenbe vonult be. A császáriak számára komoly segítséget jelentett egy ötezer fős orosz sereg. A harcokba ugyan nem avatkoztak be, de lehetővé tették Puchner számára, hogy minden erejével ellentámadást indítson és megpróbálja Bem csapatait visszaverni és elűzni Nagyszeben alól. Ebből a támadásból alakult ki a vízaknai ütközet.
Bem Nagyszeben sikertelen megtámadása után érzékelte, hogy az ellenség jelentős túlerőbe került, ezért egy jól védhető helyre, Vízaknára vonult vissza, hogy bevárja az úton lévő erősítéseket. Puchner azonban megelőzte. A császári csapatok az 1849. február 4-én vívott vízaknai ütközetben jelentős létszámfölényben voltak, Bem kétezer katonája ellen több, mint hétezer fővel indították meg támadásukat. Bem azonban nem hátrált meg. Csapatait jó védőállásban tudta elhelyezni, tüzérsége segítségével meg tudta állítani a császáriak támadását. Olyan sikert értek el a magyar csapatok, hogy az ellenség összezavarodott és hátrálni kezdett. A hátráló ellenség látványa elhamarkodott magyar ellentámadást váltott ki, amelyet Puchner a tartalékai bevetésével megállított. Ezt követően a császáriak újabb támadást indítottak, amelynek Bem megfogyatkozott csapatai nem tudtak ellenállni. A császáriak megpróbálták elvágni Bem visszavonulásának útját, de végül a többség el tudott menekülni.
Bem hada a vizaknai csatavesztés folytán erősen megviselt 1500 emberre olvadt le. Ágyúja mindössze 6 maradt s ezekből is kettő be volt szögezve, lőszere pedig úgyszólván teljesen elfogyott. A már említett 15 lövegen és 9 lőszerszekéren kívül az ellenség kezébe került még majdnem az egész málhavonat és a hadműveleti iroda egy része a pénztárral. A halottak, sebesültek és foglyok száma több százra rúgott, maga Bem is balkezére horzsoló lövést kapott. A császáriak vesztesége holtakban: 3 tiszt és 89 főnyi legénység, sebesültekben: 3 tiszt és 137 főnyi legénység.
Bem nem csüggedt el a vereség hatására. Katonáit gyorsan összeszedte és rendezte, majd pedig Déva felé indult, hogy egyesüljön Hrabovszky János hadosztályával. Útját azonban ellenséges csapatok állták el, de határozott támadásával végül sikeresen utat tört magának. Miután pedig egyesült a Bánátból érkezett erősítéssel, azon nyomban ellentámadást is indított. A február 9-i piski ütközetben már ismét a magyar csapatok győztek. Alig egy hónap múlva, március 11-én Nagyszeben, március 20-án pedig Brassó elfoglalásával Erdély ismét magyar kézbe került.
Források: paprikablog; wikipédia; Bánlaky József: A magyar nemzet hadtörténelme; mki.gov.hu;
A borítóképen az 1849 január 4.-i vízaknai ütközetből, Roskovics Ignácz rajza.
Új hozzászólás